Cloverfield [2008]
A Cloverfield 2008-ban meglehetősen nagyot szólt, mindezt J.J. Abrams, mint producer hozta össze Matt Reeves rendezővel és Drew Goddard forgatókönyvíróval karöltve. Viszonylag alacsony költségvetéssel, 25 millió dollárral készült, és bizony sokszorosát visszahozta, hála Abrams kiváló marketing érzékének.
Baráti társaság tart búcsúbulit egyiküknek, aki egy zsíros állás miatt New Yorkból Japánba költözik. A hangulat remek, mígnem egyszer csak elmegy az áram. Odakintről éktelen dörömbölés hallatszik, épületek robbannak fel, teljes a káosz az utcákat beborítja a füst. Még a Szabadság-szobor feje is az orrotok előtt landol. Valami megtámadta a várost, ami elől menekülni kell.
Szörnyfilmek. Found Footage-filmek. Klisék és olcsó megoldások jutnak az ember eszébe, ha ezt a két műfajt meghallja, és teljesen jogosan. A Cloverfield ugyan nem újítja meg egyiket sem, de sikerült elérni, hogy ezek keresztmetszetéből egy olyan élmény szülessen, amelyet még nem láttál: most nem a kormányt figyeled, sem a dicső főhőst, aki a támadás után majd jól kibékül a volt feleségével. Hanem azokat a fejvesztve menekülő porszemeket, akik más szörny- és katasztrófafilmekben csak statisztálnak. Most ők a mi hőseink és történetesen van náluk egy kamera.
Még ha vannak is jelenetek, amikor a nagy menekülés közepette tényleg alig látni valamit a megannyi rázkódástól, sikerül elérni, hogy ott legyünk a katasztrófa közepén. Mi is velük együtt próbálunk kiutat találni a városból, és ez egyáltalán nem könnyű feladat. Ez adja a meg Cloverfield igazi pikantériáját, ettől lesz igazán egyedi élmény. Nem mutatják orrba-szájba a szörnyet, inkább csak részleteket belőle, a nagy totálokat felejtsd most el. Csak annyit látunk, amennyit akkor látnánk, ha mi is a városban lennénk. Hatalmas nagy bravúr, hogy sok más filmmel ellentétben itt nincs idő hosszú percekig a tévét bámulni, hogy embereink képben legyenek, és, hogy a nézők szájába rágják a helyzetet.. Itt minden perc számít, és csak információ morzsákból sikerül tudomást szeretni mindenről, hogy összerakják a képet.
Persze nem hibátlan a film: nyilván egy ilyen, elég komoly helyzetben senki sem cipelne magával egy kamerát, amely csak hátráltatja őt. Hiába szeretné megörökíteni az utókornak, azért valljuk be, hamar megszabadulnánk tőle bizonyos helyzetekben. Valamint, hogy a karakterek sincsenek túlságosan kidolgozva - ám az összképet tekintve ez valahol előnye is a filmnek, hiszen a 20. percben belecsapunk a lecsóba, és onnantól kezdve egy egész órán keresztül non-stop pörög a cselekmény.
Így a végére muszáj megjegyezni, hogy a film mennyire zseniálisan dolgozik a háttérben elrejtett információkkal. A legutolsó jelenetben, ha nagyon figyelünk, egy pillanatra láthatunk valamit, amelytől annak idején először a hideg futkosott a hátamon. Ha eddig nem szúrtad ki, most nem fogom lelőni, de érdemes szemügyre venni, amikor a kamera az óceán felé fordul.
Baráti társaság tart búcsúbulit egyiküknek, aki egy zsíros állás miatt New Yorkból Japánba költözik. A hangulat remek, mígnem egyszer csak elmegy az áram. Odakintről éktelen dörömbölés hallatszik, épületek robbannak fel, teljes a káosz az utcákat beborítja a füst. Még a Szabadság-szobor feje is az orrotok előtt landol. Valami megtámadta a várost, ami elől menekülni kell.
Szörnyfilmek. Found Footage-filmek. Klisék és olcsó megoldások jutnak az ember eszébe, ha ezt a két műfajt meghallja, és teljesen jogosan. A Cloverfield ugyan nem újítja meg egyiket sem, de sikerült elérni, hogy ezek keresztmetszetéből egy olyan élmény szülessen, amelyet még nem láttál: most nem a kormányt figyeled, sem a dicső főhőst, aki a támadás után majd jól kibékül a volt feleségével. Hanem azokat a fejvesztve menekülő porszemeket, akik más szörny- és katasztrófafilmekben csak statisztálnak. Most ők a mi hőseink és történetesen van náluk egy kamera.
Még ha vannak is jelenetek, amikor a nagy menekülés közepette tényleg alig látni valamit a megannyi rázkódástól, sikerül elérni, hogy ott legyünk a katasztrófa közepén. Mi is velük együtt próbálunk kiutat találni a városból, és ez egyáltalán nem könnyű feladat. Ez adja a meg Cloverfield igazi pikantériáját, ettől lesz igazán egyedi élmény. Nem mutatják orrba-szájba a szörnyet, inkább csak részleteket belőle, a nagy totálokat felejtsd most el. Csak annyit látunk, amennyit akkor látnánk, ha mi is a városban lennénk. Hatalmas nagy bravúr, hogy sok más filmmel ellentétben itt nincs idő hosszú percekig a tévét bámulni, hogy embereink képben legyenek, és, hogy a nézők szájába rágják a helyzetet.. Itt minden perc számít, és csak információ morzsákból sikerül tudomást szeretni mindenről, hogy összerakják a képet.
Persze nem hibátlan a film: nyilván egy ilyen, elég komoly helyzetben senki sem cipelne magával egy kamerát, amely csak hátráltatja őt. Hiába szeretné megörökíteni az utókornak, azért valljuk be, hamar megszabadulnánk tőle bizonyos helyzetekben. Valamint, hogy a karakterek sincsenek túlságosan kidolgozva - ám az összképet tekintve ez valahol előnye is a filmnek, hiszen a 20. percben belecsapunk a lecsóba, és onnantól kezdve egy egész órán keresztül non-stop pörög a cselekmény.
Így a végére muszáj megjegyezni, hogy a film mennyire zseniálisan dolgozik a háttérben elrejtett információkkal. A legutolsó jelenetben, ha nagyon figyelünk, egy pillanatra láthatunk valamit, amelytől annak idején először a hideg futkosott a hátamon. Ha eddig nem szúrtad ki, most nem fogom lelőni, de érdemes szemügyre venni, amikor a kamera az óceán felé fordul.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.