DarkSide Joint

Ahogy jelen filmünkben remekül megfogalmazzák: a mobiltelefon az ember fekete doboza. Titkokkal, féltett információkkal van tele. Egy zsebben elférő privát szféra, amelyhez ha más hozzáér, a tulajdonos gyomra akaratlanul is görcsbe rándul. De mi van akkor, ha egy este erejéig ki kell tálalnod? A Teljesen idegenek főszereplői régi, jó barátok, akik egy este összejönnek, hogy vacsorázzanak egy jót. Szó szót követ, majd felmerül az ötlet: mi lenne, ha ma este nem lennének titkok? Telefont kitenni az asztalra, ha az megszólal, csak kihangosítva lehet beszélni. Ha egy sms-t, Facebook, WhatsApp, vagy bármilyen üzenetet kapnak, azt fel kell olvasni! A szabály az szabály, arra viszont nem gondoltak, hogy a mókásnak ígérkező ötlet végül milyen eseményekbe torkollik. Mert hiába vannak könnyen besaccolható elemei a Teljesen idegeneknek, még így is sikerült jó pár meglepetést okozni. Lényegében egy kamaradarabról beszélünk: kevés szereplőt mozgat még kevesebb helyszínen, az "akciót...

A Láncra verve már jó ideje ott tengődött a megnézendő filmek végtelen listáján, mígnem a közelmúltban elolvastam Ania Ahlborn: Vértestvérek című regényét, amelynek végén, a köszönet nyilvánításában feltűnt ezen produkció címe, mint ihlet forrás. Nem volt kérdés, hogy ez a "ráérünk vele" film azon nyomban nézős lett. A kezdő képkockákban egy fiatal fiút láthatunk egy elhagyott házban. Egy dobozban turkál, benne véres iratok: személyi igazolványok, jogosítványok. Majd hangokat hall, számolni kezd. Kinyitja az ajtót, amire tízig elér. Egy nagydarab férfi lép be rajta, egy nővel. De a nő látszólag nagyon nem akar itt lenni. Sikit, kiabál, próbál kiszabadulni a férfi karjainak szorításából. Sikertelenül. A férfi elhurcolja egy másik szobába, talán a pincébe, miközben a fiú képtelen visszatartani könnyeit, és az asztal alá bújva nézi végig az eseményeket. Majd visszaugrunk 8 hetet az időben... A cold open remekül megalapozza nekünk magát a horrort, biztosítva minket arról,...

Előre bocsátom: nem utáltam A szürke ötven árnyalatát. Egy szimplán csak rossz filmnek tartottam, amelynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Készültek abban az évben rosszabb filmek, jobbak mindenképp, de úgy tűnik, ez is csak a Twilight-effektusban szenvedett, vagyis sokan csak dacból utálták, miközben azt sem tudták, miről van szó. A folytatás természetesen borítékolható volt, el is jött, és bár próbáltam a lehető legvisszafogottabb elvárásokkal nekigyürkőzni, ehhez még ez is kevés volt: A sötét ötven árnyalata már tényleg egy határozottan pocsék film lett. A történet ott veszi fel a fonalat, hogy Anastasia új állást kap, amelynek apropójából Mr. Szürke egy nagy virágcsokrot küld neki, némi jókívánsággal megfejelve azt. Újra találkoznak, Mr. Szürke megígéri, hogy leáll asszonyverős hajlamaival, és több se kell: a lány megbocsát neki, máris újra együtt vannak. Hol is kezdjem? A film ezer meg egy sebből vérzik. Mini-konfliktusok váltják egymást a kétórás játékidő alatt, amel...

Az amerikai vidék kegyetlen borzalmairól már temérdek filmben, könyvben, bármi más kivitelezésben találkozhattunk. Mindig érdekes felütés, hiszen megannyi bizarr hozzávalóra ad lehetőséget. Mert igen, megvannak a sztereotípiák a világtól távol eső, redneck / white trash / hillbilly (nevezzük bárhogy) családokról. Olyan sztereotípiák, ahol a vérfertőzés az alap. A magát nagy Stephen King-rajongónak valló, mindössze huszonéves korait taposó, lengyel származású Ania Ahlborn olyan regényt írt, amelyet olvasója nem fog egykönnyen elfelejteni, és ezúttal a 'letehetetlen' jelző nem egy szimpla frázis, amelyet csak úgy puffogtatni szoktak. A történet központjában a Morrow család áll, lepukkant, mocskos birtokuk közelébe még a madár se jár. Kiváló lehetőséget biztosít nekik arra, hogy magányosan stoppoló, fiatal lányokat cserkésszenek be, hogy aztán házuk pincéjében kegyetlen módon mészárolják le őket. A tizenkilenc éves Michael Morrow-ban enyhén szólva is kétségek támadnak: nem ...

A View Askewniverse egyik legérdekesebb pontja a Dogma: annyira nagyon nem kötődik az univerzum filmjeinek többi tagjához, nincsenek utalások más karakterekre, egyszerűen csak Jay és Néma Bob jelenléte az, amely beleilleszti ebbe a világba. Ezen kívül a valóságtól jócskán elrugaszkodott, a vallás szinte minden egyes dialógusban jelen van. Kevin Smith ezzel állított görbetükröt a hívőknek, okozva az ateistáknak egy igazi Kánaánt. Bartleby és Loki (Ben Affleck és Matt Damon) két angyal, akik a Földre lettek száműzve. Most azonban, hogy egy új templom megnyitja kapuit, lehetőségük van visszatérni a mennyországba. De nem olyan egyszerű az: az Isten ugyanis csalhatatlan, és mivel kitiltotta őket odafentről, így ha visszamerészelnek menni, a világ ebben a formájában megszűnik létezni. A Metatron (Alan Rickman) az abortuszklinikán dolgozó Bethany-t (Linda Fiorentino) bízza meg a feladattal, hogy állítsa meg a két angyalt tervük végrehajtásában. A nő nagy nehezen elvállalja, és még segíts...

Harper (Tye Sheridan) nevelőapját okolja édesanyja autó balesete miatt, melynek során a nő kómába került, és könnyen lehet, hogy hamarosan lekapcsolják róla a gépeket. Egy átkocsmázott éjszaka után Harper arra ébred, hogy egy rossz arcú fickó, Johnny (Emory Cohen) és annak barátnője, Cherry (Bel Powley) áll az ajtaja előtt: az este ugyanis illuminált állapotban a fiú kitálalt, megbeszélték, hogy el kell látni a nevelőfater baját. Nincs visszaút. Christopher Smith (Creep, Triangle) új filmje igazi neo-noir hangulatban kel életre. Kietlen Amerika, késsel vágható feszültség. A volánnál pedig egy kiszámíthatatlan suttyó. Johnny, aki folyton beléd köt, nincs igazán helyén az esze, a szíve még annyira sem, de nagyon szeret balhézni. Még akkor is fortyog a dühtől, amikor minden az ő kénye-kedve szerint halad, és ez még a jobbik eset. Mellette, az anyósülésen ott van a szótlan Cherry, arcán sebhellyel. Mintha csak muszájból lenne Johnny mellett. Talán a barátnője, talán egészen más köti ő...

Chris (Daniel Kaluuya) és barátnője, Rose (Allison Williams) leutaznak vidékre a lány szüleinek birtokára, távol a világ, de főleg a nagyváros zajától. A fiú eleinte tart tőle, hogy leendő apósa és anyósa nem nézi jó szemmel a bőrszínét, amely történetesen fekete. A szülők örömmel fogadják a párt, ám Chris-nek néhány apróság már az elején szemet szúr, és ezek a furcsaságok idővel gyarapodnak. Hamarosan a szülők díszes baráti társasága is felbukkan... Jordan Peele nevét ha nem is ismeritek, de biztosan láttátok már a fickót egy-egy komédiában, de még a Fargo első évadában is felbukkant. Na, ez a srác rendezett most egy filmet, életében először, és még ő is írta. Ráadásul egy horrorfilmet, amely nem a klasszikus mainstream-vonalat követi. Ha hasonlítanom kellene egy másik műhöz, akkor elsőként a The Invitation ugrana be: ugyanolyan lassan csordogáló paranoid-thriller, amelyben a főhőssel együtt keressük a megoldást erre a megannyi rejtélyre, mígnem amikor leesik a tantusz, fordulato...

Nincs az az isten, hogy a filmipar kifogyjon ebből az ötletből (ám ezúttal horror köntösbe csomagolva): a főhősnő újra és újra átéli utolsó napját, amikor is egy maszkos idegen végez vele. Hiába a milliószor letaposott ösvény, valami oknál fogva mégis sikerül ráharapnom ezekre a próbálkozásokra, az más kérdés, hogy néha beletörik a fogam, néha pedig egész élvezhető az eredmény. A Happy Death Day ősszel érkezik, a rendezője pedig az a Christopher Landon, aki a Parajelenségek: A megjelöltek, vagy a Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére filmeket is dirigálta. Nem túl impozáns filmográfia, arról nem is beszélve, hogy íróként a Paranormal Activity több részét is ő körmölte le. És akkor az előzetes:

Riggs cserkészparancsnok minden évben fogja kis csapatát, hogy útra keljenek a kanadai vadonba, a Falstaff-szigetre néhány napra. Ez a tábor viszont minden eddigi képzeletüket felülmúlja: éjszakai látogatójuk érkezik, egy fájdalmaktól szenvedő, csontsoványra aszalódott férfi. Legalábbis egykoron férfi volt, most már nehéz ráfogni, hogy ember lenne. De egy biztos: éhes. Étvágya pedig csillapíthatatlan. Kevesen tudják, de Nick Cutter valójában az a Craig Davidson, aki a Rozsda és csont című drámát is írta, amelyből 2012-ben film készült. A Cutter nevet akkor vette fel, amikor elkezdett horrort írni, ennek első állomása volt A falka. Bár a könyv hátoldalán olyan hasonlatokat sorolnak fel, mint a 28 nappal később és A legyen ura keveréke, kissé szkeptikus voltam ezzel a rokonítással kapcsolatban, de nem kellett eljutnom az iromány feléig, amikor rájöttem, hogy egyáltalán semmi túlzás nincs abban, amit ott írtak. Sőt, bizonyos helyzetekben még az Állj mellém! is eszembe jutott, ez inká...

Found footage horrorokkal tele van a padlás, azonban Mathieu Ratthe első egész estés rendezésében annyit csavart a dolgon, hogy ezúttal a főszereplő üvegszemében van elhelyezve a kamera. Baráti társaság szórakozni megy, ám egy űrhajó csapódik be a közelben, az idegenek szándékai pedig nem kimondottan békések. Elszállt hülyeségnek tűnik, de valami bizarr oknál fogva mégis felcsigázott. Júliusban debütál a film, addig pedig itt az előzetes:

Holden McNeil és Banky Edwards (Ben Affleck & Jason Lee) képregényrajzolók, ők az elkövetői a Jay és Néma Bobról mintázott Bluntman and Chronic (itthoni fordításban: Bunkóman és Gyökér) című sorozatnak. Egy kocsmázós este alkalmával Holden megismerkedik Alyssa-val (Joey Lauren Adams), akibe aztán nagyon hamar belehabarodik. "Szerencséjére" azt is elég hamar megtudja, hogy a lány leszbikus. Különös kapcsolat alakul ki kettejük között, több is, mint amire a férfi elsőre számított, mígnem kiderül valami a lány múltjából... Kevin Smith két filmmel a háta mögött úgy döntött, rendez egy romantikus mozit. De nem kell megijedni, ez a fajta romantikázás abszolút beleillik abba a filmes univerzumba, amelyet Smith megteremtett. Nem csak, hogy beleillik, de legalább annyira "elcseszett" szerelmi szál ez, amilyet tőle elvárnánk. Sőt, a főleg dialógusokra kihegyezett poénok most is ugyanúgy, ugyanolyan szellemiséggel sziporkáznak, mint ahogyan azt a Clerks és a Mallrats ...

Reinhard Heydrich, az egyik legrettegettebb, magas rangú SS-tábornok. Őrzik, mint Fort Knox aranyát, szinte lehetetlen megközelíteni. Vagy mégsem? Most néhány csehszlovák ügynökön múlik nagyon sok minden, hiszen végre akarják hajtani a Heydrich elleni merényletet, amely az Anthropoid-hadművelet fedőnevet kapta. Igaz történet alapján. Sean Ellis pontosan tudja, mi fán terem a filmkészítés: Visszajáró pénz című alkotása ugyan gyerekcipőben jár, de mindenképp érdekes alapötlettel és egyedi megoldásokkal áll elő. A Tükör/Szilánkban már kacérkodott a rémisztgetés gondolatával, még ha nem is lett emlékezetes darab, de egynek pont jó volt. Aztán talán legjobb filmje, a Metro Manila szó szerint gyomorszájba vágja nézőjét. És most itt az Anthropoid, amely talán munkásságának eddigi legerősebb darabja. Merényletekkel, illetve azok előkészületével kapcsolatos filmekkel... nos, ha nincs is tele a padlás, de láthattunk már néhányat. És hiába a második világháború, mégsem a fő mumust célozták...

Tíz év telt el azóta, hogy a világ fenekestül felfordult . Azóta a civilizáció már nem olyan, mint régen: maroknyi embercsapatok próbálnak túlélni, zord körülmények között. Cézár és társai békében élnek, nem támadnak emberre, de ami a legfontosabb: majom nem öl majmot! Most azonban mégis megborul a dominó első darabja, amikor néhány ember a területükre téved: nem rossz szándékkal, csupán áramra lenne szükségük, ennek előállításához pedig pont a Cézárék tábora alatti rendszerre lenne szükségük. Ugyan a folytatást már nem Rupert Wyatt rendezte, ám szerencsére Matt Reeves remekül ráérzett a franchise ízére. Nincs mese: a Dawn of the Planet of the Apes egy minden ízében kiváló második rész lett. Itt már nincs felvezetés, expozíció, csak egy pár perces gyorstalpaló, hogyan jutottunk el idáig. Egyenesen belecsapunk a lecsóba, fejjel: posztapokaliptikus világ, ahol az emberi faj eljutott oda, hogy olyan, régen alapvető dolog miatt, mint az elektromosság, most majmoknak kell könyörögni....

Annak idején, a maga korában A majmok bolygója nagyot robbant, ám megkerülhetetlen tény, hogy ehhez a film végi csavar is jócskán rásegített. A folytatások már nem szerepeltek olyan nagy sikerrel, ahogyan a Tim Burton-féle verzió is a nézhetetlenség határait súrolta. Nagyon úgy tűnt, hogy az ötlet amolyan egyszeri patron volt: 1968-ban eldurrant, és azóta nem sikerült hasonlót sem produkálni ebben a témában. Mígnem 2011-ben befutott a mozikba a Rise of the Planet of the Apes. Az ember nem várt sokat, miért is várt volna? Annál nagyobbat szólt! Mert a helyzet az, hogy A majmok bolygója: Lázadás egy minden ízében kiváló film. Eredettörténet, de a jobb fajtából. Nagyon az alapokhoz nyúl vissza, onnantól kezdve, hogy Cézár megszületik, miután foglyul ejtett anyját kísérleti majomként tartották fogva. Egy új szert teszteltek rajta, amely akár az Alzheimer-kórt is képes lenne gyógyítani. A vizsgálatok vezetőjét, Will-t (James Franco) személyes indittatások is vezérleik, hiszen apja (J...

Kortárs horror rendezők, akikre érdemes odafigyelni? Na most feladtam a leckét, mi? Kapásból Fede Alvarez jutna az ember eszébe az Evil Dead és a Don't Breathe után, de immár ki lehet jelenteni, hogy Sean Byrne nevét is nyugodt szívvel felírhatjuk magunknak. Háromtagú család (apa, anya, lányuk) költözik abba a házba, ahol egykor gyilkosság történt. Elcsépelt sztori, elcsépelt fordulatok - utóbbit ugye csak feltételezi az ember, de elég jogosan. A családfő egy amolyan művészlélek, festeget, miközben dolgozószobájában ordít a metal zene. Az egykori gyilkosság elkövetője, a kissé gyengeelméjű Ray Smilie a környéken bóklászik, a házban pedig megmagyarázhatatlan események veszik kezdetét. A The Devil's Candy noha nem eredeti sztori, nincs spanyol viasz, sem bármiféle 'shyamalani' fordulat, mégis piszok erős darab, erről pedig a hangulata tehet. Mert atmoszférája az van: egyrészt a lepukkant Texas, a bivalyerős metálzene, mint aláfestés, nem mellesleg az operatőri munk...

Gore Verbinski, A kör amerikai remakejének rendezője újra horrort rendezett: az egyszeri film (vagy inkább horror) rajongó jogosan dörzsöli nagy reményekkel a tenyerét. Sajnos nagy volt a kiábrándulás: Az Egészség ellenszere nem, hogy gyenge, de kimondottan rossz film. Egy nagyvállalat főnöke egyik napról a másikra úgy döntött, hogy a világtól elvonulva egy svájci szanatóriumba vonul, levelében meghagyta, hogy senki ne keresse, jó lesz ott neki! A cégnél azonban nagy a felháborodás: perpillanat égető szükség lenne rá, így a fiatal üzletembert, Lockhart-ot (Dane DeHaan) küldik utána. Az Alpok lábaihoz érkezve a srácnak elég hamar leesik, hogy az intézetben valami nagyon nincs rendben. Főnöke eltűnt, mintha mindenki titkolózna, senki nem akarja elhagyni a helyet, ráadásul hősünk balesetet szenved, így egyhamar ő is lakóvá válik. Azt meg kell hagyni, hogy Az Egészség ellenszere gyönyörűen néz ki. Bármiféle túlzás nélkül kimerem jelenteni, hogy minden egyes képkockája csodálatos....

Bevallom, az elmúlt pár napban semmire sem volt időm, így megcsúszva ugyan, de csak most tudom kirakni ezt az előzetest. Szóval ezúttal Kenneth Branagh tolmácsolásában kel életre a népszerű Agatha Christie regény. Branagh nem csak a rendezést, de a főszerepet is magára vállalta: ő lesz Hercule Poirot! Az előzetes amúgy nagyon hangulatos, bár a bajuszok között vannak megmosolyogtatók... és az a zene a végén, na az nem kellett volna. Ettől függetlenül novemberben jegyet váltunk az Orient Expresszre!

Brodie (Jason Lee) és TS (Jeremy London) testvérek, akiket ugyanazon a reggelen dobnak ki barátnőik. Előbbit lomha, lusta, videojáték- és képregénybuzi életmódja, míg utóbbit egy veszekedés miatt. Történik ugyanis, hogy TS barátnőjének az utolsó pillanatban kell beugrania apja párkereső tévéműsorába. A srác ezt nem nézi jó szemmel, ráadásul apósa ki nem állhatja őt. A műsort a plázában forgatják, amely Brodie törzshelye, szinte mindig itt lopja a napot. A két tesó elindul, hogy visszaszerezzék barátnőiket, szabotálják a showt, utóbbiban pedig segítségükre van a plázában lézengő Jay és Néma Bob is. Egy évvel azután, hogy Kevin Smith zűrös körülmények között elkészítette első, független filmjét, már némileg több büdzsével megfejelve jött ki második mozijával. A Mallrats-ra valahol ez nyomta rá bélyegét. Noha ezer közül is meglehet mondani, hogy ki rendezte, de már korántsem olyan jó az élmény, mint '94-ben, abban a bizonyos vegyesboltban. Mint akkor, most is egyetlen napot ölel ...