Anthropoid [2016]
Reinhard Heydrich, az egyik legrettegettebb, magas rangú SS-tábornok. Őrzik, mint Fort Knox aranyát, szinte lehetetlen megközelíteni. Vagy mégsem? Most néhány csehszlovák ügynökön múlik nagyon sok minden, hiszen végre akarják hajtani a Heydrich elleni merényletet, amely az Anthropoid-hadművelet fedőnevet kapta. Igaz történet alapján.
Sean Ellis pontosan tudja, mi fán terem a filmkészítés: Visszajáró pénz című alkotása ugyan gyerekcipőben jár, de mindenképp érdekes alapötlettel és egyedi megoldásokkal áll elő. A Tükör/Szilánkban már kacérkodott a rémisztgetés gondolatával, még ha nem is lett emlékezetes darab, de egynek pont jó volt. Aztán talán legjobb filmje, a Metro Manila szó szerint gyomorszájba vágja nézőjét. És most itt az Anthropoid, amely talán munkásságának eddigi legerősebb darabja.
Merényletekkel, illetve azok előkészületével kapcsolatos filmekkel... nos, ha nincs is tele a padlás, de láthattunk már néhányat. És hiába a második világháború, mégsem a fő mumust célozták meg, hanem az egyik pincsijét, akit legalább akkora biztonság ölel körül, mint Hitlert. Ráadásul ezt a történetet filmen még nem láthattuk. És hiába tudja az ember, hova futott ki az egész, mégis sikerült úgy megrendezni, hogy a körmünket rágva izgulhatjuk végig.
Úgyhogy igen: Sean Ellis még mindig tudja, mi fán terem a rendezés, főleg, ha a feszültség megteremtéséről van szó. Egy maroknyi, bujkáló lázadó, akik nagy dologra készülnek... és semmi sem állhat az útjukba. Bár magát a merényletet is sikerült hibátlanul megrendezni, de jobb ha tudod: ez körülbelül a játékidő közepén foglal helyet, a történet itt még messze nem ért véget. A legnagyobb bravúr, amelyre a folyamatos, pattanásig feszült atmoszféra mindvégig építkezik, az ugyanis a finálé, amelyről egyszerűen képtelen vagy levenni a szemed. Így kell feltenni a pontot az i-re, így kell emléket állítani valami előtt, mi több: így kell tisztelegni néhány hős előtt. Csak szorítod a karfát, mert egyszerűen nem tudsz mást tenni. És közben nagyon szép mementót állít egy olyan merénylet hősei előtt, akik ha nincsenek is ott a második világháború első számú hősei között, mégis nagy dolgot tettek, hatalmas kockázatok és szenvedés közepette.
Igazi második világháborús thriller, amelyet maximálisan körbeleng a háborús hangulat: látni nem látjuk, de tudjuk, éreztetik velünk, hogy zajlik. Pontos, precíz alkotás, amely eleinte nem sieti el a dolgokat, de a későbbiekben nagyon erősen rápakol néhány lapáttal. És csak pakolja és pakolja, nem kímélve a néző pulzusát. Csak egy hangyafasznyit fordul át giccsbe az utolsó percekben, de azt, ott és akkor már megbocsátod neki. Sean Ellis pedig egy zseni. És pont!
Sean Ellis pontosan tudja, mi fán terem a filmkészítés: Visszajáró pénz című alkotása ugyan gyerekcipőben jár, de mindenképp érdekes alapötlettel és egyedi megoldásokkal áll elő. A Tükör/Szilánkban már kacérkodott a rémisztgetés gondolatával, még ha nem is lett emlékezetes darab, de egynek pont jó volt. Aztán talán legjobb filmje, a Metro Manila szó szerint gyomorszájba vágja nézőjét. És most itt az Anthropoid, amely talán munkásságának eddigi legerősebb darabja.
Merényletekkel, illetve azok előkészületével kapcsolatos filmekkel... nos, ha nincs is tele a padlás, de láthattunk már néhányat. És hiába a második világháború, mégsem a fő mumust célozták meg, hanem az egyik pincsijét, akit legalább akkora biztonság ölel körül, mint Hitlert. Ráadásul ezt a történetet filmen még nem láthattuk. És hiába tudja az ember, hova futott ki az egész, mégis sikerült úgy megrendezni, hogy a körmünket rágva izgulhatjuk végig.
Úgyhogy igen: Sean Ellis még mindig tudja, mi fán terem a rendezés, főleg, ha a feszültség megteremtéséről van szó. Egy maroknyi, bujkáló lázadó, akik nagy dologra készülnek... és semmi sem állhat az útjukba. Bár magát a merényletet is sikerült hibátlanul megrendezni, de jobb ha tudod: ez körülbelül a játékidő közepén foglal helyet, a történet itt még messze nem ért véget. A legnagyobb bravúr, amelyre a folyamatos, pattanásig feszült atmoszféra mindvégig építkezik, az ugyanis a finálé, amelyről egyszerűen képtelen vagy levenni a szemed. Így kell feltenni a pontot az i-re, így kell emléket állítani valami előtt, mi több: így kell tisztelegni néhány hős előtt. Csak szorítod a karfát, mert egyszerűen nem tudsz mást tenni. És közben nagyon szép mementót állít egy olyan merénylet hősei előtt, akik ha nincsenek is ott a második világháború első számú hősei között, mégis nagy dolgot tettek, hatalmas kockázatok és szenvedés közepette.
Igazi második világháborús thriller, amelyet maximálisan körbeleng a háborús hangulat: látni nem látjuk, de tudjuk, éreztetik velünk, hogy zajlik. Pontos, precíz alkotás, amely eleinte nem sieti el a dolgokat, de a későbbiekben nagyon erősen rápakol néhány lapáttal. És csak pakolja és pakolja, nem kímélve a néző pulzusát. Csak egy hangyafasznyit fordul át giccsbe az utolsó percekben, de azt, ott és akkor már megbocsátod neki. Sean Ellis pedig egy zseni. És pont!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.