A halál angyala / Sleepaway Camp [1983]
Ricky és Angela egészen fiatalon szemtanúi voltak, ahogy édesapjukat a tóban elgázolja egy motorcsónak. Nyolc évvel később táborozni küldi őket anyjuk. Az alfahímek és alfanőstények folytonos céltáblájává válik Angela, hiszen nem tudják, hogy a lány miket élt át annak idején, és miért van ilyen csendes, visszahúzódó természete. Valaki pedig szépen, sorban mészárolni kezdi a táborlakókat...
Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva rajongok a slasher-horrorokért. Főleg, ha azok jó kis retro anyagok, mára már divatja múlt ruhákkal, frizurákkal, sokszor nevetséges színészi alakításokkal... Nem tehetek róla, guilty pleasure. Megvan a maga varázsa ennek az egésznek, és kész. És hiába kapjuk a legtöbb slashertől szinte ugyanazt, mégis vannak ügyesebb darabok, amelyek azért tartják a magamfajta horrorrajongóban a lelket. Ilyen az 1983-as Sleepaway Camp is.
Ennek oka, hogy bár hiába szúrja ki még a vak is idővel, ki a két potenciális gyilkos-jelölt, mégsem ebben bontakozik ki a fő csattanó a végén. 1983-ban járunk, a Halloween, a Friday the 13th, a Nightmare on the Elm Street korszakában, amikor már Dario Argento is lepakolt néhány hasonló kaliberű filmet az asztalra. A slasher virágzik, Robert Hiltzik pedig úgy döntött, megcsinálja a maga kaszabolós filmjét. Helyszínnek a jól bevált terepet, egy fiataloknak kialakított tábort választott, és ha filmjével nem is formálta meg a műfajt, mégis vette a fáradtságot, hogy egy kicsit agyaljon azon túl menőleg is, milyen halálnemekkel hulljanak el a szereplők.
A Sleepaway Camp az old school horror rajongóinak igazi csemege, maguk a gyilkosságok ugyanis elég frappánsra sikerültek: nem csak késelés, de leforrázás, darázscsípések, és egyéb finomságok kerülnek terítékre, miközben elég rendesen játszanak a nézők tűrőképességével, ahogy a sok hülyepicsa (bocs, de ők tényleg azok) próbálja megalázni szegény Angelát.
Aki jobban benne van a horror-témában, az jó eséllyel már látta, vagy esetleg hallott róla, de aki rajong a régi, slasher-aranykorból származó mészárlásokért, és eddig kihagyta, az nyugodtan tehet vele egy próbát.
Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva rajongok a slasher-horrorokért. Főleg, ha azok jó kis retro anyagok, mára már divatja múlt ruhákkal, frizurákkal, sokszor nevetséges színészi alakításokkal... Nem tehetek róla, guilty pleasure. Megvan a maga varázsa ennek az egésznek, és kész. És hiába kapjuk a legtöbb slashertől szinte ugyanazt, mégis vannak ügyesebb darabok, amelyek azért tartják a magamfajta horrorrajongóban a lelket. Ilyen az 1983-as Sleepaway Camp is.
Ennek oka, hogy bár hiába szúrja ki még a vak is idővel, ki a két potenciális gyilkos-jelölt, mégsem ebben bontakozik ki a fő csattanó a végén. 1983-ban járunk, a Halloween, a Friday the 13th, a Nightmare on the Elm Street korszakában, amikor már Dario Argento is lepakolt néhány hasonló kaliberű filmet az asztalra. A slasher virágzik, Robert Hiltzik pedig úgy döntött, megcsinálja a maga kaszabolós filmjét. Helyszínnek a jól bevált terepet, egy fiataloknak kialakított tábort választott, és ha filmjével nem is formálta meg a műfajt, mégis vette a fáradtságot, hogy egy kicsit agyaljon azon túl menőleg is, milyen halálnemekkel hulljanak el a szereplők.
A Sleepaway Camp az old school horror rajongóinak igazi csemege, maguk a gyilkosságok ugyanis elég frappánsra sikerültek: nem csak késelés, de leforrázás, darázscsípések, és egyéb finomságok kerülnek terítékre, miközben elég rendesen játszanak a nézők tűrőképességével, ahogy a sok hülyepicsa (bocs, de ők tényleg azok) próbálja megalázni szegény Angelát.
Aki jobban benne van a horror-témában, az jó eséllyel már látta, vagy esetleg hallott róla, de aki rajong a régi, slasher-aranykorból származó mészárlásokért, és eddig kihagyta, az nyugodtan tehet vele egy próbát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.