Spawn - Az ivadék [1997]

Al Simmons a kormány legprofibb bérgyilkosa. A nemes célért gyilkol - legalábbis ő azt hiszi, hiszen
főnöke, Jason Wynn titokban a világ meghódítására készül. Ha ez nem lenne elég, titokban még a sötétség urával is kapcsolatban áll, aki éppen a mennyországot készül leigázni, és ehhez vezetőre van szüksége: itt jön a képbe, hogy Wynn segítse már át Simmons-t a túlvilágra, hogy ő kerülhessen a pokol seregének élére.

Kezdjük azzal, hogy Spawn talán a valaha volt legkegyetlenebb képregényes szuperhős, aki mellett a Bosszúállók maximum Teletubbie-k lehetnek. Annak idején került pár Ivadék képregény a kezembe, mit ne mondjak, közel sem a finomkodás jellemezte a sötét tónusú képkockákat. 1997-ben aztán mozivászonra adaptálták Todd McFarlane kegyetlen vízióját, és bár maga a film nem a véres megnyilvánulásairól híres, mégis remekül visszaadta a képregények giga-darkos atmoszféráját.


De az idő vasfoga, mint tudjuk, nem alszik. Eltelt több, mint másfél évtized, és hiába voltam oda annak idején kb. tíz éves porbafingóként Spawn-ért, most, hogy újra leküldtem a mozifilmet, bár erős volt a nosztalgia-érzet, azért a keserű szájíz nem kis szerepet játszott ebben a másfél órában.

És erről főleg a borzasztó speciális effektek tehetnek. Igen, elhiszem, hogy kilencvenes évek, és az nem most volt, de egész egyszerűen kiszúrja az ember szemét. Legfőképp a pokol bugyraiban játszódó pár jelenet, valamint Malebolgia über-gagyi megvalósítása csapta ki a biztosítékot. Lehetne sorolni, de maradjunk annyiban, hogy effektek terén a Spawn abszolút nem állta ki az idő próbáját.


A történet maga voltaképp egy bosszútörténet: miközben (anti)hősünk egy fausti alkut követően próbál bosszút állni gyilkosán, addig az a világ meghódítására készül. És muszáj megemlíteni a film talán legemlékezetesebb figuráját, akit joggal nevezhetünk ikonnak is: a Bohós. John Leguizamo parádés alakításában láthatjuk ezt a gusztustalan, alpári, undorító, de mégis felejthetetlen karaktert, aki Spawn mellett gondoskodik pár gyomorforgató momentumról, esetleg altesti poénról, miközben felügyeli Simmons átalakulását. Sajnos azt kell mondjam, hogy a többi színész mehet is a levesbe: Michael Jai White hiába látható címszerepben, önmagában nem nyújt maradandót, de a jobb napokat látott Michael Sheen is maximum annyira jó, amennyit kitudott préselni egy ennyire kétdimenziós fő gonoszból.

A PG-13-mas korhatári besorolás szintén csak ártott a filmnek, egy R-kategóriás remake már nagyon kijárna neki. Összességében nem tudok rá haragudni, a nosztalgikus, szép emlékek miatt, de azért be kellett látnom, hogy ez csak régen tűnt olyan igazán jónak.

6/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Pet [2016] - Egy pszichopata naplója

Top 10: Nyomozós filmek

Stretch [2014]

Top 10 igaz történeten alapuló film