Mission: Impossible III [2006]

Szegény Ethan Hunt még várhat a nyugis évekre: már épp visszavonulna, hogy leendő asszonykájával töltse az idejét, amikor is egy új küldetés várja. Hogy mi is az a bizonyos nyúlláb pontosan, nem tudjuk meg soha, de az biztos, hogy baromi sokat ér, és valamiért nagyon fontos tényezője az eseményeknek, na meg persze nem szabad, hogy rossz kezekbe kerüljön.

John Woo sokszor röhejesen klisés, összességében közepes élménnyel szolgáló második része után J.J. Abrams mindent helyre tett. Ilyen egy igazi, intenzív akciófilmes élmény. Ráadásul ha azt nézzük, hogy ez Abrams első egész estés rendezése... Külön pacsi.

Aláírom, a forgatókönyv atomjaira szedhető, történetileg is hagy lyukakat, ráadásul a dialógusok néhány esetben nevetségesek, a szerelmi szál pedig hiába próbálja Hunt karakterét közelebb hozni a nézőhöz, azért vissza vehettek volna belőle. De mindenért kárpótolnak az akciók. Ebből a szempontból kegyetlen mód össze van rakva a film, a feszültség végig ott vibrál a képkockákon, és amint beizzik a film gépezete, ne nagyon számíts megállásra. Na és az a cold open, amivel kapásból nyitunk, mindent megalapoz. Nem utolsó szempontok egy akciófilmnél, ugye? A küldetés teljesítve: Abrams visszahozta a Mission: Impossible-be vetett bizalmunk, azt, amit Woo, mondjuk ki: elcseszett.

Ugyan Cruise a film színe-java, de szerencsére sikerült egy nagyon korrektül összerakott gonoszt előrántani, ez a feladat pedig Philip Seymour Hoffman-ra várt, akiben úgy általában nem lehetett soha sem csalódni - Nyugodjon békében! Noha nincs agyonbonyolítva a karakter, mondhatni, egyszerű, mint egy faék, de PSH a puszta jelenlétével megteremti a figurát, akiről süt a gonoszság. Csupán színészkednie kellett. Sokan szidalmazták viszont, hogy milyen elcsépelt módon érte utol a halál (a figurájáról beszélek), és el kell ismerni, valóban nem egy túlgondolt megoldás, de emlékszem, én anno először konkrétan felnevettem. Egyszerű, de nagyszerű, mondhatni, megesik az ilyen.

Ne feledkezzünk meg a mellékszereplőkről sem: Ving Rhames visszatér, és láthatjuk Laurence Fishburne-t is, de feltűnik Simon Pegg, aki szokás szerint hozza a tőle elvárható humor-szintet. Akad itt még Jonathan Rhys Meyers és Maggie Q, míg Ethan Hunt menyasszonyát a mindig káprázatos Michelle Monaghan alakítja.

A széria legjobb darabja - szerintem. Brutál akciók, magas fokozaton pörgő képkockák, meggyőző főgonosz. Mindez nem csak a gyenge második rész tükrében zseniális, önmagában is lazán megállja a helyét. Kicsit talán lehetett volna kevesebb a párkapcsolati témából, valamint egy hangyányit jobban összekaphatta volna az a három (!!!) író a forgatókönyvet, de még így is egy élmény.

8/10