Zanzásitva: Super Dark Times [2017]

A Super Dark Times az a film, amely hangulatában, és az alapfelütésével is erős, ám idővel nem igen tudtak mit kezdeni a sztorival, így egyszerre tűnik összecsapottnak és túlírtnak.

Néhány kisvárosi tinédzser szokásos bandázása közben felugranak egyikükhöz. Az illető bátyjának szobájában találnak egy igazi szamuráj kardot. Kimennek a város mellé a szabadba, ám baleset történik, egészen pontosan egyikük meghal. Elrejtik a holttestet, és próbálják titokban tartani.

Nagyon sok féle mehetett volna a cselekmény, és nem is igazán egy tipikus végkifejlet felé futott ki, de őszintén szólva jobban jártunk volna. Szinte érezni a film közben, hogy mikor van az a pont, amikor a készítők is feladták. És innentől szabadul el a káosz.

Ellenben a Super Dark Times iszonyúan erős atmoszférával bír: háttérképnek való képkockák, gyönyörű beállítások, hozzá pedig nagyszerű aláfestő dallamok is dukálnak. Ez szerencsére valamicskét tartja benne a lelket. De valahol mégiscsak egy kihagyott ziccer, és eléggé kár érte. A kezdeti lelkesedés megvolt ugyan, de ehhez több ötlet, ráadásul egy valamicskét rövidebb játékidő kellett volna.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Nyomozós filmek

10 elismert film, amiért nem rajongok

A magas ember / The Tall Man [2012]

Magyar Szuperhős Mesék – 2. szám