DarkSide Joint

A Super Dark Times az a film, amely hangulatában, és az alapfelütésével is erős, ám idővel nem igen tudtak mit kezdeni a sztorival, így egyszerre tűnik összecsapottnak és túlírtnak. Néhány kisvárosi tinédzser szokásos bandázása közben felugranak egyikükhöz. Az illető bátyjának szobájában találnak egy igazi szamuráj kardot. Kimennek a város mellé a szabadba, ám baleset történik, egészen pontosan egyikük meghal. Elrejtik a holttestet, és próbálják titokban tartani. Nagyon sok féle mehetett volna a cselekmény, és nem is igazán egy tipikus végkifejlet felé futott ki, de őszintén szólva jobban jártunk volna. Szinte érezni a film közben, hogy mikor van az a pont, amikor a készítők is feladták. És innentől szabadul el a káosz. Ellenben a Super Dark Times iszonyúan erős atmoszférával bír: háttérképnek való képkockák, gyönyörű beállítások, hozzá pedig nagyszerű aláfestő dallamok is dukálnak. Ez szerencsére valamicskét tartja benne a lelket. De valahol mégiscsak egy kihagyott ziccer, és ...

Nem akarok hosszasan rizsázni erről a filmről, mert egyszerűen nem ér annyit. Pedig a rendező páros miatt várós volt valamennyire, de végérvényesen kiderült, hogy Leatherface lufiját kár újra fújni. A történet középpontjában négy, elmegyógyintézetből megszökött fiatal áll, akik túszként magukkal visznek egy ápolót. Menekülésük közben sorra ölik az ártatlan polgárokat, miközben egy ranger üldözi őket, aki a lánya meggyilkolásával vádolja egyiküket. A Leatherface lehetett volna jó, hiszen egy olyan előzmény, amelynek pusztán a fináléjában tudjuk meg, ki ölti magára a legendás bőrálarcot. De nem lett, mert hiába a vér, a bevállalósság, ez mind kevés. Legtöbbször csak a fejünket fogjuk, sokszor válik idegesítővé ahelyett, hogy egy minimális izgalmat pumpáljon nézője felé. Kihagyott ziccer, mondanám szívesen, de most már tényleg békén kéne hagyni a Hewitt-család históriáját.

Igen, tudom, hogy az eredeti regénynek is ez a lényege, és ez adja az egész gerincét, de engem a film közben egyszerűen kicsinált, hogy hallhattuk a kutya belső gondolatait. Tudtam, mire vállalkozom, mibe ugrok fejest, de nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarni fog. A sztori középpontjában egy folyamatosan újjászülető kutya áll, akinek négy életét (ha kukacoskodni akarnék, akkor ötöt) követhetjük végig. Lényegében nem egy agysebészet: habkönnyű, családi kutyás film, amely egyszerre cuki, és egyszerre felejthető a maga felszínes drámájával. Egynek elmegy, de nem ez lesz az új Hacsi, sem az új Marley. Nem árt senkinek, könnyen lecsúszik, viszont semmi különlegeset nem nyújt.

Louis Drax kilencedik élete / The 9th Life of Louis Drax [2016] Alexandre Aja nevét ismerhetjük már a High Tension című horror kapcsán, ahol bebizonyította, hogy egyszerre tud sokkoló filmet fabrikálni, kiábrándító csattanóval megfejelve. A Louis Drax kilencedik élete más tészta: egy kisfiúról szól, akit eddig élete minden évében súlyos baleset ért. Most, a kilencedik alkalommal élet-halál között lebeg, a körülmények gyanúsak, mi pedig nem ússzuk meg ennyivel. A történet több szálon fut, egyik nem is e világi, látszik, hogy Aya itt valami igazán egyedit, maradandót próbált alkotni. Az más kérdés, hogy összességében nem jött össze neki: maga a felütés, de még a végkifejlet is rendben van, ám amit közte átélünk, az meglehetősen döcögős, furcsa, de az igazat megvallva nem is köti le igazán az ember figyelmét. Kár, mert ebből tényleg lehetett volna valami egészen nagy dolog, a lelkesedés meg is volt, ám a kreativitás már kevésbé. A stylist / Personal Shopper [2016] A stylist v...

Magyar krimi-thriller, igaz történet alapján? Jöhet, főleg ha ennek fejében még Anger "Endre bá'" Zsolt is az egyik főszereplő. A martfűi rém egy sorozatgyilkosság történéseit meséli el egy olyan rendszerben, ahol a felsőbb vezetés nem hitt abban, hogy egy ilyen tökéletes világban bárkinek eszébe jutna gyilkolni. Oh wait, hiszen valahol a Child 44 is erről akart szólni, arról nem is beszélve, hogy a Citizen X ezt annak idején mennyire zseniálisan lefestette már. Persze ez még nem lenne baj, de A martfűi rém kicsit a túlhype-olt kategóriába tartozik: valóban vannak nyomasztó részei, felejthetetlen képkockái, és tényleg rideg atmoszférával bír, de végeredményben nagyon ingatag lábakon áll, és nehezen áll össze egy egésszé. Legalábbis ezt éreztem végig, hogy hiába nem unalmas, hiába nem ismer határokat, és valóban nem finomkodik, valami összetartó erő mintha hiányzott volna. Igényes darab, magyar mércével mérve pedig bevállalós, de nem éreztem a nagy hűhát.

Két barátnő úgy dönt, kiszakadva a hétköznapokból, eltöltenek együtt pár napot, távol az ismerősöktől. Minden jól indul, de előkerülnek a sérelmek, mivel egyikük valamivel befutottabb színésznő, mint a másik, így a féltékenység is felszínre tör, és az idillinek ígérkező kiruccanás nem várt fordulatokat vesz. Igen, ha nem is egy totál eredeti sztori, még lehetett volna jó film is az Always Shine, sőt: ezt a látszatot fenn is tartják, de nagyon hamar rájövünk, hogy ez egy igazi káosz lesz. Értelmetlen, már-már zavaró vágások, a hangulat "fokozásához" nem egyáltalán nem odaillő zenék, de még a történet is egészen más vizekre evez, mint amire számítanánk, és ez nagyon nem a pozitív irányba tereli el a filmet. Kár érte, mert a feldobott labdával sok mindent lehetett volna kezdeni, de ahelyett, hogy tovább csapták volna, inkább hagyták leesni.

A Gólyák javarészt a kisebb korosztályra lett kalibrálva, de összességében még így is egy olyan animációs film, amely a felnőttek számára sem lesz unalmas. Röviden a történet annyi, hogy a gólyák egy ideje már leálltak a kisbabák leszállításával, ám egy fatális véletlennek köszönhetően ismét "készül" egy csecsemő, amelyet ki kell szállítani, méghozzá a főnök tudta nélkül. Ebben lesz főhős gólyánk segítségére egy, az állomáson ragadt kislány, akit annak idején nem tudtak kézbesíteni. Lényegében egy totál aranyos rajzfilm, amely egy-két alkalommal azért próbálkozik a drámával, de sosem nyúl elég mélyre, maximum a felszínt karcolgatja. Néhány kikacsintás jut az érettebb korosztálynak is, ám sosem megy át teljesen gagyiba. Abszolút kellemes kikapcsolódás, amelytől nem kell sokat várni, de arra a másfél órára pontosan azt hozza, amit nyújtani akar.

Aloys, a középkorú magánnyomozó apja halála után válik csak igazán magányossá. Kamerája folyamatosan nála van, mindent rögzíti az őt körülvevő világot. Egy görbére sikerült éjszaka után a buszon arra ébred, hogy kamerája, felvételei eltűntek. Később egy nő hívja fel, és elmondja neki, hogy nála vannak a cuccai. Azonban nem adja könnyen: csak akkor kapja vissza kameráját és felvételeit, ha kipróbálja vele a japán találmányt, az úgynevezett "telefonos sétát". Nem egyszerű film az Aloys, muszáj ezzel kezdeni. Álomvilághoz hasonló, amolyan medidatív, "lebegős" élményt nyújt, így hiába könyveltem el egy összességében korrekt élménynek, mégis figyelmeztetni kell mindenkit: csak óvatosan közelítsétek! Kell egyfajta befogadókészség, inkább amolyan csemege, mintsem egy fárasztó nap végére betervezett néznivaló. Tény, hogy briliáns képi megoldásokkal él, de párszor túlságosan elmerül saját művésziességében, ezáltal nagyon nehezen válik befogadhatóvá. Pedig a sztori, az üzen...

Rögtön előre is hozom velős véleményemet: ez a film egy kalap szar. Végig, minden képkockáján érezni, hogy messze nem a poénok minősége volt a lényeg, a cím úgyis elfogja adni, csak mert egy éppen népszerű mozi paródiája... illetve akar lenni. Az a fajta paródia, amely szinte centire pontosan követi az eredeti menetét, csak éppen mindent kifiguráz. A maga primitív módján persze. Arról nem is beszélve, hogy a főszereplők bőrszínének megváltoztatása sem tesz hozzá semmit, lényegében totál felesleges volt ez a húzás. Ahogy maga az egész film is, mert nem lett több egy másfél órás időpocsékolásnál. Kínos, erőltetett, maximum egyszer tudtam őszintén megmosolyogni, de akkor sem futotta többre. Nevetésre biztosan nem.

A film közben kissé előtört belőlem a szentimentalizmus: a Pete's Dragon (egy 1977-es film újragondolása, amely itthon Peti sárkánya címen futott) lényegében nem szolgál semmi extrával, mégis egy olyan családi filmélményt nyújtott, amelyet egyszerűen jó nézni. Amilyeneket annak idején, gyerekkorunkban tucatjával néztünk. Mesefilm kicsiknek és nagyoknak, bár sablonszöveg a javából, de így van. Egy kisfiú és egy sárkány története, akik elszakadnak egymástól, majd miután a kisváros lakói tudomást szereznek a lény létezéséről, természetesen elakarják kapni, hogy jó pénzt kaszálhassanak vele. És ennyi. Nem nagy bonyodalom, sőt, a vége is kitalálható. Szerencsére a Pete's Dragon csak ennyit vállal, és ezt maradéktalanul teljesíti is. Nem dobtam el tőle az agyam, és ebben az életben szinte biztos, hogy nem fogom újranézni, de amíg tartott, maximálisan berántott, és szerettem. Amolyan nosztalgia-vasút, a kellemesebb fajtából.

A gimiben Bob (Dwayne Johnson) volt az örök céltábla, Calvin (Kevin Hart) pedig a nagy reményekkel teli, népszerű arc. Egyszer, egy nyilvános megalázás közepette ő volt az egyetlen, aki nem nevette ki Bobot, hanem segítő jobbot nyújtott neki. Eltelik pár évtized, a mindenki szerint többre hivatott Calvin-t felkeresi Bob. A fickó ekkor még nem sejti, hogy Bob időközben egészen más vizekre evezett, és most állami körözés alatt áll, hazaárulással vádolják. Oké, a Központi hírszerzés több szempontból is egy tucatvígjáték: mind megvalósításában, mind fordulataiban abszolút beleillik a futószalagon gyártott komédiák tömkelegébe. Nem agyaltak sokat a sztorin (Bob egykori társának egy rejtélyes bűnöző, a Fekete Borz állított csapdát és tette el láb alól... na vajon ki a Fekete Borz??!!), és bár több alkalommal lett volna lehetősége kitörnie az átlagból, mégsem volt elég merész hozzá. Ellenben nagy hangsúlyt fektettek a két főszereplőre, valamint a nem egyszer improvitált jeleneteikre. Ezen a...

Hiába, a Netflix is mellényúlhat, hiába érkeznek minőségi sorozatok és filmek az égisze alól, az ARQ pont az a produkció, amely végül csak kilógott a sorból. A történet szerint a jövőben járunk: egy srác, Renton felébred, mellette a barátnője, majd gázmaszkos alakok törik rájuk az ajtót. Valami nagyon kell nekik, ám minden alkalommal, ahogy Renton meghal, újra és újra felébred, ugyanakkor. Az időhurkot pedig nagy valószínűséggel az ARQ nevű masina okozza. Potenciál mindig van bőven a time loop filmekben, sikerült is jó pár meglepetést okoznia a filmiparnak ebben a témában az elmúlt évtizedekben, azonban az ARQ túl sokat markol, ahhoz képest pedig jócskán keveset fog: csűrik, csavarják a dolgokat, de egy-két igencsak kirívó kivételtől eltekintve nem igazán sikerül beadniuk a gyomrost, sem a néző figyelmét fenntartani. Erről részben a forgatókönyv, részben a közepes rendezés tehet, de a színészi játékok sem verdesik az eget. Nem az a fajta sci-fi-thriller, amelytől eldobod az agyad, sokk...

Gyors leszek, mert nem érdemel többet: aki látta a Szexvideót, az átérzi a fájdalmam, aki nem, az pedig messze kerülje el. Ugyan a vígjáték kategóriában indult, de ez inkább kínjáték, tekintettel a poénokra, illetve az annak szánt helyzetekre. Nem lehet ráfogni, hogy igénytelen, egész egyszerűen csak minden túl van tolva, miközben a két főszereplő egy pillanatra sem képes befogni, hogy addig se hagyja el plusz egy baromság a szájukat. Ők azok, akik a szexuális életük fellendítése érdekében készítenek egy háromórás házi pornóvideót, amelyet egy iPaddel rögzítenek, csak hogy ez minden, a páros férfitagja, Jay (Jason Segel) által elajándékozott készülékre szinkronizálódott. Szóval mielőbb le kell törölni az összesről, mielőtt az újdonsült birtokosuk megtekinti azt, ehhez pedig útnak kell indulni. Sajnos a humorfaktor kimerül a két főszereplő szerencsétlenkedésében, ahogyan alkalmazkodnak a helyzethez, esnek és kelnek, kimagyarázzák magukat, mindez pedig a legótvarabb formában ölt végső ...

Az amerikai álmot élő Davis (Jake Gyllenhaal) egy autóbaleset következtében elveszíti feleségét. Őt azonban nem hatja meg a tragédia, mert történetesen nem szerette az asszonyt. Ráadásul ezen a napon a kórházban a csokiautomata is kifog rajta, így egy igen terjedelmes panaszlevelet ír a gyártónak, amely Karen (Naomi Watts) kezébe kerül, akit nagyon meghat a férfi levele. Tragédia, tovább lépés. Jean-Marc Vallée filmje valahol ezt próbálja prezentálni nekünk, egy igen sajátos módon. Bevallom, a Demolition nálam ott vérzett el, hogy egyetlen pillanatra sem voltam képes azonosulni a főszereplővel, ennek oka pedig, hogyha még nem is szerette feleségét, de az ember egy szimpla lakótárs iránt is több gyászt lenne képes kipréselni magából, mint ahogy azt Davis tette. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy egy rossz filmről beszélnénk, egyszerűen csak nagyon ember függő darab. Igen sajátos módon vizionálja két ember korántsem hétköznapi kapcsolatát, miközben egy pillanatra sem lehet ráfogni...

A 17 éves, érettségi előtt álló lány, Charlie osztályába új tanuló érkezik: Sarah, akit hamar befogadnak társai, látva mennyire közvetlen és segítőkész mindenkivel. Charlie-val is hamar összebarátkoznak, azonban a jövevény hamar a lány ellen fordul, aki nem igazán tudja hova tenni annak viselkedését. Mígnem Charlie rájön egy titokra Sarah életéből. A Lélegezz! sok témával próbál foglalkozni, amely érintheti a tinédzserek életét: barátok, riválisok, árulások, otthoni zűrök, balhék. Mindezeket szirup és sallangok nélkül teszi, nem megy át "hálivúdiba", megmarad az európai történetmesélés színvonalán, és milyen remekül teszi ezt. A probléma sajnos ott burjánzik ki, hogy bár mindvégig láttam, mit akar közölni velem a film, értettem a mondanivalót, sajnos a gyatra rendezésnek hála nagyon egysíkúan, már-már unottan, kimagasló pillanatok nélkül közvetíti mindezt. Pedig fontos témák ezek, amelyekről pont, hogy nem nyugati klisékkel telepakolva kéne filmet csinálni, és bár Mélanie L...

Záróra van a könyvesboltban, ám megjelenik egy furcsa idegen, Swan Tamel (Sinkó László), vele együtt pedig a boltban található összes könyv átváltozik egy 1 című regénnyé. Az ügyben a cinikus nyomozó, Phil Pitch (Mucsi Zoltán) kezd el nyomozni. Amint tudomást szereztem az 1 című film létezéséről, elolvasva a pár soros történetet azonnal látni akartam Pater Sparrow (valódi nevén Verebes Zoltán) sci-fijét. Ugyanúgy indult, amilyennek ígérkezett: elvont, szürreális, furcsa, mindfuck adalékokkal, valamint elképesztően darkos hangulattal. Igen, gondoltam ez kell nekem! Az atmoszféra remek, a felütés kellően abszurd, Mucsinál jobban pedig senki nem tud hitelesebben anyázni. Azonban ahogy telt-múlt a játékidő, úgy omlott össze az a kártyavár, amit az 1 olyan remekül felépített magának. Már hirtelen azt sem tudtam, mit látok, mi történik pontosan, milyen dialógusok hangzanak el a szereplők szájából, akik valami oknál fogva egy szanatóriumba kerültek. A film teljesen elborul, és nem a jó érte...