1922 - Nem minden király, ami King
Wilfred James (Thomas Jane) vérbeli farmer, akinek a kisujjában van a gazdálkodás. Feleségével és fiával így tengeti életét az isten háta mögött, Amerika déli részén. Azonban nem olyan nagy a boldogság otthon: asszonya legszívesebben eladná a földet, hogy beköltözzön a városba. Meg is tehetné, hiszen a birtokot az ő apja hagyta rájuk. Wilfred és a fiú azonban hallani sem akar róla, így egy szó szerint gyilkos tervet eszelnek ki.
Stephen King ebben az évben a reneszánszát éli: ugyan a Setét torony minden lett, csak jó nem, az Az már annál inkább hozta a kötelezőt. Mindemellett sorozat formájában újra feldolgozták A ködöt, és ne feledkezzünk meg a Mr. Mercedes-ről sem. Ja, és ahogyan jelen filmünket, úgy a Gerald's Game-t (itthon Bilincsben címmel adták ki az alapjául szolgáló könyvet) is a Netflix hozta el. 2017 tehát King éve volt, erősen!
Az 1922 lényegében egy dominó-effektus, hiszen a történet messze nem áll meg ott, ahol a fentebb felvázolt szinopszis véget ért. Mindezek következményeit, fizikai, valamint lélektani lánculatát láthatjuk. Hiszen az egész egy vallomás: a film elején láthatjuk, ahogy a megtört Wilfred betér egy szobába, leül, és elkezdi írni szó szerint a vallomását. Az ő szemszögén keresztül látjuk a cselekményt, hogy mik történtek a merénylet után, amikor is eleinte még minden flottul ment, majd az a bizonyos dominó elindult.
Ez így leírva, belegondolva egész érdekesen hangzik, ám vannak kisebb gondok a filmmel. Egyrészt a hossza és a tempója nem igazán akarnak közös nevezőre jutni: 100 perc, kissé komótosan, bőven lehetett volna itt-ott vagy belehúzni, vagy bele-belevágni. De ezzel még nem is lenne különösebb probléma, ha az 1922 eltudná dönteni, milyen irányba is akár mozogni: kezdetben thriller felütést kapunk, majd a tragédia után egy (mondhatni) krimi-szálba kezd bele, miután pedig ezt is átlapoztuk, egy apa-fia kapcsolatba vágja a fejszéjét, amely tulajdonképpen nem vezet sehova. Ezen felül a film vége felé járva még minimális horror-elemeket is kapunk, de addigra már sikerült jó párszor kizökkenteni a nézőt, így meg sem lepődünk jóformán semmin.
Kár érte, mert Thomas Jane alakítása bőven megér egy misét: a déli akcentus, amit produkál, az egész mozgása, úgy cakk-pakk a teljes játéka azt a hatást kelti, mintha ez az ember valóban 1922-ből, egy farmról lépett volna elő. Persze még így sem egy nézhetetlen darab a film, egyszerűen csak túlságosan szétszórt ahhoz, hogy egy igazán komplex élményt nyújtson. Megvannak a maga érdemei, csak egyszerre túl sok minden akar lenni (vagy ő maga sem tudja, mi akar lenni?), és emiatt az élmény is felemásra sikeredett.
Az eddigi Stephen King irományokért ide kattints!
Stephen King ebben az évben a reneszánszát éli: ugyan a Setét torony minden lett, csak jó nem, az Az már annál inkább hozta a kötelezőt. Mindemellett sorozat formájában újra feldolgozták A ködöt, és ne feledkezzünk meg a Mr. Mercedes-ről sem. Ja, és ahogyan jelen filmünket, úgy a Gerald's Game-t (itthon Bilincsben címmel adták ki az alapjául szolgáló könyvet) is a Netflix hozta el. 2017 tehát King éve volt, erősen!
Az 1922 lényegében egy dominó-effektus, hiszen a történet messze nem áll meg ott, ahol a fentebb felvázolt szinopszis véget ért. Mindezek következményeit, fizikai, valamint lélektani lánculatát láthatjuk. Hiszen az egész egy vallomás: a film elején láthatjuk, ahogy a megtört Wilfred betér egy szobába, leül, és elkezdi írni szó szerint a vallomását. Az ő szemszögén keresztül látjuk a cselekményt, hogy mik történtek a merénylet után, amikor is eleinte még minden flottul ment, majd az a bizonyos dominó elindult.
Ez így leírva, belegondolva egész érdekesen hangzik, ám vannak kisebb gondok a filmmel. Egyrészt a hossza és a tempója nem igazán akarnak közös nevezőre jutni: 100 perc, kissé komótosan, bőven lehetett volna itt-ott vagy belehúzni, vagy bele-belevágni. De ezzel még nem is lenne különösebb probléma, ha az 1922 eltudná dönteni, milyen irányba is akár mozogni: kezdetben thriller felütést kapunk, majd a tragédia után egy (mondhatni) krimi-szálba kezd bele, miután pedig ezt is átlapoztuk, egy apa-fia kapcsolatba vágja a fejszéjét, amely tulajdonképpen nem vezet sehova. Ezen felül a film vége felé járva még minimális horror-elemeket is kapunk, de addigra már sikerült jó párszor kizökkenteni a nézőt, így meg sem lepődünk jóformán semmin.
Kár érte, mert Thomas Jane alakítása bőven megér egy misét: a déli akcentus, amit produkál, az egész mozgása, úgy cakk-pakk a teljes játéka azt a hatást kelti, mintha ez az ember valóban 1922-ből, egy farmról lépett volna elő. Persze még így sem egy nézhetetlen darab a film, egyszerűen csak túlságosan szétszórt ahhoz, hogy egy igazán komplex élményt nyújtson. Megvannak a maga érdemei, csak egyszerre túl sok minden akar lenni (vagy ő maga sem tudja, mi akar lenni?), és emiatt az élmény is felemásra sikeredett.
Az eddigi Stephen King irományokért ide kattints!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.