I Saw the Devil [2010] - A szörny szörnyet szül
Kegyetlen sorozatgyilkos szedi áldozatait. Amikor Kim Soo-hyeon barátnőjét találják meg szó szerint darabokban szétszórva, a férfi úgy dönt, magán bosszúhadjáratba kezd. Először a főbb gyanúsítottakat hagyja helyben, de hamar meg is találja a tényleges gyilkost, Kyung-chul-t akit jól meglep aktuális rémtette közben. Miután őt is jól elpáholja, nem öli meg, helyette egy nyomkövetőt helyez belé. És itt jön a csavar a történetben: Kyung vérszomja továbbra sem lankad, ám Kim minden alkalommal megjelenik, hogy megakadályozzon egy újabb tragédiát, és egy fokkal jobban megkínozza barátnője gyilkosát.
Jogosan mondhatjuk, hogy az I Saw the Devil egy minden igényt kielégítő bosszúfilm. Szerencsére megannyi kiváló mozi született ebben a kategóriában, de hiába beszélünk egy mindössze 6 éves filmről, valahol az összes többi eltörpül Jee-woon Kim alkotása mellett. Mert itt mindent megkapunk, amit bosszúra éhes nézőként követelhetünk magunknak. Egy eszeveszett vadállat, aki ösztönösen csinálja azt, amit. Van, hogy tervez, de az is megesik, hogy spontán végzi el a dolgát. Őt ez hajtja előre, neki nincsenek más motivációi az életben, pusztán egy dolog: ölni. És itt van a bosszúálló főhős, aki mindent elkövet, hogy elégtételt vegyen barátnője gyilkosán.
Nem mellesleg a film koreai, szóval még csak azt sem lehet ráfogni, hogy túlzott finomkodást mutatna, de nem ám! Nincs szolidan elforduló kamera, sem félbehagyott jelenet, itt mindent mutatnak, közelről, ahogy azt illik. Igen, bevallom, sokszor rossz volt nézni, de ettől eltekintve az erőszak egyszer sem lesz öncélú, hiszen ez a film erről szól. A vágásokat, a szúrásokat, az ütéseket szinte mi is érezzük, annyira élethűen, naturalistán van ábrázolva.
Mindez pedig egy 141 perces játékidőbe bújtatva, amely elsőre durván hangzik, ám itt jön a képbe a bravúrosan, fordulatosan megírt forgatókönyv, amelynek hála az I Saw the Devil nem válik unalmassá, sem elnyújtottá. Nagyon hamar képes arra, hogy magába szippantson, hogy minden figyelmünket maximálisan a film felé fordítsuk, ez pedig maximum a végén köp ki magából: igen, egy nagyon kőkemény 141 perc után. De addig egy nagyon bravúros hullámvasúton utaztat.
És ha már bravúrok: muszáj megjegyezni az izgalmas rendezés, valamint a fordulatos szkript mellett az operatőri munkát, amely nem csak a kiváló beállításokban merül ki, hanem sokszor elég ügyes ötleteket is alkalmaz. Mindezekért Mo-gae Lee a felelős, aki történetesen az egyik kedvenc horrorfilmemmel, A két nővérrel kezdte pályafutását, és bár ott még annyira nem érződött ez a tálentum, de azóta nagyon sokat fejlődött, itt pedig beleadott mindent, amit tudott.
Kőkemény bosszúfilm, és akit eddig csak az tartott vissza, hogy történetesen ázsiai, az gyorsan vetkőzze le ezt az aggályát, mert megannyi hollywoodi maszlag tanulhatna belőle. Apropó, ha már Hollywood: ugyebár pár éve felmerült, hogy készül az amerikai remake, méghozzá Adam Wingard (You're Next, The Guest) rendezésében. Tőle még úgy meg is nézném, de egy Fede Alvareznek jobban örülnék, ha már mindenképp muszáj feldolgozni. De addig itt van nekünk az eredeti, amelynél úgysem lesz jobb.
Jogosan mondhatjuk, hogy az I Saw the Devil egy minden igényt kielégítő bosszúfilm. Szerencsére megannyi kiváló mozi született ebben a kategóriában, de hiába beszélünk egy mindössze 6 éves filmről, valahol az összes többi eltörpül Jee-woon Kim alkotása mellett. Mert itt mindent megkapunk, amit bosszúra éhes nézőként követelhetünk magunknak. Egy eszeveszett vadállat, aki ösztönösen csinálja azt, amit. Van, hogy tervez, de az is megesik, hogy spontán végzi el a dolgát. Őt ez hajtja előre, neki nincsenek más motivációi az életben, pusztán egy dolog: ölni. És itt van a bosszúálló főhős, aki mindent elkövet, hogy elégtételt vegyen barátnője gyilkosán.
Nem mellesleg a film koreai, szóval még csak azt sem lehet ráfogni, hogy túlzott finomkodást mutatna, de nem ám! Nincs szolidan elforduló kamera, sem félbehagyott jelenet, itt mindent mutatnak, közelről, ahogy azt illik. Igen, bevallom, sokszor rossz volt nézni, de ettől eltekintve az erőszak egyszer sem lesz öncélú, hiszen ez a film erről szól. A vágásokat, a szúrásokat, az ütéseket szinte mi is érezzük, annyira élethűen, naturalistán van ábrázolva.
Mindez pedig egy 141 perces játékidőbe bújtatva, amely elsőre durván hangzik, ám itt jön a képbe a bravúrosan, fordulatosan megírt forgatókönyv, amelynek hála az I Saw the Devil nem válik unalmassá, sem elnyújtottá. Nagyon hamar képes arra, hogy magába szippantson, hogy minden figyelmünket maximálisan a film felé fordítsuk, ez pedig maximum a végén köp ki magából: igen, egy nagyon kőkemény 141 perc után. De addig egy nagyon bravúros hullámvasúton utaztat.
És ha már bravúrok: muszáj megjegyezni az izgalmas rendezés, valamint a fordulatos szkript mellett az operatőri munkát, amely nem csak a kiváló beállításokban merül ki, hanem sokszor elég ügyes ötleteket is alkalmaz. Mindezekért Mo-gae Lee a felelős, aki történetesen az egyik kedvenc horrorfilmemmel, A két nővérrel kezdte pályafutását, és bár ott még annyira nem érződött ez a tálentum, de azóta nagyon sokat fejlődött, itt pedig beleadott mindent, amit tudott.
Kőkemény bosszúfilm, és akit eddig csak az tartott vissza, hogy történetesen ázsiai, az gyorsan vetkőzze le ezt az aggályát, mert megannyi hollywoodi maszlag tanulhatna belőle. Apropó, ha már Hollywood: ugyebár pár éve felmerült, hogy készül az amerikai remake, méghozzá Adam Wingard (You're Next, The Guest) rendezésében. Tőle még úgy meg is nézném, de egy Fede Alvareznek jobban örülnék, ha már mindenképp muszáj feldolgozni. De addig itt van nekünk az eredeti, amelynél úgysem lesz jobb.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.