Ellenség / Enemy [2013]
Nem egyszer illettem már Denis Villeneuve munkásságát dicsérő szavakkal, példának okáért a múltkori Arrival, korábban a Sicario, de ne felejtsük el az elmúlt évek egyik legnyomasztóbb krimijét sem, a Fogságban-t. Az pedig, hogy mennyire sokoldalú rendező, egy olyan filmmel is bizonyította, mint az Enemy, amelyet akár David Lynch is rendezhetett volna, annyira mindfuck, és annyira szürreális.
Adva van egy befásult, monoton életet élő történelemtanár, Adam (Jake Gyllenhaal), aki kollégája javaslatára megnéz egy filmet. Ebben a filmben felfedezni véli saját hasonmását, mondhatni, a megszólalásig hasonlít rá. Rákeres a színészre, beszerzi minden filmjét, és minden alkalommal csodálkozva fedezi fel, hogy ez az ember nem csak, hogy az ikertestvére, de akár ő maga is lehetne. Úgy dönt, felveszi vele a kapcsolatot.
Nem kell sokáig mennünk, elég a kezdő jeleneten átesnünk, máris tudatosul bennünk, hogy egy nagyon más filmre váltottunk jegyet. Hősünk ugyanis egy szexklubba lép be, ahol tálcán szolgálnak fel egy pókot, amelyet aztán eltaposnak. Igen, a szimbolika nagyon jellemző az Enemy-re, de hiába tűnik elsőre egyértelműnek nagyon sok minden, mégis milliónyi kérdőjel marad megválaszolatlan, nincsenek egyértelműen kimondva dolgok, miközben sok-sok rejtett utalás, elejtett mondat gondoskodik arról, hogy alaposan meglegyünk zavarva - és akkor ott az a bizonyos utolsó képkocka, amely aztán végképp összezavarja az egyszeri filmnézőt.
Márpedig az Enemy bőven ki van találva, igaz, ehhez az újranézés mellett egy alapos utánaolvasás is kellett. Na most ennek tükrében, amolyan "használati utasítással" megint jó lenne megnézni, de erre még pár évet bőven várni fogok. A film sokkal komplikáltabb, mint elsőre tűnik, nagyon precízen össze van rakva, még ha látszólag egy értelmetlen művészieskedés is jön le belőle. Nem mondom, hogy ez a jó filmkészítési technika, amikor a nézőnek ilyen mértékig bele kell ásnia magát a látottakba, de maga a rávilágosodás okozott néhány meglepetést, amelyek sem elsőre, sem másodszorra nem jöttek át.
Persze minden elvontsága mellett az Enemy bőven nézeti magát, hiszen csak azért is kíváncsiak vagyunk, mi a fene is zajlik a szemünk előtt. Villeneuve itt sem vette kapkodósra a figurát, egy nagyon is lassú tempót választott, de mégis mindig történik valami, amely a maga lassú módján, de gördíti előre a cselekményt. Nem beszélve Jake Gyllenhaal hibátlan alakításairól, mert bár mindkét karaktere szinte ugyanolyan ruhákban, ugyanolyan szakállal van jelen, mégis egy pillanat alatt képes vagy megmondani, most éppen melyiket látjuk.
Aki egy kicsit is bírja Lynch munkásságát, és valami ahhoz hasonlóra vágyik, de valamiért kimaradt neki az Enemy, az mindenképp pótolja!
Adva van egy befásult, monoton életet élő történelemtanár, Adam (Jake Gyllenhaal), aki kollégája javaslatára megnéz egy filmet. Ebben a filmben felfedezni véli saját hasonmását, mondhatni, a megszólalásig hasonlít rá. Rákeres a színészre, beszerzi minden filmjét, és minden alkalommal csodálkozva fedezi fel, hogy ez az ember nem csak, hogy az ikertestvére, de akár ő maga is lehetne. Úgy dönt, felveszi vele a kapcsolatot.
Nem kell sokáig mennünk, elég a kezdő jeleneten átesnünk, máris tudatosul bennünk, hogy egy nagyon más filmre váltottunk jegyet. Hősünk ugyanis egy szexklubba lép be, ahol tálcán szolgálnak fel egy pókot, amelyet aztán eltaposnak. Igen, a szimbolika nagyon jellemző az Enemy-re, de hiába tűnik elsőre egyértelműnek nagyon sok minden, mégis milliónyi kérdőjel marad megválaszolatlan, nincsenek egyértelműen kimondva dolgok, miközben sok-sok rejtett utalás, elejtett mondat gondoskodik arról, hogy alaposan meglegyünk zavarva - és akkor ott az a bizonyos utolsó képkocka, amely aztán végképp összezavarja az egyszeri filmnézőt.
Márpedig az Enemy bőven ki van találva, igaz, ehhez az újranézés mellett egy alapos utánaolvasás is kellett. Na most ennek tükrében, amolyan "használati utasítással" megint jó lenne megnézni, de erre még pár évet bőven várni fogok. A film sokkal komplikáltabb, mint elsőre tűnik, nagyon precízen össze van rakva, még ha látszólag egy értelmetlen művészieskedés is jön le belőle. Nem mondom, hogy ez a jó filmkészítési technika, amikor a nézőnek ilyen mértékig bele kell ásnia magát a látottakba, de maga a rávilágosodás okozott néhány meglepetést, amelyek sem elsőre, sem másodszorra nem jöttek át.
Persze minden elvontsága mellett az Enemy bőven nézeti magát, hiszen csak azért is kíváncsiak vagyunk, mi a fene is zajlik a szemünk előtt. Villeneuve itt sem vette kapkodósra a figurát, egy nagyon is lassú tempót választott, de mégis mindig történik valami, amely a maga lassú módján, de gördíti előre a cselekményt. Nem beszélve Jake Gyllenhaal hibátlan alakításairól, mert bár mindkét karaktere szinte ugyanolyan ruhákban, ugyanolyan szakállal van jelen, mégis egy pillanat alatt képes vagy megmondani, most éppen melyiket látjuk.
Aki egy kicsit is bírja Lynch munkásságát, és valami ahhoz hasonlóra vágyik, de valamiért kimaradt neki az Enemy, az mindenképp pótolja!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.