A tetovált lány / The Girl with the Dragon Tattoo [2011]

Anno már írtam a komplett Millenium-trilógiáról, a Stieg Larsson regényeiből készített széria, melynek központi figurája Lisbeth Salander, a szociopata hacker-lány. A svéd hármas sikere után nem volt kérdés, hogy Amerika lecsap a feldolgozásra. Ennek immár 5 éve, akkor David Fincher, a Hetedik és a Harcosok Klubja rendezője vállalta el, hogy némileg új köntösbe bújtatva készíti el a sorozat első darabjának, A tetovált lánynak hollywoodi változatát.


Merész vállalkozás volt ez, de hát tudjuk, hogy az amcsik rendszerint szeretnek beleszarni a keleti és európai palacsintákba. A legfontosabb kérdés, illetve a legkényesebb pont maga Lisbeth Salander, hiszen Noomi Rapace kiválóan keltette életre ezt a magának való, rocker és punk stílusjegyeket magán viselő, roppant agyafúrt és veszélyes lányt. A választás ezúttal Rooney Marára esett, akinek alakításával semmi probléma nem volt: kár lenne mérlegelni, végül melyikük a jobb Lisbeth, maradjunk annyiban, hogy egy hangyányit mindkettő más, mégis sikerült megragadniuk a karakter lényegét.

Maga a film főleg azoknak lehet érdekes, akik még nem látták a svéd változatot. Fincher hozta a szokásos szürkés, kopottas, zöldes szűrőit, megteremtve ezzel egy igazán rideg hangulatot, amolyan vérfagyasztó atmoszférát, amely azt jelzi, hogy ebben a világban bizony nem akarsz létezni, pláne, ha nő vagy. Mert hiába amerikai remake, itt sincs igazán finomkodás: beletolnak mindent az arcodba, ahogy azt az alapanyag megkívánja. Nincs lassan elforduló kamera, sem félbehagyott jelenet: nagy totálban minden, hogy érezd a tettek szörnyűségének súlyát. Hogy neked is fájjon, hogy rossz legyen nézni.


De eltekintve a Fincheri hangulattól, amelyre csak rápakolt Trent Reznor és Atticus Ross a szinte már hipnotikus zenéikkel, valamint, hogy megmerték lépni a magas korhatári besorolást, felmerül a kérdés: mi szükség volt erre a remake-re? A pénzen kívül nem sok minden. Igen, működik. Igen, hatásos, de nem rosszabb és nem is jobb annál, amit Niels Arden Oplev 2009-ben már összehozott. Kicsit más, de cseppet sem hordozza magán az amerikai stílusjegyeket (hozzátenném: hála az égnek!), sokkal inkább a skandináv atmoszférát próbálták visszaadni. Próbálták tiszteletben tartani az alapanyagot, de hiába minden igyekezet, hiába a jól sikerült Lisbeth 2.0 és minden más pozitívum: ez még mindig egy totálisan felesleges remake marad.

És bár a film legvége hagy némi kívánnivalót maga után, de valahol mi is így érzünk, ahogyan Lisbeth abban a bizonyos jelenetben: várjuk a nagy megváltást, de miután nem kaptuk meg, legyintünk az egészre egy nagyot, és elhúzunk az ellenkező irányba.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.