Bobby Fischer (Tobey Maguire), amerikai sakkvilágbajnok, megkerülhetetlen név ebben a sportágban. A hetvenes években az orosz Borisz Szpasszkijjel (Liev Schreiber) kell megküzdenie. A hidegháború idején járunk, ezek a mérkőzések pedig fontosabbak, mint talán bármikor. Bobby elméje azonban szépen, lassan kezd megbomlani: a paranoia lesz rajta úrrá, bebeszéli magának, hogy az oroszok megfigyelik, lehallgatják őt.
Elég sok lehetőséget hordott magában a Pawn Sacrifice, nem csak, hogy sportfilm, de életrajzi anyag is egyben, ráadásul hősünk elméje az őrület határán egyensúlyoz. Igen, láthattunk már minden variációból filmeket, és hiába nem egy vérizgalmas sport a sakk, én valamiért mégis nagy reményekkel ültem neki. Nos, csalódtam.
Pont az életrajzi rész az, amin elbukik a film: lényegében a már kitaposott ösvényen bukdácsol előre, amelyet sok más mozi többször végigjárt. Ezáltal a Pawn Sacrifice ezen része nem tartogat túl sok izgalmat: visszaemlékezéseken keresztül láthatjuk, hogyan lesz Bobby Fischer már egészen fiatalon a sakk szinte profi művelője, láthatjuk a családi hátterét, a szegény sorsból való származás, de ő mégis kitör és veretlen világbajnok lesz. A film másik fele a bajnokságra fókuszál, illetve Fischer paranoiája kerül előtérbe. Ezekből előbbi még csak-csak működik, fene sem gondolta volna, hogy ennyire izgalmas tud lenni két egymással szemben ülő, nagyban morfondírozó ember. Ugyan nem rágtam le a körmeimet és ültem lélegzetvisszafojtva, de sikerült pumpálni bele annyi kraftot, hogy messze ne fulladjon unalomba.
Ellenben a megbomló elme, az örökös paranoia kimerül abban, hogy Fishernek mindenki gyanús, poloskát keresve csavarja szét a telefonkagylót, folyton jár a tekintete, vajon hol figyelik meg, és a többi. A filmet a Véres gyémánt, Az utolsó szamuráj rendezője jegyzi, valamint Steven Knight írta, aki a Locke-ot is összehozta. Bár mindkettejüknek vannak gyengébb alkotásaik, valahol az ő neveik is rátettek arra, hogy legyen némi bizalmam a film iránt.
Bár a Pawn Sacrifice messze nem egy kukába való projekt, egynek teljesen jó darab, de hiányzott belőle az a plusz, amit ez a történet, ez a sors, ez az ember megérdemelt volna. Talán feljebb is értékelném, ha nem láttunk volna már hasonló sztorikból és műfaji elemekből ennél klasszisokkal jobb filmeket. Így viszont marad némi üresség, amint legördül a stáblista.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.