Sicario - A bérgyilkos [2015]

Mexikói drogkartell, amerikai ügynökök. A mese ismerős, a recept jól bevált, de nem mindegy, milyen kezekbe kerül és ki főzi meg belőle a tutit. Nos, Denis Villeneuve most megcsinálta nekünk és olyan tálalásban rakta le elénk az asztalra, hogy nem csak köpni-nyelni, de bizonyos jeleneteknél még levegőt venni sem tudtam.

A történet első számú főhőse az FBI ügynök, Kate Macer (Emily Blunt), akit egy akciója után megbíznak, hogy csatlakozzon egy titkos akcióhoz, amely célja, hogy elkapják a rettegett drogbárót. A nőnek együtt kell dolgoznia a különleges ügynök Matt-el (Josh Brolin), valamint a rejtélyes összekötővel, Alejandróval (Benicio Del Toro). Kate nagyon hamar rájön, hogy az akció során társai nem kimondottan a protokollt követik.

Nem, a Sicario nem sztoriban erős. Kisebb fordulatokkal ugyan sikerül meglepni, de a spanyol viaszt nem találja fel. A karakterek sem új keletűek, még ha jól is lettek megírva, de őket is láttuk már egyéb más filmekben. És ahogy az lenni szokott, itt is fellelhetők a kissé sztereotip, mexikói gringók az alvilágból.

A Sicario valami irtózatos erősséggel és kegyetlenséggel játszik a néző idegeivel. Legnagyobb bravúrja, hogy ehhez sokszor nem kell más, csak például egy konvojjal áthaladni a városon, mi pedig láncfűrésszel vághatjuk azt a feszültséget, ami abban a néhány percben a képkockákból árad. A helyszín Juárez városa, az egyik legrettegettebb település, ahol nyilvánosan lógatja ki a kartell azoknak a holttestét, akik hibáztak. Ahol ha szar kerül a palacsintába, annak bizony következménye lesz, méghozzá elég súlyos. Ide kerül Kate, akinek a szemszögén mi, nézők is megbotránkozunk sok esetben. Ő képvisel minket, hogy zajlanak itt az események, valamint maga az akció, amelynek kapcsán nem pont arra számított, amilyen irányba azt elviszik újdonsült társai.

Több helyen olvastam/hallottam, hogy a Sicario akár egy True Detective-film is lehetne, és ezt én is csak alátámasztani tudom. Visszafogott, hangsúlyt fektet a karakterekre, amikor pedig kell, nagyon is oda tudja szegezni a nézőjét, és folyamatosan dolgoztatja annak pulzusát. Kis apropó, hogy a forgatókönyv egy első munka, méghozzá Taylor Sheridan keze által - igen, ő az a fickó a Sons of Anarchy-ból.

Rebesgetik, hogy lesz majd Sicario 2, amit én örömmel fogadok. Nem lett minden szál elvarrva, kicsit talán egy hosszúra nyúlt pilot-epizód érzését is tudja kelteni, de mindenkinek ajánlott, aki vevő a drogkartell-filmekre, hiszen ez nagyon magasra teszi a lécet a műfaján belül. Kiváló színészi alakítások (Del Toro ural minden jelenetet), zsigerig hatoló, pattanásig feszült izgalom, és maga a kőkemény valóság, mindenféle lacafacázás nélkül.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

Top 10: Found Footage filmek

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Stephen King: Az / It [1990]