Az ismeretlen / La sconosciuta [2006]

Irena (Kseniya Rappoport) Ukrajnából érkezett Olaszországba. Mindent, de értsd: mindent elkövet, hogy közel kerüljön egy jómódú családhoz, egészen pontosan a házaspár kislányához, akivel aztán különös kapcsolat alakul ki közöttük. Irenát azonban nem hagyja nyugodni a múlt: gyötrik a rémisztő emlékek, vissza-visszatérnek olyan momentumok, amelyek elől menekült. Mígnem feltűnik valaki, akivel azt remélte, többet soha nem fog találkozni.

A nő először kivesz egy olyan lakást, amely ablakából tökéletesen rálát a szomszédos háztömb egy bizonyos lakására: bár anyagilag jobban megérné egy másik kégli, ő mégis eltökélten ragaszkodik hozzá, hogy neki az kell. Semmitől sem riad vissza, hogy végül ő takaríthasson az Adacher-családnál, még a gyilkossági kísérlet sem okoz neki problémát, ezzel kiiktatva az előző takarítót. Terve látszólag sínen van, sikerül a kislány közelébe kerülnie, aki ritka betegségben szenved: nem működnek a védelmi reflexei, így ha megbotlik, elesik, nem képes a kezével könnyíteni az esésen.

De ki ez a titokzatos Irena? Poszttraumatikus emlékek gyötrik, fel-felvillannak a múlt képkockái, amely korántsem egy vidám előéletet vetít a néző felé. Mi pedig így leszünk a film rabjai: egyik kérdés sorakozik fel a másik után, miközben a rendező, Guiseppe Tornatore mindvégig csak sejtet. Egészen a befejezésig nem rántja le teljesen a leplet, mindig csak egy kicsit leszünk okosabbak.

Tornatore kiváló stílusával ruházta fel a képkockákat: Olaszország ugyan itt is gyönyörű, ám az egész atmoszféra meglehetősen nyomasztó, nem hagy minket nyugodni. Lehetnek akármilyen szépen az utcák, a terek, mégsem szeretnél ott lenni. Mindez köszönhető egyrészt a kiváló operatőri munkának, de nem utolsó sorban Ennio Morricone is tudta a dolgát, amely a zenei aláfestést illeti. Ezek egyvelege egy nagyon sajátos, egyszerre drámai, de közben nagyon is nyugtalanító érzést vetít elénk. Gyönyörű és rémisztő egyszerre; szemet gyönyörködtető és hátborzongató.

Kseniya Rappoport zseniálisat alakít, úgy konkrétan minden az arcára van írva: egyetlen nézéssel képes eladni a karaktert, minden ott van a tekintetén: a meggyötört nő, aki menekül, ám közben készül is valamire. Rajta kívül a kislányt alakító Clara Dossena érdemes említésre. Ugyan nem ő a gyerekszínészek csúcsa, de sok más filmmel ellentétben itt sikerült messze nem idegesítő kisgyereket kasztingolni, és amit előad, az hiteles is.

Hatásos jelenetekben nincs hiány, és a kamera sem fordul el diszkréten, ha arról van szó. Nem közönségfilm, nem is popcorn-élmény: thriller és dráma nagyon ritkán találkozik ilyen módon. Meg fekheti a gyomrod, mert nem egy délutáni matiné. Használati utasítás gyanánt az éjszakai megtekintést javaslom, és a legjobb, ha éppen egyedül vagy otthon.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.