The Guest [2014]

Jólszituált fiatalember (Dan Stevens) kopogtat be a Peterson családhoz, akik még mindig a háborúban elhunyt fiúkat gyászolják. A jövevényt David-nek hívják, és elmondása szerint együtt szolgált a család fiával, akinek az volt az utolsó kérése, hogy látogassa meg őket. Petersonék megkedvelik David-et, aki ahol tud, besegít, de szépen lassan kibontakozik, hogy a fickóval nincs minden rendben.

Pedig látszólag úriember: a család lányát elfuvarozza buliba, és illően haza is viszi, de annak öccsén is segít, mégpedig alaposan megleckézteti azokat, akik a suliban folyton csesztetik a srácot. Elsörözget az apukával, elbeszélget az anyukával, és egy ideig csak mi tudjuk, hogy nem minden klappol.

Ha Te is azt mondod, éljenek a nyolcvanas évek, a faék egyszerű történetek, amelyek minden kiszámíthatóságuk ellenére is képesek pattanásig feszült pillanatokat előhúzni a kalapból, akkor a The Guest esetében egy nagyon szép tisztelgésről van szó ezen korszak előtt. Nincsenek mellébeszélések, túlbonyolított karakterek, sem felesleges szálak: azt kapod, amit látsz, amit ebből a sztoriból ki lehetett hozni.

De túlzás lenne azt állítani, hogy mindössze emiatt hajazna a régi idők filmjeire: a The Guest zenei téren is rápakol erre az érzésre - akárcsak a Drive-ban, csak ott valamivel erősebb volt. De itt is megkapjuk az old school szinti-pop zenéket.


Dan Stevens nevét pedig tessék felírni valahova, mert ez a csávó konkrétan lenyúlta a showt mindenki, de értsd: mindenki elől. Még akkor is, ha nagyrészt faarccal bámul előre azzal a merev testtartásával, de még így is sikerült elérnie, hogy megfagyjon körülötte a levegő.

Ha negatívumot kéne mondanom, akkor a film második felét említeném meg: nem rossz, de valamicskét veszít a varázsából, a remek építkezés után ha nem is egy lejtmenet indul el, de egy hangyányit csökken a színvonal.

Teljesen érthető, hogy a The Guest sokaknál félrement. Ha tudod előre, hogy egy kiadós nosztalgia-flesst kapsz az arcodba, egy direkt B-filmet, akkor nagy eséllyel nem lesz gond. Kellően megidézi a VHS-korszakban készült mozik hangulatát, miközben egy nyugodt perced nem lesz a másfél óra alatt. Túlzás lenne adrenalin-bombaként emlegetni, de tény, hogy még így is piszkosul szórakoztató volt.

8/10


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 100 Joint: #80-71.

Top 10: Egyhelyszínes filmek

Manhattanre leszáll az éj / Night Falls on Manhattan [1996]

Top 10 igaz történeten alapuló film