Oldboy [2013]

Menj a francba Spike Lee, pedig én mennyire bírtam a korai munkásságod, azt el sem tudom mondani... És, hogy most mennyire dühös vagyok rád, azt pedig nem is tudom, hogy nyomdafestéket tűrően eltudnám-e mondani. Megpróbálom.

Azt gondolom kérdeznem sem kell, hogy a 2003-as, Chan-wook Park által rendezett Oldboy-t mindenki látta-e? Aki nem, az most szépen elmegy és megnézi, és egy kicsit szégyelli magát. Röviden arról van szó, hogy Chan-wook egy olyan kaliberű mozit rakott le 11 évvel ezelőtt az asztalra, amelyből minden, de tényleg minden egyes rendező csak tanulhat. Nincs olyan pontja az Oldboynak, amelybe bele tudnék kötni, nálam egy abszolút 10/10-es film. De mint nagyon sok ázsiai filmet, az Oldboyt is megkaparintotta a nyugat, és jött az amerikai remake.

A bejegyzés címe akár az is lehetne, hogy "Így gyalázd a klasszikust", vagy valami hasonló. Előre szólok, hogy aki esetleg csak azért választja a 2013-as Oldboy-filmet, mert szívesebben nézi Josh Brolint, mint mindenféle ázsiai színészt, az a lehető legrosszabbul választ. Aztán meg ki tudja, lehet hogy elsőre az amcsi verziót is szeretni fogja, lévén, hogy a csecsemőnek minden vicc új, de egy igazán monumentális élménytől fosztja meg magát, és kap valami sokkal savanykásabbat.

De most akkor nézzük a sztorit. Joe Doucett (Josh Brolin) nem egy mintapolgár, iszik, züllik, egy napon szépen el is rabolják, bezárják egy szobába, ahonnan az egyetlen és egyoldalú kommunikációja a világgal egy tévé. Joe akárhogy is agyal, képtelen rájönni, ki és miért rabolta el és tartja fogva, de ami talán ennél is fontosabb: mikor engedi szabadon? Telik-múlik az idő, időközben pedig a gázzal elszenderített Joe DNS-mintáit megszerezve még a felesége meggyilkolását is sikerül rákenni a férfire. Húsz év fogság után pedig hősünk egyszer csak a szabadban találja magát...

Spike Lee fogta az Oldboy történetét, konkrétan felmondta az egészet, itt-ott változtatott ezt-azt, kicsit elvett, kicsit hozzárakott valami sajátot, csak éppen a végeredmény így olyan lett, amilyen. Az igazat megvallva ezt a filmet maximum azért érte meg elkészíteni, hogyha majd valamelyik stúdiónál a nagykutyák összeülnek, és arról kezdenek tárgyalni, most akkor melyik klasszikusra tegyék rá a mocskos kis mancsukat, akkor talán lesz egyetlen épeszű ember az asztalnál, aki csak erre a pillanatra várt, így aztán előkapja táskájából a direkt erre az alkalomra tartogatott Spike Lee által rendezett Oldboy-filmet, beteszi a lejátszóba, és elrettentő példa gyanánt lejátssza az okosoknak, abban reménykedve, hogy ezzel talán megjön az eszük. Persze úgy se fog...

Azt mondjuk azért el kell ismerni, hogy Josh Brolin valamennyire próbálja menteni a filmet: a sztori elején kellően szánalmas, később bezárva pont annyira esendő, hogy megsajnáld, amikor pedig kiszabadul és hentelni kezd, akkor pedig tényleg elhiszed neki, hogy most éppen nagyon dühös. Sajnos a másik oldalról ez nem mondható el: akármennyire is kedvelem Sharlto Copleyt, ezúttal nála is előjött az a tipikus "kanál vízben"-dolog. Valami elképesztően ripacs alakítást nyújt, talán ezt mondták neki, talán ő játszotta túl - mindegy is, a lényeg, hogy gonosz karakter ide vagy oda, itt tényleg sok volt belőle. De feltűnik még Samuel L. Jackson is, sajnos se jót, se rosszat nem tudok róla mondani, hiszen nem volt egy fontos szerepe.

Végezetül annyit, hogy a bejezéssel egyfajta kegyelemdöfést adott Lee a filmnek. Bár a csattanó nem maradt el, de amíg az eredeti Oldboy végén úgy keltél fel, hogy egy kicseszett nagy gyomrost kaptál az utolsó két órától, addig itt kapsz egyfajta megkönnyebbülést is, hiszen éljen Hollywood, a popcorn és a kóla, meg az a fajta happy end-szerűség, amit még bele sikerült erőltetni.

4/10