Bejegyzések

A szem tükrében / I Origins [2014]

Kép
Ian Gray (Michael Pitt) molekuláris biológusként dolgozik, a szemek megszállottja, ezen keresztül kutatja az emberi lét keletkezését, és reméli, hogy egyszer egy olyan felfedezésre bukkan, amellyel beinthet a vallásnak. Egy buliban megismerkedik Sofiával, akivel később összejönnek, majd a lány egy baleset következtében meghal. A férfi évekkel később elveszi egykori asszisztensét, Karen-t, akivel közös gyermeket vállalnak. Az orvosok autizmus jeleit vélik felfedezni a kisbabán, nem sokkal később Ian pedig olyan felfedezésre bukkan, amelyre nem számított. Ehhez azonban Indiába kell utaznia.

Top 10: Egyhelyszínes filmek

Kép
Embert próbáló feladat olyan filmet készíteni, amely egyetlen helyszínen játszódik, legyen az lakás, autó, vagy akár egy koporsó. Nagyon erősen történet, illetve párbeszéd központú alkotásnak kell lennie, hogy hiába a zárt tér, mégis lekösse a nézőt. Én személy szerint élek-halok az ilyesfajta kamaradarabokért. Nem hiába, hiszen nagyon sok minőségi filmmel lehet összefutni, amelyek helyszínek terén korlátozva vannak. Összegyűjtöttem hát a számomra tíz legkedvesebb, egy helyszínen játszódó filmet. Persze vannak köztük olyanok, amelyek nem 100%-ig, az elsőtől a legutolsó másodpercig zajlanak egy és ugyanazon helyszínen, de még így is bőven beleférnek a kategóriába.

A.C.A.B. - Minden zsaru rohadék / ACAB - All Cops Are Bastards [2012]

Kép
Minden zsaru rohadék volna? Vagy csak a munkájukat végzik? Nos, az tény, hogy az A.C.A.B. nem foglal állást egyik nézőpont mellett sem. Nem lesz demagóg, nem kampányol a hatóság mellett, valahol azért mégis megérted, hogy a rohamrendőrök is csak emberek. Van, hogy jól cselekednek, van, hogy elszabadulnak az indulatok. De olyan is akad, például egy komplett lakóközösség kilakoltatásánál, hogy ők pusztán azért vannak jelen, hogy ne durvuljon el a helyzet és minden flottul menjen, mégis mindenki őket fujjolja. Egyszer a munkájukat végzik, máskor személyes bosszúhadjáratot folytatnak. És nem egyszer teszik kockára az életüket. Mégis közutálatnak örvendenek.

Kínában kutyát esznek / I Kina spiser de hunde [1999]

Kép
Arvid valószínűleg a világ legunalmasabb embere. Élete monoton, barátnője elhagyja. Azonban megtörténik a nagy pillanat: a bankot, ahol dolgozik, éppen kirabolják, amikor is hősünk egy teniszütővel leüti a tolvajt. Tizenötperc hírnév, Arvid a hős. Ám még aznap meglátogatja őt a rabló felesége és jól leoltja, hogy miért tette ezt, mert nagyon kellett volna nekik a pénz. Arvid pedig úgy dönt, megpróbálja helyrehozni a dolgokat.

Unfriended [2014]

Kép
Fiatal baráti társaság szokásos esti Skype konferencia hívását bonyolítja le. Azonban van egy plusz fő a csapatban, akiről nem tudják, kicsoda. Profilképe nincs, és egyszerűen nem tudják kirakni a beszélgetésből. Mindeközben az egyik lány Facebookon üzeneteket kap csoporttársuktól, aki nemrégiben lett öngyilkos. A rejtélyes idegen pedig sajátos módon kezd szórakozni velük.

Cop Car [2015]

Kép
Két kóborló kisgyerek megtalál egy üresen álló rendőrautót, de nem akár milyet: oldalán szép nagy betűkkel a Sheriff felirat díszeleg. Mivel a közelben nincs senki, rövid tétovázás után úgy döntenek, megpattannak vele. De arra nem számítottak, hogy a helyi, redneck seriff közel sem az a kedves öregember, sokkal inkább egy eszeveszett vadállat.

Ich seh, Ich seh / Goodnight Mommy [2014]

Kép
Elias és Lukas kilencéves ikertestvérek, az isten háta mögött élnek anyjukkal, aki nemrégiben érkezett haza egy plasztikai műtétről. Arcát kötés fedi, viselkedése pedig nagyon is különös, mintha nem is ő lenne. Felmerül a két fiúban a gondolat: vajon tényleg az anyjuk érkezett meg hozzájuk? Vagy valaki más van a maszk alatt?