Körök / Rings [2017] - Erre még a második rész is "köröket" ver

Előbb vagy utóbb minden horror franchise eléri a maga mélypontját. Rémálom az Elm utcában, Halloween, Hellraiser. A Körök esetében most Samara mélypontja is elérkezett.

Bár az első rész is egy remake, de azon kevés ázsiai horrorok amcsi átgondolása, amelyek valóban jól sikerültek. A második fejezettel már voltak gondok bőven, most viszont egészen más problémák merültek fel.


Képzeljünk el egy rakat nem túl lelkes, horrorhoz sem igazán értő, de annál nagyobb Kör-rajongó amatőr filmest, akik szép kis büdzsét kapnak, na meg szabad kezet: tessék, csináljátok, amit akartok, tiétek a sztori. Aztán leforgatnak egy mozit, és minden bizonnyal elégedetten dőlnek hátra, hiszen szerintük minden benne van, ami 'kör'.

Valami ilyen érzés fogott el a film közben: mint egy nagyon elcseszett fanfilm, csak normális költségvetéssel. Nem gagyi, nem néz ki rosszul, de egyszerűen borzasztó izzadság szaga van. Foggal körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy meglegyen benne minden, ami esetleg egy rajongó igényeit kiszolgálja, ám ezzel közben saját kardjába dől bele, mert ugyanazokat a köröket (haha, köröket) futja végig. Ráadásul azzal próbálja érdekessé tenni, hogy új dolgokat hoz a felszínre Samara múltjából, viszont ami végül lesz belőle, az nagyon semmilyen: kiszámítható és lapos.

A kegyelemdöfést a színészek kritikán aluli játéka, valamint a horror, a félelem abszolút hiánya adja. A karakterek annyira egydimenziósak, hogy egy pillanatig sem vagy képes értük izgulni, történhetne velük bármi, nem hatna meg. De ami a legfontosabb: hiányzik az a megfoghatatlan félelem, amely az első részt annyira jellemezte. A misztikum, a versenyfutás az idővel egyáltalán nincs jelen.

A felesleges folytatások sorát gyarapítja, az eddig felépített történésekhez az égvilágon semmi pluszt nem ad, maximum elvesz másfél órát az életedből. Tényleg, mint egy nagyon elbaltázott fanfilm. Ezért kár volt az erőlködés.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Stephen King: Az / It [1990]