Halálsoron / The Green Mile [1999]
Ha megkérdezel bárkit, mi a három kedvenc King adaptációja, a felsoroltak között szinte biztosan ott lesz a Halálsoron. És ez nem véletlen: az író legjobban sikerült darabjai filmen azok, amelyek nem a thriller vagy a horror útján járnak. Hiába volt nemrég egy ütős It, nálam A remény rabjai - Állj mellém! - Halálsoron hármas viszi a prímet még mindig.
Ebből kettőt Frank Darabont jegyez (jelen filmünket is, sőt, a szintén jól sikerült The Mist is az ő keze munkája), és nyilván a jó alapanyag is közrejátszott, mégis vitathatatlan tény, hogy ez az ő érdeme is.
A harmincas években járunk egy fegyházban, a halálsoron, ahol betekintést nyerhetünk az őrök mindennapjaiba. Ezeket a főleg egyhangú szolgálatokat fenekestül felforgatja egy újonnan érkezett rab, az óriásira nőtt fekete férfi, John Coffey, akit két kislány meggyilkolásának vádjával ítéltek halálra. A férfi látszólag a légynek sem tudná ártani, a különös események pedig a fegyőrökben is megkérdőjelezik Coffey bűnösségét.
Kár túlbonyolítani: a filmnek szíve és lelke van, nem is akármekkora. Akárhányszor újranézem, ugyanúgy betalál: megnevettet, meghat, de ami a lényeg: minden egyes mozzanata leköt - pedig nem egy rövid filmről beszélünk a maga 189 percével. A játékidő elszáll, és nem akarom, hogy vége legyen.
Az alapanyagon kívül persze megannyi érdeme van, amelyek tesznek róla, hogy mozgóképként is maximálisan megállja a helyét: mind a karakterek, mind a korhű látványvilág, a párbeszédek, a konfliktusok elképesztő gondoskodással lettek megírva, eljátszva, megrendezve. Amikor tényleg minden a helyén van, és az összes karakterhez egy tökéletesen passzoló színészt választották, ők pedig a maximumot kihozzák magukból. Tom Hanks, Sam Rockwell, Michael Clarke Duncan, vagy akár David Morse. Még a protekciós, genya, piperkőc fegyőrt alakító Doug Hutchison is remekel. A legutolsó karakterig fel lehetne sorolni mindenkit: bravúros a kaszting.
Bár az IMDb szerint minden idők legnépszerűbb filmje A remény rabjai, nálam, King-et figyelembe véve a Halálsoron jobban működik. Hiába üti fel itt a fejét a természetfeletti, az is annyira szépen, elegánsan illeszkedik az összképbe, hogy le a kalappal. Egy megunhatatlan, hihetetlenül gyönyörű film, és nincs apelláta!
Az eddigi Stephen King irományokért ide kattints!
Ebből kettőt Frank Darabont jegyez (jelen filmünket is, sőt, a szintén jól sikerült The Mist is az ő keze munkája), és nyilván a jó alapanyag is közrejátszott, mégis vitathatatlan tény, hogy ez az ő érdeme is.
A harmincas években járunk egy fegyházban, a halálsoron, ahol betekintést nyerhetünk az őrök mindennapjaiba. Ezeket a főleg egyhangú szolgálatokat fenekestül felforgatja egy újonnan érkezett rab, az óriásira nőtt fekete férfi, John Coffey, akit két kislány meggyilkolásának vádjával ítéltek halálra. A férfi látszólag a légynek sem tudná ártani, a különös események pedig a fegyőrökben is megkérdőjelezik Coffey bűnösségét.
Kár túlbonyolítani: a filmnek szíve és lelke van, nem is akármekkora. Akárhányszor újranézem, ugyanúgy betalál: megnevettet, meghat, de ami a lényeg: minden egyes mozzanata leköt - pedig nem egy rövid filmről beszélünk a maga 189 percével. A játékidő elszáll, és nem akarom, hogy vége legyen.
Az alapanyagon kívül persze megannyi érdeme van, amelyek tesznek róla, hogy mozgóképként is maximálisan megállja a helyét: mind a karakterek, mind a korhű látványvilág, a párbeszédek, a konfliktusok elképesztő gondoskodással lettek megírva, eljátszva, megrendezve. Amikor tényleg minden a helyén van, és az összes karakterhez egy tökéletesen passzoló színészt választották, ők pedig a maximumot kihozzák magukból. Tom Hanks, Sam Rockwell, Michael Clarke Duncan, vagy akár David Morse. Még a protekciós, genya, piperkőc fegyőrt alakító Doug Hutchison is remekel. A legutolsó karakterig fel lehetne sorolni mindenkit: bravúros a kaszting.
Bár az IMDb szerint minden idők legnépszerűbb filmje A remény rabjai, nálam, King-et figyelembe véve a Halálsoron jobban működik. Hiába üti fel itt a fejét a természetfeletti, az is annyira szépen, elegánsan illeszkedik az összképbe, hogy le a kalappal. Egy megunhatatlan, hihetetlenül gyönyörű film, és nincs apelláta!
Az eddigi Stephen King irományokért ide kattints!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.