Éterbe áztatott amerikai álom
Vannak filmek, amelyek egyeseknél klasszikus számba mennek, míg mások végig sem bírják nézni. No, a Félelem és reszketés Las Vegasban talán a legjobb példája ennek a skatulyázásnak. Terry Gilliam filmje Hunter S. Thompson regénye alapján készült, amelyben az író/újságíró a saját élményei alapján dolgozott.
Az ember, aki ügyvédjével azért ment Vegasba, hogy cikket írjon egy motorversenyről, de annyi kábítószer volt náluk, hogy inkább kipróbálták mind, az amerikai álom megtalálásának reményében. Mindezt a hetvenes évek elején.
Nehéz erről a filmről írni, mert lényegében nem is egy hétköznapi értelemben vett film, inkább egy lenyomat egy korszakról, egy trip, egy gátlástalan ámokfutás. Fű, meszkalin, kokain, éter, minden amit el tudsz képzelni. Tiszta pillanatok hiányában Raoul Duke és Dr. Gonzo felforgatja az amúgy sem békés Vegast, mi pedig az ő szemükön keresztül láthatjuk, mit művelnek, amíg folyamatosan szinten tartják magukat a különféle szerekkel. Látomások, hallucinációk: denevérek és őslények.
Gilliam filmje különös koktél, hiszen vannak pillanatai, amikor szíved szerint kikapcsolnád a francba, mondván, ezt a szart nézze az, akinek droggal fizetnek érte. Ám máskor sikerül úgy elkapnia valami hihetetlen fonalat, hogy képtelen vagy róla levenni a szemed. Párszor olyan gondolatokat közvetít, amelyeket hallva túlságosan elmerülsz, elgondolkozol rajtuk, és azon kapod magad, hogy ez a két órás őrület nem is akkora marhaság, mint aminek elsőre látszik.
Amit pedig a ket színész, Johnny Depp és Benicio Del Toro művelnek, az elképesztő. Mindketten odatették magukat rendesen, utóbbi húsz kilót hízott, előbbi pedig magával Thompson-nal töltött el hosszabb időt, hogy átvegye beszédjét, gesztusait, járását, a manírjait. Nem pusztán színészi játékról, hanem teljes átszellemülésről beszélünk itt. Azok a régi, szép idők, amikor Depp nem unta halálra a hivatását.
Embert próbáló feladat a Félelem és reszketés mind a két órája, de én már kétszer is átvergődtem magam rajta. Minden 'agyfaszsága' ellenére jól elvagyok vele...a maga módján. Ha viszont tiszta szívből gyűlölöd, én mégis azt mondom, próbáld be a regényt, mert az valami szenzációs olvasmány.
Az ember, aki ügyvédjével azért ment Vegasba, hogy cikket írjon egy motorversenyről, de annyi kábítószer volt náluk, hogy inkább kipróbálták mind, az amerikai álom megtalálásának reményében. Mindezt a hetvenes évek elején.
Nehéz erről a filmről írni, mert lényegében nem is egy hétköznapi értelemben vett film, inkább egy lenyomat egy korszakról, egy trip, egy gátlástalan ámokfutás. Fű, meszkalin, kokain, éter, minden amit el tudsz képzelni. Tiszta pillanatok hiányában Raoul Duke és Dr. Gonzo felforgatja az amúgy sem békés Vegast, mi pedig az ő szemükön keresztül láthatjuk, mit művelnek, amíg folyamatosan szinten tartják magukat a különféle szerekkel. Látomások, hallucinációk: denevérek és őslények.
Gilliam filmje különös koktél, hiszen vannak pillanatai, amikor szíved szerint kikapcsolnád a francba, mondván, ezt a szart nézze az, akinek droggal fizetnek érte. Ám máskor sikerül úgy elkapnia valami hihetetlen fonalat, hogy képtelen vagy róla levenni a szemed. Párszor olyan gondolatokat közvetít, amelyeket hallva túlságosan elmerülsz, elgondolkozol rajtuk, és azon kapod magad, hogy ez a két órás őrület nem is akkora marhaság, mint aminek elsőre látszik.
Amit pedig a ket színész, Johnny Depp és Benicio Del Toro művelnek, az elképesztő. Mindketten odatették magukat rendesen, utóbbi húsz kilót hízott, előbbi pedig magával Thompson-nal töltött el hosszabb időt, hogy átvegye beszédjét, gesztusait, járását, a manírjait. Nem pusztán színészi játékról, hanem teljes átszellemülésről beszélünk itt. Azok a régi, szép idők, amikor Depp nem unta halálra a hivatását.
Embert próbáló feladat a Félelem és reszketés mind a két órája, de én már kétszer is átvergődtem magam rajta. Minden 'agyfaszsága' ellenére jól elvagyok vele...a maga módján. Ha viszont tiszta szívből gyűlölöd, én mégis azt mondom, próbáld be a regényt, mert az valami szenzációs olvasmány.
Ohh egyik kedvencem. Nem tudom megunni, tele van idézhető szövegekkel, zseni hangulattal, vicces mégis fajsúlyos. Deppék pedig... arra nincsenek szavak. Ha jól emlékszem kb 8-szor láttam, de még lesz az több is. A könyv is nagyon jó, de nekem egy leheletnyivel jobban tetszett a film, ami durva egy adaptációnál, most hirtelen csak a Harcosok klubját tudnám mondani, ahol jobb a film, mint a könyv. Legalábbis nálam.
VálaszTörlésTökéletes trükköt olvastad? Én még azt tudnám felhozni :)
Törlés