Contratiempo / The Invisible Guest [2016]

Az egyik pillanatban még az év üzletembere vagy, a másikban pedig szeretőd meggyilkolásával vádolnak egy isten háta mögötti hotelben. Pontosan így járt Adrián Doria, akit elmondása szerint leütöttek, és amire magához tért, a nő holtan hevert, a rendőrök pedig éppen akkor rúgták rá az ajtót. Három óra van vissza a tárgyalásig, amelyre egy eddig ismeretlen tanút hívnak be. Az idő sürget, így Adriánnak ügyvédjével muszáj átrágniuk magukat a sztorin, hogy minden klappoljon. Ekkor a férfi elmesél egy történetet, amely három hónappal a tragédia előtt kezdődött...


Szeretjük a szövevényes sztorikat, amikor egészen váratlan pillanatokban csavarnak egyet a cselekményen, hogy így egy egészen más megvilágításba kerüljön mindaz, amit addig a pontig felépítettek nekünk. A Contratiempo mondhatni, ennek a Mekkája. Ez valahol örömhír lenne, hiszen aki fordulatokra, újabb átértelmezésekre vágyik, az megkapja.

De sajnos mégsem lett örömhír, mert a rendező Oriol Paulo ezt bizony nagyon túltolta. Olyannyira, hogy a folyamatos csavarokkal, azzal, hogy egy idő után már nincs olyan öt perc, amikor ne derülne ki valami, amely más megvilágításba helyezi az ügyet, konkrétan kinyírja a filmet. Na jó, ha nem is nyírja ki, de a játékidő második felében már elég fárasztóvá válik. Számítani lehet rá, hogy nem lesz egy sétagalopp a sztori, de ennyire kár volt túlgondolni.


A vádlott és ügyvédjének verbális macska-egér játékába igencsak belefájdul az ember feje. Ahogy próbálnak túljárni egymás eszén: az egyik eltitkolt valamit, hogy a másikat csőbe húzza, míg a másik hazudott, hogy tesztelje az egyiket. És így tovább, oda és vissza, felváltva, konkrétan rogyásig kapjuk ezeket a fordulatnak szánt szívatásokat. Mindez képekkel is alá van támasztva, flashbackek, így a 106 percben legalább háromszor nézhetjük végig a film bizonyos kulcsjeleneteit

.Pedig impozánsan indul, szinte öröm fejest ugrani a rejtélybe, abba a történetbe, amely egy rémes titok a férfi és néhai szeretője közelmúltjából. Ehhez egy kiváló hangulatot is sikerült teremteni: borús, szürke képi világ, és ez még inkább rányomja bélyegét ezekre a szörnyű tettekre. De még a színészek sem lőnek mellé: mindenki teszi a dolgát, ahogy kell. Kirívóan rossz senki sem volt. Bár nekünk sok ismerős arc nem lesz benne.

Így aztán főleg kár, hogy a Contratiempo végül saját kardjába dőlt bele, sokat markol, ám keveset fog és hasonló közhelyek. A végén a nagy fordulat (mert ugye az is van) sem menti meg, kissé talán banálisra is sikerült, de addig már úgyis mindegy. Bár igazából elrettenteni sem tudok senkit, igazi spanyol thriller, de sajnos a túlgondolt fajtából.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.