A végső megoldás: Halál / Alien³ [1992]

Ez a film el volt átkozva. Nem csak az eredeti koncepciót kukába vágva írták át nem is egyszer az egész forgatókönyvet, míg végül szinte minden létező író kezében megfordult a szkript, de a rendezőkkel sem tudott megegyezni a stúdió. Halálra ítélt projekt volt az Alien harmadik része, amelynek szomorú sorsa hosszú ideig hánykolódott, mielőtt valami kézzel fogható dolog lett belőle.


Miután már tényleg az egész produkció szinte a földdel volt egyenlő, és nem volt ember, aki bevállalta volna, hogy ebből a szó szerint, mások által ott hagyott szarból egy valamire való várat építsen, hirtelen jött David Fincher, aki fejest ugrott a pöcegödörbe.

Az a David Fincher, aki előtte csak videoklipeket rendezett, és nulla tapasztalattal vágott bele ebbe a finoman szólva is embert próbáló feladatba. Szokás mondani, hogy mély vízben tanul meg az ember úszni: a kényszer nagyúr, egy kezdő rendezőnek pedig ez egy valódi megmérettetés volt. Noha az Alien 3 nem is lett egy kimondottan jó film, de Fincher azért kihozta belőle, amit ki lehetett. Talán többre is futotta volna egy gyakorlottabb rendezővel, ezt már sosem tudjuk meg.

Annyi biztos, hogy Hollywood történetének egyik legkínosabb elő munkája erősen rányomja bélyegét a kész filmre. Széteső, rosszul vágott, furcsa tempójú, néhol hézagos, néha feleslegesen túlhúzott, amely papíron maximálisan működik, de a komplett filmélmény elég sok kívánni valót hagy maga után. Még a forgatási munkák után sem hagyott alább az őrület, hiszen a készre vágott anyagot Fincher is kikérte magának. Szóval mondom, ez a film el volt átkozva.


Ripley és két megmenekült társa, Newt és Bishop kabinja egy fegyencbolygón landol. Csak a nő éli túl a becsapódást, aki ugyebár hozott magával egy nem kívánt vendéget is... Oké, azt muszáj megjegyezni, hogy az Alien 3 dizájnja, valamint a borús, mocskos hangulata nagyon rendben van. Olyan, amilyennek lennie kell, de megkockáztatom, hogy még jobb atmoszférával bír, mint elődjei.

Ahogyan a film vége is tartogat egy nem várt fordulatot (na jó, az eleje is, miszerint az előző részben kialakított anya-lánya viszony, Newt halálával konkrétan le van húzva a klotyón). Azt is megtudjuk, hogyha a xenomorph nem emberből, hanem például egy kutyából tör ki, akkor egészen más testfelépítéssel bír. Voltak itt ötletek, kreatív megoldások és csillagos ötös osztályzatot érdemlő díszletek, de ennyiben sajnos ki is merülnek a Végső megoldás: Halál pozitívumai.

Kár érte. Hiába nevezhetjük (jogosan) az Aliens után lejátszott meccsnek ezt az egész xenomorph-históriát, ez a börtönbolygó helyszín a dupla Y-kromoszómás, kopaszra nyírt rabokkal rabokkal, akik sajátos vallási életet élnek, totálisan működhetett volna. Hiszen nem egy szokványos sittről beszélünk: például nincsenek fegyverek, így még ijesztőbb, amikor beüt a baj. Olyan film született, amelynek megvolt a maga sorsa, és lehetett volna ennél sokkal rosszabb. Sajnos nagyon nehezen áll meg stabil lábakon, de Fincher azért próbálta menteni, amit lehet. És bár a finálé egy egészen konkrét lezárást ad, mi azért nem úsztuk meg ennyivel. Sajnos. De erről majd legközelebb.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.