Logan [2017] - A képregényfilmek rekviemje, avagy a Bosszúállók bekaphatják!
Ha az ember 2017-ben beül egy képregényfilmre, nagyjából azt kapja, amit vár. Látványorgia, közben egy-egy vicces egysoros, miközben a hatalmas fun élmények közepette csak rágod a popcornt, és önfeledten szórakozol.
Na, a Logan pont nem ilyen.
Koszos-mocskos, véres, súlyos film, amelyben nem csak a magas korhatári besorolás mutatkozik meg a fröcsögő vér, repkedő végtagok, elhulló fejek által, de ugyanúgy sorozzák a trágár szövegeket, ha ez pedig nem lenne elég, végül még a drámája is leránt a mélybe, és felszántja az ember lelkét. Olyan film a Logan, amely a címszereplőnek már régóta kijárt volna, és most meg is kapta, ráadásul egy nagyon méltó búcsúként. Mert valljuk be, Rozsomákhoz ilyen kaliberű, westernre hajazó stílus illik. Amikor nincs űrből, vagy a franc se tudja honnan érkezett ellenség, aki egy egész sereggel próbálja leigázni a világot, és ellene csak egy hatalmas csinnadratta közepette lehet rendet vágni.
A Logan sztorija földhözragadt, nincsenek gigászi tétek, mégis sokkal jobban beránt, mint a Marvel-Disney koprodukció bármelyik filmje. Csak közelharcok, semmi big bang. És itt jegyezném meg, hogy ezek után összetoborozhatnak akár ötszáz hőst is egy kalandra, amelyet szétszabdalhatnak bármennyi részre: a Logan után egészen más élmény lesz ránézni a következő, 'tizenkettő egy tucat' képregényfilmekre. Valami hiányozni fog.
Ez a szikár hangulat, ez a szó szerint felnőttesre vett stílus. James Mangold nem vette kapkodósra a figurát: hagyott időt mindenre. Értelmes párbeszédekkel bontja ki a történetet, néha talán úgy érzed, mintha leült volna a film, de utólag esik le, hogy semmi sem volt felesleges. És hiába vesz vissza tempójából, mégis mindvégig ott vibrál ez a poros atmoszféra, amely nem hagy nyugodni egy pillanatra sem. Így pedig amikor odaver a film, akkor annak csak még nagyobb ereje lesz. Egy percig sincs finomkodás, ha Rozsomák beleereszti a karmait valakibe, akkor felszisszensz, mert nem feltétlenül számítottál arra, hogy ez ennyire kegyetlenül fog elsülni. Rágod a körmöd, vagy szorítod a karfát, de nagyon durva élmény azt látni, ahogyan napjainkban egy képregényfilm képes ilyen végletekig elmenni.
És amikor azt hiszed, ez is csak egy felszínes aprítás lesz, akkor rántja elő a legszemetebb húzását Mangold a kalapból: a drámát, amelyet nagyon lassan, mindvégig épít fel a háttérben, de a végén szó szerint rád szabadítja, Te pedig érzed, hogy most nagyon hatásosan lettél gyomorszájba rúgva.
Valami ilyesmi élmény volt a Logan. Ilyen síri csendet még egyetlen tömött moziteremben sem tapasztaltam, amikor a filmnek vége lett. Életem talán legjobb képregényfilmes élménye volt, és ebbe most gondolkozás nélkül beleveszem Nolan Batman-trilógiáját. James Mangold nem csak gyönyörűen búcsúztatta el Logan karakterét, de egy szinte minden szempontból tökéletes művet tette le az asztalra, amely még laikus szemmel nézve is mocskosul hatásos.
Na, a Logan pont nem ilyen.
Koszos-mocskos, véres, súlyos film, amelyben nem csak a magas korhatári besorolás mutatkozik meg a fröcsögő vér, repkedő végtagok, elhulló fejek által, de ugyanúgy sorozzák a trágár szövegeket, ha ez pedig nem lenne elég, végül még a drámája is leránt a mélybe, és felszántja az ember lelkét. Olyan film a Logan, amely a címszereplőnek már régóta kijárt volna, és most meg is kapta, ráadásul egy nagyon méltó búcsúként. Mert valljuk be, Rozsomákhoz ilyen kaliberű, westernre hajazó stílus illik. Amikor nincs űrből, vagy a franc se tudja honnan érkezett ellenség, aki egy egész sereggel próbálja leigázni a világot, és ellene csak egy hatalmas csinnadratta közepette lehet rendet vágni.
A Logan sztorija földhözragadt, nincsenek gigászi tétek, mégis sokkal jobban beránt, mint a Marvel-Disney koprodukció bármelyik filmje. Csak közelharcok, semmi big bang. És itt jegyezném meg, hogy ezek után összetoborozhatnak akár ötszáz hőst is egy kalandra, amelyet szétszabdalhatnak bármennyi részre: a Logan után egészen más élmény lesz ránézni a következő, 'tizenkettő egy tucat' képregényfilmekre. Valami hiányozni fog.
Ez a szikár hangulat, ez a szó szerint felnőttesre vett stílus. James Mangold nem vette kapkodósra a figurát: hagyott időt mindenre. Értelmes párbeszédekkel bontja ki a történetet, néha talán úgy érzed, mintha leült volna a film, de utólag esik le, hogy semmi sem volt felesleges. És hiába vesz vissza tempójából, mégis mindvégig ott vibrál ez a poros atmoszféra, amely nem hagy nyugodni egy pillanatra sem. Így pedig amikor odaver a film, akkor annak csak még nagyobb ereje lesz. Egy percig sincs finomkodás, ha Rozsomák beleereszti a karmait valakibe, akkor felszisszensz, mert nem feltétlenül számítottál arra, hogy ez ennyire kegyetlenül fog elsülni. Rágod a körmöd, vagy szorítod a karfát, de nagyon durva élmény azt látni, ahogyan napjainkban egy képregényfilm képes ilyen végletekig elmenni.
És amikor azt hiszed, ez is csak egy felszínes aprítás lesz, akkor rántja elő a legszemetebb húzását Mangold a kalapból: a drámát, amelyet nagyon lassan, mindvégig épít fel a háttérben, de a végén szó szerint rád szabadítja, Te pedig érzed, hogy most nagyon hatásosan lettél gyomorszájba rúgva.
Valami ilyesmi élmény volt a Logan. Ilyen síri csendet még egyetlen tömött moziteremben sem tapasztaltam, amikor a filmnek vége lett. Életem talán legjobb képregényfilmes élménye volt, és ebbe most gondolkozás nélkül beleveszem Nolan Batman-trilógiáját. James Mangold nem csak gyönyörűen búcsúztatta el Logan karakterét, de egy szinte minden szempontból tökéletes művet tette le az asztalra, amely még laikus szemmel nézve is mocskosul hatásos.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.