The VVitch: A New-England Folktale [2015]
Valamikor 1630 környékén járunk, New England-ben. A bigottan vallásos William-et és népes családját száműzik falujukból. Egy erdőszéli tisztáson találnak menedéket, ahol szépen ki is alakítják saját kis farmjukat. Azonban az erdőben van valami, ami szépen, lassan hatalmába keríti a családot: ha a címből nem találtad volna ki, a fák között egy boszorkány él. Először az újszülött gyermeket rabolja el, és ez csak a kezdet...
Már megint egy horror, lapozzunk! - gondolják sokan, akik a címet, és talán még a leírást látva úgy döntenek, már meg be sem próbálják a The VVitch-et. Pedig micsoda hiba, hiszen Robert Eggers első, egész estés mozija nem más, mint az elmúlt évek egyik legjobb horrorfilmje. Hogy hogy sikerült elérnie, az egy pofon egyszerű apropóval kezdődött: kerülte a kliséket. A The VVitch-ben semmi nem úgy történik, ahogy azt te elsőre sejtenéd, nem jár végig egyetlen kitaposott ösvényt sem, hanem a saját útján halad.
Jump scare és egyéb vásári trükkök helyett inkább atmoszférát teremt, egy igazán nyugtalanító és borzongató környezetet, olyan libabőrös hangulatot, amely elsőtől az utolsó percig mintha csak figyelmeztetni akarna, hogy itt bizony komoly bajok fognak történni. Egyszerűen benne van a levegőben, átjön a vászon ezen oldalára, rátelepszik a nézőjére. A saját vállunkon érezzük a látottak súlyát. Mindehhez persze egy igen komótos történetmesélés járt, és ez valahol kicsit talán negatívuma is a filmnek. Mert aki klasszikus horrorfilmre vágyik, na az fog igazán koppanni. A The VVitch sokat időz el a gyönyörűen felvett, mégis félelmetesen sejtelmes tájon, hagyja, hogy karakterei beszélgessenek egymással, egy pillanatra sem kapkodja el a dolgokat, és igen, ezzel sikerült elérnie, hogy a nézők idegeivel játsszon. Ezáltal viszont amikor tényleges történés van, így az csak még nagyobbat képes ütni, hogy az ereidben a vért is megfagyassza.
Könnyen bukhatott volna a film nívója, ha akár egy pocsék színészi alakítás is kizökkent minket ebből a környezetből, de szerencsére az összes színész remekül helyt állt, elsősorban a családfőt megformáló Ralph Ineson-t emelném ki. Mély orgánumú hangjával, méltóságteljes játékával még azt is elhiszed, hogy ez az ember nem is ebből a korból származik, hanem egyenesen a 17. századból lépett elő. De mind a feleség, mind a gyerekek kiválóan szerepeltek.
A The VVitch nem hagy kétségek között, hogy valóban létezik-e boszorkány az erdőben, mert úgy körülbelül a nyolcadik percben a tudtunkra adja: igen, ott van. És igen, baj lesz. A film elsősorban a zsigerekre hat, de azt bitang erős módon teszi. Olyan szintű rettegéssel tölti fel képkockáit, amelyre csak kevés más produkció képes a műfajból és megkockáztatom, hogy Robert Eggers-nek minden zokszó nélkül neki kéne állnia Lovecraftot feldolgozni!
Már megint egy horror, lapozzunk! - gondolják sokan, akik a címet, és talán még a leírást látva úgy döntenek, már meg be sem próbálják a The VVitch-et. Pedig micsoda hiba, hiszen Robert Eggers első, egész estés mozija nem más, mint az elmúlt évek egyik legjobb horrorfilmje. Hogy hogy sikerült elérnie, az egy pofon egyszerű apropóval kezdődött: kerülte a kliséket. A The VVitch-ben semmi nem úgy történik, ahogy azt te elsőre sejtenéd, nem jár végig egyetlen kitaposott ösvényt sem, hanem a saját útján halad.
Jump scare és egyéb vásári trükkök helyett inkább atmoszférát teremt, egy igazán nyugtalanító és borzongató környezetet, olyan libabőrös hangulatot, amely elsőtől az utolsó percig mintha csak figyelmeztetni akarna, hogy itt bizony komoly bajok fognak történni. Egyszerűen benne van a levegőben, átjön a vászon ezen oldalára, rátelepszik a nézőjére. A saját vállunkon érezzük a látottak súlyát. Mindehhez persze egy igen komótos történetmesélés járt, és ez valahol kicsit talán negatívuma is a filmnek. Mert aki klasszikus horrorfilmre vágyik, na az fog igazán koppanni. A The VVitch sokat időz el a gyönyörűen felvett, mégis félelmetesen sejtelmes tájon, hagyja, hogy karakterei beszélgessenek egymással, egy pillanatra sem kapkodja el a dolgokat, és igen, ezzel sikerült elérnie, hogy a nézők idegeivel játsszon. Ezáltal viszont amikor tényleges történés van, így az csak még nagyobbat képes ütni, hogy az ereidben a vért is megfagyassza.
Könnyen bukhatott volna a film nívója, ha akár egy pocsék színészi alakítás is kizökkent minket ebből a környezetből, de szerencsére az összes színész remekül helyt állt, elsősorban a családfőt megformáló Ralph Ineson-t emelném ki. Mély orgánumú hangjával, méltóságteljes játékával még azt is elhiszed, hogy ez az ember nem is ebből a korból származik, hanem egyenesen a 17. századból lépett elő. De mind a feleség, mind a gyerekek kiválóan szerepeltek.
A The VVitch nem hagy kétségek között, hogy valóban létezik-e boszorkány az erdőben, mert úgy körülbelül a nyolcadik percben a tudtunkra adja: igen, ott van. És igen, baj lesz. A film elsősorban a zsigerekre hat, de azt bitang erős módon teszi. Olyan szintű rettegéssel tölti fel képkockáit, amelyre csak kevés más produkció képes a műfajból és megkockáztatom, hogy Robert Eggers-nek minden zokszó nélkül neki kéne állnia Lovecraftot feldolgozni!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.