Secuestrados [2010]

Újgazdag család, apa, anya és tinédzser lányuk költözik új házba. A környék szép, a lakás úgyszintén, de még az első este bajok lesznek: betörnek hozzájuk. Nem akarnak mást, csak pénzt. De mi tudjuk: az ilyen filmek nem készülnének el, ha minden simán zajlana, a behatolók pedig békésen távoznának a végén.

Már a Secuestrados nyitójelenetében bepillantást nyerhetünk, hogy ezek a betörők bizony nem viccelnek. Az úgynevezett home invasion filmek igencsak közel állnak a szívemhez, bár aki hozzám hasonlóan horror rajongó, az biztos nem veti meg ezt a műfajt. Az otthon nyugalmának megzavarásánál kevés dolog félelmetesebb. Hiszen otthon vagy biztonságban, az a te kis szentélyed. Viszont ha megzavarják, akkor mégis, hova menekülj?

Ha egy szóval kéne illetnem a filmet, akkor csak annyit mondanék: kegyetlen. Egyszerre fészkelődtem, éreztem magam szarul és rágtam le a körmeim végét izgalmamban. Nem, azért nem olyan brutális, mint a műfaj csúcsaként méltán emlegetett À l'intérieur, de ha fel kéne állítanom egy home invasion top hármast, akkor ezen két film biztosan szerepelne benne az Ils mellett.

Külön bravúr, hogy a Secuestrados körülbelül tíz perces, vágatlan jelenetekkel operál: a kamera folyamatosan ott lohol a szereplők mellett, mögött, vagy egyenesen bele az arcukba, nagy ritkán van csak stabilan lerakva, ezzel fokozva a nyugtalanító légkört, amelyben elég egy rossz mozdulat, egy óvatlan pillanat és bizony nagyon könnyen elszakadhat az a bizonyos cérna. Nincs finomkodás sem férfiakkal, sem nőkkel, a rendező, Miguel Ángel Vivas elérte, hogy ne legyen egy szusszanásnyi nyugtunk egy pillanatra sem. Amint betoppannak a betörők, onnantól egészen a legutolsó képkockáig nincs megállás: egy olyan filmre váltottál jegyet, amely garantáltan megdolgoztatja az idegrendszeredet.

Nem tudnám mindenkinek ajánlani, mert kötélből font idegek szükségesek, de aki egy erős horror-thriller koktélra vágyik és felkészült arra, amit a Secuestrados nyújtani tud, az tehet vele egy próbát.