Évzáró 2015

Megint eljött az év vége, és visszanézve a 2015-s termést, kissé csalódott vagyok. Nem volt kifejezetten rossz év, de annyira jó sem. Sajnos. Reméljük jövő ilyenkor pozitívabban tekintek vissza. Így aztán ez az évzáró bejegyzés is kicsit másképp alakult, mint tavaly.

Két fontos dolog van:
  • Tavaly toplistáztam, de idén nincs tetszési sorrend, és nem is 10 filmet szedtem össze, hanem azokat, amelyeket tényleg érdemesnek találtam megemlíteni. Így lett a végösszeg 13 film. Azért egy nagybetűs ÉV FILMJE még így is lett, de azt a felsorolás végére hagytam.
  • Listám a 2015-s hazai megjelenés/elérhetőség alapján állt össze, így akad köztük olyan film is, amelynek az őspremierje 2014-ben volt.
És természetesen ez az én szubjektív ízlésem. Essünk neki.


Avagy Michael Keaton visszatért. Alejandro González Iñárritu filmje jócskán odamondogat a szuperhősös Hollywoodnak, miközben mi, nézők maximálisan be vagyunk szippantva abba a látszólagos egy snittbe, amely végigvezet minket egy letűnt, beskatulyázott színész visszatérésének megpróbáltatásain valamint egy színházi darab létrejöttében. Fantasztikus élmény volt.



Amikor köpni-nyelni nem bírsz, annyira intenzív, pulzus-gyilkos élményben van részed. Milyen az, amikor valaki a legjobb akar lenni valamiben? Nem pusztán zseniális, nem is profi: a legjobb. És mi van akkor, ha ezen az úton csak úgy haladhatsz végig, ha meg kell birkóznod egy látszólag teljesen őrült zenetanárral? Miles Teller jó, de az igazi jutalomjáték J.K. Simmons-nak jutott ebben a maximálisra járatott, zenés drámában.



Ha Edgar Wright rendezne egy James Bond-filmet, és teljesen szabad kezet kapna, akkor nagyjából hasonló eredményt kapnánk ahhoz, mint amit most Matthew Vaughn összehozott. Brutális filmélmény volt, amely felpörget, megbotránkoztat, megnevettet és felhőtlenül szórakoztat egyszerre. Egyszerre parodizálja a kémfilmeket, miközben fejet hajt előttük. Kiforgatja annak sablonjait, de közben mégis a sémájukat követi. És az a templomos jelenet...



Joel Edgerton jól meglepett minket: egy olyan thrillert hozott össze, amely történetben nem újítja meg a műfajt, azonban a hatás, amit kivált az nagyon nem mindennapi. És erről elsősorban a profi rendezés tehet. Az biztos, ha Edgerton legközelebb is rendezésre adja a fejét, én mindenképp ott leszek. Ajándékot pedig ezek után csak óvatosan bontsatok ki!



Aki ismer, az tudja, hogy imádom a minimalista sci-fiket, és ez alól az Ex Machina sem lett kivétel. Teljesen visszafogott kivitelezés, a mesterséges intelligencia kérdéseinek felvetésével. Igen, pár ember egy házban beszélget, nagyjából ennyi a tálalás, mégis képes volt maximálisan lekötni, az egészet pedig egy katartikus fináléval sikerült lezárni.



A 'szarok bele' srác és a beteg lány találkoznak. Nem csodálom, ha sokan a szájukat húzzák ezt olvasva, de nem kell megijedni: a Me and Earl and the Dying Girl sokkal többet nyújt ennél. Vizuálisan gyönyörű, történetmesélésben rugalmas, a színészi alakításokról ne is beszéljünk. Kevés olyan film volt idén, ami ennyire megérintett, mint Alfonso Gomez-Rejon felnövés drámája.



Mexikó, drogkartell... Ez az a téma, ami nálam mindig jöhet, főleg, ha olyan mesterművel állunk szemben, mint a Sicario. Denis Villeneuve megcsinálta, és mind Emily Blunt, Josh Brolin, de főleg Benicio Del Toro elképesztőt játszik. És most jön a vallomás: csak és kizárólag azért várom a Blade Runner második részét, mert Villeneuve rendezi.


Beasts of No Nation

Afrika, háborúk, gyerek harcosok. Erre számítson az, aki Cary Joji Fukunaga (True Detective) Netflixre készített filmjét bepróbálja. Mondanom sem kell, korántsem egy vidám darab. Rossz kedvvel neki se ülj, ha pedig vidám, vagy alapesetben átlagos hangulatban nézed meg, úgyis leránt a mélybe. Zseniálisan megrendezett, abszolút realista alkotás, gyomorba vágó képsorokkal. Egy újabb film, amely után picit átértékeljük az itthoni dolgainkat.



Egy széria, amely úgy tűnik, sosem fullad ki. Legalábbis amíg ilyen folytatások készülnek, mint a Rogue Nation, addig nincs okunk panaszra. A Mission: Impossible immár az ötödik részt tapossa, Cruise talán sosem volt ilyen jó (meg persze amiket bevállalt, wow!), és bár nekem személy szerint még mindig a harmadik fejezet a kedvencem, jó látni, hogy mindig sikerül újítani a dolgokon.



Bár kíváncsi voltam a Dope-ra, de nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Feketék lakta kertváros, klikkesedések, hőseink pedig inkább kockák, mintsem gangsták, így nem könnyű az életük. Ezúttal azonban bajba kerülnek. Nagyon jó coming-of-age darab, de úgy, ahogy eddig nem láttad.



A Pixar most jóvátette mindazt, amit sikerült párszor elbaltáznia. Egyik legjobb animációs filmjüket készítették most el: egyszerre vicces, érzelmes, elgondolkodtató és ami a legfontosabb: kreatív. A szokásos sablonszöveg még talán sosem volt ennyire találó: garantált szórakozás kicsiknek és nagyoknak.



Izgalomtól remegő térdekkel mentem be a moziba, és úgy jöttem ki, mint aki újra kisgyerek. Mert a The Force Awakens ezt hozta ki belőlem. Igen, látom a hibáit, de olyan szinten elvarázsolt és elszórakoztatott, hogy képtelen vagyok haragudni rá. Visszaadta a Star Wars-ba vetett hitem, amit Lucasnak sikerült elbaltáznia. J.J-nek pedig nem tudok elég hálás lenni.


Az év filmje pedig:

Miért pont a Mad Max? Mert izomból felpörgetett adrenalinnal. Mert amint vége lett a filmnek, levegőért kapkodtam és legszívesebben abban a pillanatban újranéztem volna. Mert hiába róják fel sokan, hogy "de hát nincs történet", én ezt úgy fogom fel, hogy legalább nem volt mit elrontani. A 70 éves George Miller leiskolázta a mai akcióműfajt. Hihetetlen, micsoda élmény volt számomra ez a film. Egyebet nem tudok hozzáfűzni. What a lovely day!


2 megjegyzés:

  1. Én holnap teszem ki a videót :) Csak 8 közös pont van az én 10 kedvencemmel, tök csalódott vagyok :D

    VálaszTörlés

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.