Az utolsó nagymester 2. - magyar, független film ajánló

A múltkor már figyelmetekbe ajánlottam a hamarosan bemutatásra kerülő magyar, független horrorfilmet, most azonban egy másik amatőr próbálkozást szeretnék bemutatni nektek.

A filmet Esses Tamás rendezi az Impossible Stúdió nevű független non-profit amatőr filmes csapat berkein belül. Az alkotás címe Az utolsó nagymester 2., ami még készülőben van, de a napokban jött ki hozzá az előzetes. A csapat oldalát itt érhetitek el.

A film első részét pedig teljes terjedelmében itt tudjátok megnézni:



Az első rész története:

A világon az egyensúlyt több száz éve 7 nagymester tartja fent. Ha egy nagymester meghal, a képessége átszáll egy halandóra, akinek azután szintén nagymesterként kell élnie. Azonban 2015 ben Tamarg mester megöli az egyikőjüket, és  ezzel megszakad a kör, így többé nem ruházódik át az erejük halandókra. Tamarg célja pedig végezni a megmaradt mesterekkel, hogy ő legyen az “utolsó nagymester” aki uralhatja mind a 7 képességet. A világ sorsa így Bence kezébe kerül, az utolsó halandóéba, akire képesség ruházódott át. A vak Zoran mester a segítségére siet, hogy kiképezze, és együtt megállítsák a gonoszt, de vajon sikerül a tervük?

Esses Tamás rendező pedig ezen sorokkal ajánlja filmjét:

"Az Impossible Stúdió nevű független non-profit amatőr filmes csapat nagysikerű Időugrók sorozata (első rész 770 ezer youtube megtekintésnél, ezzel M.o. legnézettebb netes filmje) után, ismét egész estés filmmel jelentkeznek. Szeptemberben jelent meg „Az utolsó nagymester (2015)” című akció filmük, amelyet azóta már 50 ezren láttak és premier mozi vetítés is volt belőle a stábnak és az érdeklődőknek. A második rész forgatása már gőzerővel folyik, hogy márciusra elkészüljenek a folytatással, amelynek előzetese ma jelent meg!"

És akkor jöjjön maga az előzetes!
 

Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.