Önkívület / Self/less [2015]

Damian Hill (Ben Kingsley) dúsgazdag üzletember, mindene megvan, de az óra nála is ketyeg: féléve van vissza. Jelentkezik egy programra, amelynek keretein belül egy mesterségesen előállított, fiatal testbe (Ryan Reynolds) helyezik át a tudatát. A művelet sikeresen zárul, új életet kap, mígnem látomások kezdik gyötörni. Úgy dönt, a végére jár a dolgoknak.

A Self/Less a tökéletes példája annak, amikor maga az alapfelvetés, a gondolat, amelyet elhintenek a film elején, sokkal érdekesebb, mint az, amit végül kezdenek vele. Megéri örökké élni? Egy idős ember tudata mihez kezd egy fiatal testben? Újra lehet kezdeni? Mi lesz így a szeretteinkkel? Hogyan látjuk ezután a világot? Egy annyira érdekes sci-fi elem ez az egész tudatáthelyezés, hogy nem érdemelte meg azt, amit végül kihoztak belőle, mégpedig (tessék megkapaszkodni) egy B-kategóriás tucatakciófilmet.

Ugyan Tarsem Singh mozija kezdetben kiválóan alapoz és valóban okot ad arra, hogy reménykedjünk néhány magvas gondolat megpendítésében, de a film egy ponton inkább műfajt vált, és lemegy alfába. Nem spoiler, nagyon hamar kiderül, hogy Damian új testét valójában nem is egy laboratóriumban gyártották, és miután erre rájön, megkezdődik ellene a hajtóvadászat. Egy Singh kaliberű rendezőtől nem ezt várná az ember, elég csak a Zuhanásra gondolni. Ugyan a forgatókönyvet a Pastor-testvérek követték el, elsősorban őket kell megkövezni.

Bár a film főszereplője Ryan Reynolds, a helyzet az, hogy a film elején, pusztán néhány jelenetben látható Ben Kingsley sokkal emlékezetesebb alakítást nyújt. Elképesztő, hogy szimpla epizódszerepekben is milyen méltóságteljesen teszi oda magát. Onnantól, hogy Reynolds veszi át a helyét, máris borul az egész: a srác még mindig nem egy színészóriás, alakítása inkább oké, mint remek, de egy magasabb kvalitású színésszel sokkal többre mentünk volna. Megvolt a maga drámája neki is, sajnos azonban Reynolds képessége ilyen helyzetekben kimerül abban, hogy kétségbeesetten néz.

Hatalmas kihagyott lehetőség a Self/Less, az egyik legkönnyebben felejthető fajtából. Agyalós sci-fi-nek indul, legalábbis megpendíti ennek a reményét, és ezt nagyon hamar sikerült lesüllyeszteni egy 'tizenkettő egy tucat' szintű akció-thrillerre.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Exists [2014]