BeSZERvezve / American Ultra [2015]

Mike és Phoebe nyugisan élik mindennapjaikat: bár kapcsolatuk a srác folyamatos bénázásai miatt nem kimondottan felhőtlen, de ha úgy van, akkor betépnek, béke van és szeretet. Mindeközben a titkosszolgálatnál egy régi, felfüggesztett projekt szálait próbálják elvarrni, amelyet az akció egykori vezetője nem néz jó szemmel. Úgy dönt, aktiválja a mit sem sejtő Mike-ot, így amikor a srácot mindenféle alakok próbálják eltenni láb alól, ő maga is meglepődik, hogy micsoda Jason Bourne szintű képességek lapulnak benne.

Mi a francot keres ez a film mozivásznon? Ki volt az, aki erre áldását adta? Ki pénzelte ezt a filmet? Ki látott ebben fantáziát? Ki? Ki?? Ki??? Annyi, de annyi jó filmet söpörhetnek le évről évre az asztalról, valószínűleg olyan mondvacsinált indokokkal, hogy úgysem fog pénzt hozni, erre jön egy American Ultra és valaki azt mondja: oké, itt a lé, csináljátok!

Na, de nem kell megijedni: a film teljesen nézhető, egyszerűen csak semmi újdonságot nem fogsz benne találni. Centire megtudod mondani, mi következik most, milyen fordulattal lépnek elő, és minden bizonnyal azt is, hogy mi lesz a film vége. Semmi egyediség nem szorult a forgatókönyvbe, innen-onnan ellopkodott ötletekből építkezik a cselekmény, amelyet egyedül, csak és kizárólag a rendezés tart valamennyire egyben.

Amikor ugyanis Jesse Eisenberg szétpüföli támadóit, az bizony ott van a szeren. Nincs tökölés: elképesztő bunyókat láthatunk, amelyek során még a vér is kellő mennyiséggel fröcsög, de a fináléra még egy vágatlan jelenetet is tartogattak nekünk, amely úgyszintén remekül lett megkomponálva. Van az a pont a filmben, amikor már nem is annyira a cselekmény, inkább az akciójelenetek azok, amik fenntartják az érdeklődést, és onnantól már csak a következő hentelést várjuk mi is.

Úgy igazán a színészek sem tesznek hozzá az élményhez, bár tény, hogy a karakterek is szánalmasan kétdimenziósak. Jesse Eisenbergnek képtelenség elhinni ezt a figurát, a történet szerint hiába volt egy olyan program része, ahol ezeket a technikákat elsajátította, itt is ugyanazt a szerepet hozza, amit minden egyes filmjében szokott. Furcsa leírni, de talán Kristen Stewart volt a film egyik legjobbja, bár magamat ismerve ebben az is fontos szerepet játszhat, hogy nem kicsit állt neki jól a vörös haj. A film totális mélypontja pedig a ripacskodó főgonosz, Topher Grace, aki folyamatos nagyképűségével próbál humoros lenni, de annyira túl van játszva, hogy az szabályosan fájdalmas.

Nem nézhetetlen, de nem is okoz maradandó élményt: az American Ultra hatalmas szerencséje, hogy rövid, és amikor odavág, akkor tényleg oda... van... vágva. Egy teljesen kihagyható darab, de ha mégis rászánod az időd, unatkozni sem fogsz. Semmi olyan momentumot nem tartalmaz, amelyet nem láthattunk volna már máshol, sokkal jobban.