Éjszakai hajsza / Run All Night [2015]

Jimmy Conlon (Liam Neeson) egykor bérgyilkos, most lecsúszott piás. Úgy tűnik azonban, hogy újra meg kell villantania régi vénáját: a tragikus véletleneknek köszönhetően úgy hozza a sors, hogy egykori megbízója, a befolyásos Shawn Maguire elől kell menekülnie, akinek fiát kénytelen volt lelőni. A gengszterfőnök hajtóvadászatot indít Jimmy és annak fia után, akik belemenekülnek az éjszakába. Nyomukban rossz arcok, és a sok korrupt rendőr között csak egyetlen zsaruban bízhatnak, akinek azonban Jimmy-re is fáj a foga.

Neeson akciófilmek jönnek-mennek. Ez már lassan évről évre megszokott, és mi már csak félvállról legyintünk, hogy "na, az öreg Liam már megint szétgyepál mindenkit." Igen, valóban erről van szó, de én a Run All Night közben gondolkoztam el azon, hogy ezen akciómozik közül nekem voltaképp csak a Taken-folytatásokkal voltak problémáim. Mind az Unknown Man, a Non-Stop, vagy épp az A Walk Among the Tombstones is kedvemre valónak bizonyult, még ha nem is voltak kiemelkedőek, de tudták a dolgukat, a maguk módján. Jelen filmünkkel is pont ez a helyzet.

A Run All Night nem akar többnek látszani, mint ami: egy közel kétórás akciófilm, amely nincs nagyon túlbonyolítva, nem viszi túlzásba, amit képvisel, illetve amit közölni akar. Egyszerűen csak el lehet vele ütni úgy két órát, hogy nem unatkozol egy pillanatra sem. Szinte mindig történik valami, ami a látottakon tartja a figyelmed és nem késztet arra, hogy a köldököd bámuld. Pörög, még ha nem is úgy, mint mondjuk egy Running Scared, de az a tempó, amit az elején felvesz, azt szinte végig sikerül tartania.

Azonban hiába éri el a célját a film, természetesen nem hibátlan, inkább simán csak korrektnek nevezném. Ennek oka, hogy bizony nagyon sok klisé előkerül, sőt: a film egy tömény klisérengeteg, kezdve a szebb napokat megélt, múltján rágódó Neeson-nal, a bosszúra éhes, meglehetősen tipikus főgonoszon át egyenesen a helyre hozandó apa-fia kapcsolatig. Tényleg van itt minden, amiket kismillió alkalommal volt szerencsénk látni. Tény és való, itt is sokszor kiszúrja a szemünket, de mint említettem: a cselekmény halad előre és te nem unatkozol, mert a játékidő tisztességesen ki van töltve.

Nem ez a legek akciófilmje, egyszerűen csak korrekt módon elszórakoztat a maga módján. Ha ez lenne a legrosszabb Neeson-akciómóka, akkor nem lenne semmi baj.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

Stephen King: Az / It [1990]