Shot Caller [2017]
Hú. Nem biztos, hogy egyet fogtok érteni velem, de a Shot Caller kicsit betömte azt az űrt, amit anno a Sons of Anarchy hiánya hagyott bennem. Nem, mondom NEM összehasonlítani a kettőt, még véletlenül se, de voltak pontok, olyan jelenetek, amikor ugyanazt az adrenalin pumpát éreztem, mint Kurt Shutter sorozatának bizonyos pontjai közben.
Jacob Harlon kijön a sittről. Igazi kemény legény. Pornóbajusz, tetoválások, valamint emberünk nem kicsit van kibaszva. Odakint már várják. Ismerik a nevét. Szabadulása után olyan olajozottan zajlanak az események vele és az alvilági figurákkal, hogy az ember azt hinné, ez egy született bűnöző.
De nem mindig volt ez így...
Ugrunk is vissza tíz évet az időben. Jacob Harlon akkor még az amerikai álmot élte. Jól menő állás, feleség, gyerek, szép ház a kertvárosban. Konszolidált külső, boldog élet. Aztán egy nap történt valami, amikor mindez derékba tört. Jacob börtönbe került. Itt jövünk csak rá, hogy a Shot Caller két szálon fut: a visszaemlékezésekből megtudjuk, hogyan lett egy mintapolgárból kegyetlen sittes, miközben a jelenkori szálban azt láthatjuk, mi történik vele a kaptár elhagyása után. Zűrös ügyek, szemétláda arcok. Így áll össze végül a film egy kerek egésszé.
Piszok nagy sablon, de így van: a börtönlét megváltoztat. Nem ugyanaz leszel, mint aki előtte voltál. Az már rajtad áll, hogy hagyod magad és megtörsz, vagy felveszed a kesztyűt és alkalmazkodsz. Egyik megoldás sem igazán jó, de egyik valahol mindkét döntés érthető.
Emberünk is döntött, ennek pedig ára volt. A Shot Caller kiválóan prezentálja ezt, miközben olykor brutális szintén löki az adrenalinnal teli jeleneteket. Hagy időt szusszanni, ráadásul a flashback-szál remekül fenntartja a figyelmet, és teszi érdekessé a filmet. Nem kicsit dob rajta és hajtja előre a cselekményt, ahogy kell.
Arról nem is beszélve, hogy a Shot Caller nem finomkodik: tombol a felnőtt besorolás, így egy ízig-vérig kőkemény mozit kapunk végeredményt, amely egyszerre egy sittes történet, egyszerre egy alvilági film, és nem utolsó sorban egy valódi emberi dráma arról, mivé válhat valaki, egyetlen tragikus helyzet következtében.
A helyzet az, hogy Nikolaj Coster-Valdau-t az átalakulása után egyszerűen nem ismered meg. Láthattad bármennyi filmben, lehetett ő a kedvenced a Trónok harcában, itt olyan átszellemülésnek és egyben átalakulásnak lehetünk szemtanúi, hogy nem akartam hinni a szememnek. Itt van még Jon Bernthal is, aki kissé talán sablon-karaktert alakít, de kihozott belőle mindent, amit lehetett, az ő alakítása előtt is csak emelni tudom a kalapom.
Az év egyik kötelezője a Shot Caller: kemény, a székhez szegez, és nem hagy nyugton egy pillanatra sem! Nálam toplistás lesz év végén!
Jacob Harlon kijön a sittről. Igazi kemény legény. Pornóbajusz, tetoválások, valamint emberünk nem kicsit van kibaszva. Odakint már várják. Ismerik a nevét. Szabadulása után olyan olajozottan zajlanak az események vele és az alvilági figurákkal, hogy az ember azt hinné, ez egy született bűnöző.
De nem mindig volt ez így...
Ugrunk is vissza tíz évet az időben. Jacob Harlon akkor még az amerikai álmot élte. Jól menő állás, feleség, gyerek, szép ház a kertvárosban. Konszolidált külső, boldog élet. Aztán egy nap történt valami, amikor mindez derékba tört. Jacob börtönbe került. Itt jövünk csak rá, hogy a Shot Caller két szálon fut: a visszaemlékezésekből megtudjuk, hogyan lett egy mintapolgárból kegyetlen sittes, miközben a jelenkori szálban azt láthatjuk, mi történik vele a kaptár elhagyása után. Zűrös ügyek, szemétláda arcok. Így áll össze végül a film egy kerek egésszé.
Piszok nagy sablon, de így van: a börtönlét megváltoztat. Nem ugyanaz leszel, mint aki előtte voltál. Az már rajtad áll, hogy hagyod magad és megtörsz, vagy felveszed a kesztyűt és alkalmazkodsz. Egyik megoldás sem igazán jó, de egyik valahol mindkét döntés érthető.
Emberünk is döntött, ennek pedig ára volt. A Shot Caller kiválóan prezentálja ezt, miközben olykor brutális szintén löki az adrenalinnal teli jeleneteket. Hagy időt szusszanni, ráadásul a flashback-szál remekül fenntartja a figyelmet, és teszi érdekessé a filmet. Nem kicsit dob rajta és hajtja előre a cselekményt, ahogy kell.
Arról nem is beszélve, hogy a Shot Caller nem finomkodik: tombol a felnőtt besorolás, így egy ízig-vérig kőkemény mozit kapunk végeredményt, amely egyszerre egy sittes történet, egyszerre egy alvilági film, és nem utolsó sorban egy valódi emberi dráma arról, mivé válhat valaki, egyetlen tragikus helyzet következtében.
A helyzet az, hogy Nikolaj Coster-Valdau-t az átalakulása után egyszerűen nem ismered meg. Láthattad bármennyi filmben, lehetett ő a kedvenced a Trónok harcában, itt olyan átszellemülésnek és egyben átalakulásnak lehetünk szemtanúi, hogy nem akartam hinni a szememnek. Itt van még Jon Bernthal is, aki kissé talán sablon-karaktert alakít, de kihozott belőle mindent, amit lehetett, az ő alakítása előtt is csak emelni tudom a kalapom.
Az év egyik kötelezője a Shot Caller: kemény, a székhez szegez, és nem hagy nyugton egy pillanatra sem! Nálam toplistás lesz év végén!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.