Forog a Glass!

Hivatalosan is megerősítették, hogy elkezdték a Glass című film munkálatait. Erről M. Night Shyamalan biztosított minket, aki az alábbi képet posztolta Twitterére.


Mivel már nyílt titok, így nem fogok spoiler jelzést kirakni. Legutóbbi filmje, a Széttörve legutolsó perceiben szembesültünk azzal, hogy amit láttunk, az voltaképp nem más, mint egy korábbi (amúgy legjobb) mozijának, a Sebezhetetlennek folytatása. Ha nem is közvetlen folytatás, de felbukkant Bruce Willis, mint David Dunn, ezzel biztosítva minket, hogy a két film egy és ugyanazon világban játszódik.

Nem is kellett sokat várni: bejelentették a Glass című, harmadik filmet, amely egyértelműen Samuel L. Jackson karakterére utal a Sebezhetetlenből. Visszatér tehát az öreg Porcelán, jelen lesz Bruce Willis, ráadásul a James McAvoy által megformált, személyiségzavaros Kevin is felbukkan.

Ez lesz az a film, ahol a Sebezhetetlen és a Széttörve útjai összefutnak. Csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz elrontva, megtartja mindkét film hangulatát, nem megy át banálisba, és Shyamalan nem esik vissza abba a gödörbe, amelyből néhány éve a The Visit című, kézikamerás horrorjával sikerült kimásznia. 2019-ben kiderül!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Manhattanre leszáll az éj / Night Falls on Manhattan [1996]

Az ígéret megszállottja / The Pledge [2001]

Top 10 igaz történeten alapuló film

Kihűlve / Frozen [2010] - Egy éjszaka a sífelvonón