Olvastam: B.A. Paris - Zárt ajtók mögött

Grace és Jack igazi álompár. Mindenük megvan: a férfinak jó állása, a nőnek pedig dolgozni sem kell. Mindenki irigyli a boldogságukat, amely látszólag határtalan. De Grace miért nem mutatkozik sosem egyedül? Miért mondja le a beígért találkozókat? Vagy ha mégis megjelenik, miért van vele mindig Jack? Grace-nek nincs mobiltelefonja, de rácsok az ablakon... na azok vannak.


Az internet tele van a Zárt ajtók mögött elképesztő, már-már zavarba ejtően túltolt pozitív visszhangjával. "A könyv, amiért megőrülnek a bloggerek", és a többi és a többi... Gondoltam ideje utána járni, mire fel ez a nagy csinnadratta, és amúgy is olvasnék valami ütős thrillert.

Hát, az élmény felemás.

Mert kétség sem fér hozzá, hogy a Zárt ajtók mögött nagyon ki van találva. Elsőtől az utolsó pillanatig remekül ki van dolgozva a történet. Tény, hogy B.A. Paris nagyon is összehozta a sztorit, pontosan tudta, mikorra kell időzíteni a megfelelő fordulatokat, mikor kell sokkolni a nézőt egy újabb 'agyfelbaszós' jelenettel. Aláírom, hogy papír fecniken, vázlatokban, piszkozat formájában ez valami őrületes dolognak indult. Lehetett is volna... ha más írja meg.

A baj ugyanis maga az író, aki tényleg törekedett arra, hogy egy új Gone Girl szülessen (a sztori két szálon fut, múlt és jelen, ezek fejezetenként váltogatják egymást), de annyira felszínesen, olcsó ponyva-szagúan körmölte le, hogy néha hiába szippantott be a cselekmény, Paris tett róla, hogy kicsit pihentessem a dolgot. Nem egyszer hagyják el olyan mondatok a szereplők száját, hogy legszívesebben földhöz vágtam volna a könyvet dühömben. Az is előfordul, hogy pár dialógus pusztán a szájba rágás végett hangzik el, vagyis Paris ugyanis az olcsó megoldást választja. Ahelyett, hogy írói kreativitását (mit?) kihasználva máshogy adná a tudtunkra, inkább valóságtól elrugaszkodott párbeszédeket erőltet bele a sztoriba. Ennyire jól kitalált történet, és így kell elfecsérelni... Kár érte.

De... És most jön egy nagyon fontos 'de': a terjedelem pont annyi, amennyinek kell. Nem hosszú, nem beszél mellé, aki pedig könyv faló, az jó eséllyel egy nap alatt kivégzi. Mert hiába minden bárgyúsága, az egyes szám első személyben íródott történet sokszor tényleg rideg tud lenni, és néha valóban ökölbe szorult még a talpam is, annyira felhúzott, amit olvastam. Ez pedig mindenképp mellette kell, hogy szóljon. Attól eltekintve, hogy ez tulajdonképpen egy lányregény, csak épp kiadós thriller elemekkel fűszerezve.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.