Sing Street [2016] - Amitől garantáltan jókedved lesz!

A feelgood film.

Nem kedvelem különösebben ezt a kifejezést, de keresve sem lehet találni jobb jelzőt a Sing Street-re, mint az, hogy feelgood. Egyszerűen végig vigyorgod, és ez a mosoly még a játékidő végeztével sem hagyja el az arcodat. Nincs mit tenni ellene, ez barátaim: nem kívánságműsor.


Az otthoni, rossz anyagi helyzet miatt Conor-t új iskolába kénytelenek íratni a szülei. Egy katolikus suli, ahol amilyen szigorúak a szabályok, annyira neveletlenek a gyerekek. A srácnak ugyan ellensége is akad elég hamar, de azért barátot is talál. Mígnem megpillant egy lányt, és, hogy bevágódjon nála, azt hazudja, hogy van egy zenekara. Oké, de zenekart kell csinálni. Hamar összetoboroznak egy bandát, ezzel pedig elkezdődik a Sing Street pályafutása.

És nem, valóban nem egy nagy sztori, de hát John Carney korábbi filmje, a Begin Again sem arról volt híres (fun fact: szégyenszemre a Once-t még nem láttam, majd be lesz pótolva). Viszont ahogyan előző produkciójában, így itt is sikerült egy elképesztő hangulatbombát összerántania, méghozzá emelve is a tétet. Talán a nyolcvanas évek korhű ábrázolása, talán maguk a zenék tehetnek erről, de az is közrejátszhatott, hogy Carney megelégelte a hollywoodi sztárokkal való munkát, és most hazai vizeken, Angliában forgatott. Mindenesetre nagyon jól tette mindezt, mert a tavalyi év egyik legjobbját sikerült leforgatnia.


The Cure, The Jam, Duran Duran, de lehetne még sorolni. Azok az igazi, hamisítatlan nyolcvanas zenék. De nem csak zenegépként működik a film, a Sing Street-nek saját dalait is hallhatjuk, amelyek épp olyan stílusban készültek, amelyek azon a napon hatással voltak a zenekarra. Lazán megér egy (vagy több) misét a film soundtrack-je.

Ha pedig részben komédiáról beszélünk, muszáj kiemelni a film humorát: zseniális. Ne a földön fetrengős, térdcsapkodós poénokat képzeljétek el, de szerencsére a slapstick sem jellemző rá. Vigyorogsz, felkacagsz rajtuk, tökéletesen illeszkednek a Sing Street szellemiségébe.

Sorolhatnám napestig, de egy a lényeg: őszintén sajnálom, hogy tavaly kihagytam ezt a filmet, mert biztos előkelő helyen végzett volna az évzáró bejegyzésben. Az biztos, hogy John Carney mostantól bármihez nyúl, azonnal nézős darab lesz. Sikerült megkoronáznia szerény kis életművét, én pedig már alig várom, hogy valamikor a közeljövőben újra magába rántson.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]