Ouija-filmek: Gyenge kezdés után erős folytatás

Első ránézésre az Ouija tábla nem veszélyes: egy falap, amelybe az ABC, számok 0-tól 9-ig, igen és nem lehetőség, valamint egy üdvözlés és egy elköszönés vannak belegravírozva. Mindez azonban arra szolgál, hogy a túlvilággal való kapcsolat teremtéskor a szellemek tudjanak velünk kommunikálni.


Ouija [2014]

Legalábbis ezt a témát boncolgatja az Ouija. Igen, szellemes sztorik, úgysincs belőlük elég. 2014-ben Stiles White készítette el az első részt, a film minőségét pedig remekül példázza, hogy ez volt Stiles első és azóta utolsó rendezése. Akár ennyi elég is lehetne erről a remekműről, de ássunk kicsit mélyebbre, lássuk mit tartogat nekünk ez a parádésan trágyalé színű-szagú másfél óra.

Laine és Debbie régóta barátnők, már kiskorukban is együtt játszottak az Ouija táblával. Felnőttként Debbie öngyilkos lesz, legalábbis látszólag. Barátai, Laine unszolására úgy döntenek, a tábla segítségével kapcsolatot teremtenek vele. A baj ezután kezdődik, ugyanis akik részt vettek a játékban sorra hullanak el. Kezdjük azzal, hogy az Ouija bármennyire is nyomasztónak, rejtélyesnek, misztikusnak próbálja beállítani magát, végső soron csak unalmas. A filmben vagy nem történik semmi érdemleges, vagy (és most nem viccelek) másodpercre pontosan besaccolható, mikor fog jönni az a bizonyos jump scare. "Három, kettő, egy, éééééés itt van!" - mondtam én is, miközben próbáltam elszórakoztatni magam a látottakon.

De nem igazán jött össze, mert félni nem tudtam tőle, sajnos bakikban sem dúskál, hogy legalább ezeket keresve próbáljam lefoglalni magam. Minden "fordulata" kiszámítható, miközben a színészek sincsenek túlságosan a helyzet magaslatán. Ahhoz képest, hogy mennyire felesleges projekt volt az Ouija, magához képest mégis brutális pénzeket termelt, de még egy pozitívum is van ezzel kapcsolatban: kapott egy tisztességes második részt.


Ouija: Origin of Evil [2016]

Kezdésnek muszáj elmesélnem egy kis apróságot ezzel az egésszel kapcsolatban: hallottam innen-onnan, hogy az Origin of Evil már lényegesen jobban sikerült, és mivel kíváncsi voltam rá, így gondoltam leküldöm az első részt, hogy képben legyek. Amikor pedig terítékre került a második, akkor nyugtáztam, hogy voltaképp felesleges volt elszarnom másfél órát az életemből az első etappal: a folytatás önmagában is élvezhető.

Az alagút, az Oculus, a Hush és a Before I Wake rendezője, Mike Flanagan jött, és alaposan gatyába rázta ezt az egész Ouija-hisztit - és bár nem az év horrorfilmje kerekedett ki belőle, sőt, még csak nem is az első rész tükrében sikerült értékelhetőt letenni az asztalra: az Origin of Evil egyszerűen jó és kész.

Nem is folytatásról, hanem előzményről beszélhetünk ezúttal: 1967-ben járunk, egy gyermekeit egyedül nevelő anyuka megrendezett, spirituális szertartásokat végez lakásán, ezzel átverve a gyászoló embereket, akik mindezért pénzt tejelnek neki. Segédei a saját gyermekei, egy napon pedig úgy gondolják, ideje újítani a "show-n", mielőtt lebuknának. Természetesen az a bizonyos tábla kerül hozzájuk, amellyel nem várt erők szabadulnak a családra. A film működik: sikerült atmoszférát teremteni, és bár befigyel néhány tucat jump scare, párszor nem várt helyzetekben sikerül ránk hoznia a frászt. De azzal sem spórol, hogy egyszerűen csak borzongatja nézőjét. Teszi mindezt úgy, hogy voltaképp nem mutat fel semmi újat: nem rúgja seggbe a műfajt, szimplán csak egy korrekt horror élményt nyújt. Valahol ez pedig a rendező zsenijét bizonyítja: egy viszonylag átlagos szkriptből hozta össze ezt a végeredményt.

Egy Stiles White, vagy egy hozzá hasonló kaliberű direktorral ezt a részt ugyanúgy lehúzhatnánk a budin. Úgyhogy aki csak a 2014-es rossz emlékek miatt tartózkodik az Ouija második részétől, az ne féljen: ezúttal egy nagyon korrekt film született.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.