Álljunk meg egy szóra: The Batman

Tény, hogy a Warner szekere a DC-földeken egyre döcögősebben halad előre, hiába próbálják Marvel mintára kiépíteni saját univerzumukat, szegények annyira görcsösen próbálják összehozni a Justice League-filmet, hogy rossz nézni. Őszintén? Sajnálom őket. Nem is, inkább szánom. Vagyis... a fene se tudja. A DC univerzumban kétségkívül jobb és érdekesebb szuperhősök sorakoznak fel, mint a Marvelnél valaha. Superman-t most hagyjuk, ő úgy röhej, ahogy van, de ebből a sötét tónusú világból egy sokkal ütősebb koncepciót kiépíteni, mint a Marvel rágógumi színű/szagú egyvelegéből bármikor.


De hagyjuk a felvezetőt, beszéljünk most arról, hogy mostanság szinte minden hétre jut egy-egy hír arról, hogy a várva várt The Batman mennyire nehezen akar összejönni. Ugye a címszereplőt alakító Ben Affleck került szóba annak idején, mint rendező, ami valljuk be, nem is hangzana olyan rosszul, ha mindez nem egy futószalagon gyártott stúdiótermék lenne. Tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be: a Suicide Squad-ban sem lehetett érezni David Ayer keze nyomát. Ha valahol a munkálatok során ez meg is látszott, az a vágóasztalon lett lehúzva a budin. Könnyen lehet, hogy azért, mert ez nem az ő világa, nem láttuk még cosplay-party-t rendezni, és nála ez így nézne ki, de ennek kevés a valószínűsége.

Affleck ugyebár úgy döntött, mégsem rendezi a The Batman-t, ilyen-olyan nyilatkozatok alapján ez sejthető is volt, de kérdem én: visszatekintve előző filmjeikre, egy Warner/DC koprodukciónál akkora baj ez? Vajon ha Géza marad, és ledirigálja a filmet, akkor a producerek, a stúdió, a fókuszcsoportok nem szedték volna darabokra a leforgatott anyagot, hogy egy kimértnek szánt, de végül összecsapott valami kerekedjen ki belőle? Lehetett volna érezni rajta, hogy ez egy Affleck rendezés?

Persze ezek csak az én elméleteim, de az eddigi tendencia erre enged következtetni. Jelenleg Matt Reeves a legesélyesebb a posztra. Cloverfield, Engedj be!, A majmok bolygója: Forradalom. Egy igazságos, vagy minimum egy párhuzamos világban ha ez a fickó rendezne egy Batman-filmet, azonnal nézném. Mondanám, hogy itt a pénzem, vigyétek, adjátok a jegyet. De így... nem hat meg túlságosan. Mert nagyon úgy tűnik, hogy a pénzemberek nem tanulnak a hibákból, és bár ne legyen igazam, de nagy a valószínűsége, hogyha a The Batman-t maga az atyaúristen fogja rendezni, akkor is maximum egy korrekt szintet fog megütni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

Közelebb / Closer [2004]

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Péntek 13 / Friday the 13th [2009]