SOROZAT: Taboo 1x01 - Hardy fanok, előre!

Nem sok olyan nézőmágnes dolog van, minthogy Tom Hardy elment egyet sorozatozni: a Taboo elsőre nem tűnik egy hatalmas nagy eresztésnek, de nyilván az összes Hardy-fan azonnal ráharap - ahogy tettem én is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a sorozat írója Steven Knight (Locke), akkor aztán bőven nem lehet okunk panaszra.


A történet az 1800-as évek Angliájában játszódik, amikor a hosszú évek óta eltűnt, már halottnak hitt James Keziah Delaney (Tom Hardy) visszatér Afrikából a szülővárosába, méghozzá apja temetésére. Nagy a meglepődés, amikor egyszer csak beállít, és mint kiderül, ő az egyetlen örököse apja földjének. Az emberek összesúgnak James háta mögött, rejtélyes dolgokat pletykálnak róla, és azt is beszélik, hogy amíg Afrikában volt, megőrült.

Beszéljünk arról, hogy a Taboo mennyire látványos. Nincs túltolva, sem cicomázva: a 19. századi Anglia nagyon elegánsan köszön vissza. Korhű díszletek, jelmezek, nem mellesleg fényképezés terén is maximálisan a helyén van minden. Egyszerűen öröm ránézni minden egyes képkockára. Látvány terén tehát nagyon odatették magukat... Nagy kár, hogy az első részt elnézve nagyon az volt az érzésem, hogy a túlzásba vitt misztikumokkal, rébuszokban elejtett félmondatokkal, a titkolózásra kihegyezett dialógusokkal próbálják fenntartani az érdeklődést. Mindezzel nem is lenne baj, szeretjük a rejtélyes dolgokat, a probléma inkább az, mintha erre az egy dologra lenne felhúzva az egész. A pilotban sok minden elhangzik, de kevés dologra kapunk választ, és lényegében nagyon nehéz megtippelni, merre halad tovább a történet.


A rejtélyes dobozok kibontására várni kell, ki tudja meddig, én tényleg csak attól félek, hogy ezek a dobozok egyre többen lesznek. De félreértés ne essék: a Taboo jó. Pont annyira volt jó és érdekes, hogy kapjon még esélyt a továbbiakban. Ha ezen a vonalon halad tovább, akkor is egy minőségi sorozattal leszünk gazdagabbak, ám némi keserű szájízzel vegyítve. Ha viszont sokkal kihegyezettebb párbeszédekkel és kevesebb rizsázással folytatódik, akkor megnyugodhatunk. Mert itt van még Tom Hardy, aki megint jó, igaz, ez a fickó többet képes morogni, mint egy álmos medve. De ez már valahogy hozzánőtt az évek folyamán. Ugyanúgy jelenléte van a képernyőn, mint eddig, és most is zseniális, amit leművel.

Akit érdekel egy rejtélyekkel megbombázott, nem kapkodós tempóval bíró, korhű, old school Angliában játszódó sorozat, annak érdemes rászánnia 55 percet az életéből a pilotra. De azért bevallom: ennél kicsit nagyobb bummra számítottam. A többit majd meglátjuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

A ház hideg szíve / The Haunting [1963]

Közelebb / Closer [2004]

Top 10: Kedvenc vígjátékok