Nyomtalanul / Spoorloos [1988] - Az emberrablás fortélyai

Rex és barátnője, Saskia éppen nagy utazáson vannak, amikor megállnak egy benzinkútnál. A srác megtankol, a lány addig elmegy a mosdóba, ahonnan aztán nem tér vissza. A boltban egy férfival látták távozni, valamint a Rex által készített fényképen is felsejlik egy idegen fickó a lány mellett. Ezt követően váltunk át egy másik szálra, amelyben egy átlagos kémiatanár, Raymond roppant precíz előkészületeit láthatjuk, és valami szörnyű dologra készül...


A Spoorloos nem az a film, amely annyira mainstream lenne, pedig ha tekintettel vagyunk arra, hogy a nyolcvanas években járunk, nagyon is illett volna megmaradnia az emberek emlékezetében. Sajnos nem ismerik elegen, bár az amcsik viszonylag hamar lecsaptak rá, Kiefer Sutherland, Jeff Bridges és Sandra Bullock főszereplésével.

Hiába tudsz róla sokat, keveset, semennyit, vagy akár pont eleget, a film mindenhogyan érdekes tud lenni, erről pedig az időbeli ugrások, valamint egyéb apróságok gondoskodnak, amelyek elsősorban mind-mind a bravúros forgatókönyvnek köszönhetőek. Visz magával, kíváncsi vagy arra, hogy mi sül ki ebből, folyamatosan képes fenntartani a figyelmet, hogy most akkor merre tovább?


Mert bár nem új keletű dolog, hogy az emberrablók köztünk járnak, ki tudja, lehet ma is elsétáltál egy mellett az utcán - a Spoorloos inkább arra mutat rá, hogy a legveszélyesebb nem feltétlenül az őrült pszichopata, hanem aki intelligenciájának, türelmének hála képes véghez vinni a tökéletes tervet. Látszólag olyan, mint mi vagyunk: családja van, feleség, gyerekek, akikkel hatalmas az idill. Jó állása, nem zárkózik el senkitől, látszólag ő is csak egy a millióból. De van egy apró kis gikszer emberünkben, amelyet mélyen titokban tart, hiszen ez a kis gikszer elég ahhoz, hogy valami szörnyűségen kezdje el törni a fejét. Amelybe (sajnos) jó eséllyel bele is vág.

Az európai thrillerek (talán) legjobbjáról beszélhetünk, amikor szóba kerül George Sluizer filmje, amelyet Tim Krabbé - Az aranytojás című könyve alapján rendezett. Lassú, komótos tempót diktáló, ám annál körmönfontabb és izgalmasabb produkció, amelyre a végső gyomros csak még inkább képes rápakolni egy lapáttal. A szokásos emberrablós thrillereknek amolyan "kulisszák mögé" bepillantó változata: mert itt tényleg ezen van a fő hangsúly, de ezt a részét talán a legborzasztóbb látni.


Nincsenek megjegyzések

Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.

Üzemeltető: Blogger.