Palackposta / Flaskepost Fra P [2016]
Az alagsorba száműzött, megoldatlan esetekkel foglalkozó Q-ügyosztály újabb feladatot kap: egy palackposta, amelyben vérrel írt üzenettel kér valaki segítséget. Minden jel arra utal, hogy egy gyerek írta. Carl és Assad nekilátnak a nyomozásnak, szép lassan pedig kiderül, hogy az elkövető még mindig aktív.
A Q-ügyosztály első felbukkanása a Nyomtalanul című filmben volt, amelyet két évvel ezelőtt a Fácángyilkosok követett. A trilógia most úgymond lezárul, noha nincs lényegesebb átívelő kapocs a történetek között. Ha az előző két fejezetet kihagytad, simán érteni fogod a Palackpostát is, de maximálisan tudom ajánlani mindhárom filmet. Mert a Palackposta is tökéletesen passzol ebbe a sötét hangvételű hármasba: ugyanolyan nyomasztó utakra visz, mint elődei, és bár maga a rejtély korántsem egy agysebészet, a végkifejletig megjárt út mégis tartogat néhány meghökkentő pillanatot. De tovább megyek: az izgalmi faktor abban a bizonyos vonatos jelenetben csúcsosodik ki, ráadásul ketchupban sem spórol a film, ha valakit például leszúrnak, akkor díszpáholyból nézheted végig az egészet.
Carl-t és Assad-ot már régi ismerősként köszöntjük: utóbbiban ott a tettre kész nyomozó, míg Carl már belefásult mind a munkájába, mind az életbe. Vág az esze, talán gyorsabban, mint társának, de mintha már nem ezen a világon járna. Ezúttal egy vallással kapcsolatos ügybe keveredtek, a nyomok, az indítékok pedig sokkal régebbre vezetnek vissza, mint azt gondolnák. Bár nekünk nézőknek hamar tisztázódik, ki áll a dolgok hátterében, a kérdés ezúttal inkább arra irányul, hogy mi vette rá emberünket, hogy ilyen dolgokra vetemedjen?
A trilógia az utolsó részre egy rendezőváltáson is átesett: az első két etapot dirigáló Mikkel Nørgaard helyére Hans Petter Moland került, akinek igencsak hálásak lehettünk pár éve, amikor is a 2014-es év egyik legzseniálisabb filmjét, Az eltűnés sorrendjében-t hozta tető alá. A Q-ügyosztály harmadik filmjét maximális alázattal vezényelte le, amely hála neki egyszerre tud lebilincselően izgalmas és drámai is lenni, ezáltal egy piszkosul erős darab kerekedik ki a végére.
Ámbár még ha nem is lett hiánypótló alkotás a Palackposta, azért nagyon jól tudnak esni ezek a skandináv krimik, amelyek mind hangvételükben, mind kivitelezésükben abszolút ott vannak a szeren. Hiába tudod, hogy nagyjából mire váltasz jegyet, van ezekben a filmekben valami, amit más mozik szinte képtelenek, vagy csak nagyon ritkán tudnak megvalósítani.
A trilógia legjobb darabja lenne? Döntsétek el Ti az alábbi szavazással! Én erre nyomtam a voksom.
A Q-ügyosztály első felbukkanása a Nyomtalanul című filmben volt, amelyet két évvel ezelőtt a Fácángyilkosok követett. A trilógia most úgymond lezárul, noha nincs lényegesebb átívelő kapocs a történetek között. Ha az előző két fejezetet kihagytad, simán érteni fogod a Palackpostát is, de maximálisan tudom ajánlani mindhárom filmet. Mert a Palackposta is tökéletesen passzol ebbe a sötét hangvételű hármasba: ugyanolyan nyomasztó utakra visz, mint elődei, és bár maga a rejtély korántsem egy agysebészet, a végkifejletig megjárt út mégis tartogat néhány meghökkentő pillanatot. De tovább megyek: az izgalmi faktor abban a bizonyos vonatos jelenetben csúcsosodik ki, ráadásul ketchupban sem spórol a film, ha valakit például leszúrnak, akkor díszpáholyból nézheted végig az egészet.
Carl-t és Assad-ot már régi ismerősként köszöntjük: utóbbiban ott a tettre kész nyomozó, míg Carl már belefásult mind a munkájába, mind az életbe. Vág az esze, talán gyorsabban, mint társának, de mintha már nem ezen a világon járna. Ezúttal egy vallással kapcsolatos ügybe keveredtek, a nyomok, az indítékok pedig sokkal régebbre vezetnek vissza, mint azt gondolnák. Bár nekünk nézőknek hamar tisztázódik, ki áll a dolgok hátterében, a kérdés ezúttal inkább arra irányul, hogy mi vette rá emberünket, hogy ilyen dolgokra vetemedjen?
A trilógia az utolsó részre egy rendezőváltáson is átesett: az első két etapot dirigáló Mikkel Nørgaard helyére Hans Petter Moland került, akinek igencsak hálásak lehettünk pár éve, amikor is a 2014-es év egyik legzseniálisabb filmjét, Az eltűnés sorrendjében-t hozta tető alá. A Q-ügyosztály harmadik filmjét maximális alázattal vezényelte le, amely hála neki egyszerre tud lebilincselően izgalmas és drámai is lenni, ezáltal egy piszkosul erős darab kerekedik ki a végére.
Ámbár még ha nem is lett hiánypótló alkotás a Palackposta, azért nagyon jól tudnak esni ezek a skandináv krimik, amelyek mind hangvételükben, mind kivitelezésükben abszolút ott vannak a szeren. Hiába tudod, hogy nagyjából mire váltasz jegyet, van ezekben a filmekben valami, amit más mozik szinte képtelenek, vagy csak nagyon ritkán tudnak megvalósítani.
A trilógia legjobb darabja lenne? Döntsétek el Ti az alábbi szavazással! Én erre nyomtam a voksom.
Kedvencem a trilógiából:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.