Ampulla / Vile [2011]

A kirándulásról hazafelé tartó, négy fiatal jó barátot elkábítja egy benzinkúton felvett nő. Egy házban térnek magukhoz, négy másik, számukra ismeretlen emberrel. Az épületből nincs kiút. Tarkójukból vezetékek állnak ki. Egy videóüzenetben közlik velük, hogy a beépített ketyere méri az őket ért fizikai fájdalmat, amelynek szintjét egy kijelzőn tudják nyomon követni. Ha elérik a 100%-ot, az ajtók kinyílnak. Kezdetét veszi tehát a kínzás...


Őszinte leszek, én kissé bizakodó voltam az Ampullával kapcsolatban, méghozzá az alapfelállás miatt. Nem, nem a torture részre gondolok, az sosem vonz igazán, hanem egyszerűen imádom az egy helyszínen játszódó horrorokat. Persze próbáltam visszafogni az elvárásaimat, de a film még így is bőven átlagon alul teljesített.

Vannak bajok, méghozzá elég sok. Kicsit olyan érzésem volt közben, mintha néhány haver, miután megnézte a Fűrészt, leporoltak volna egy kamerát, hogy gyorsan összehozzák ezt. Nem túlzok, írtózatosan amatőr szaga van az egésznek: az olcsóság egy dolog, főleg egy horrornál, de egész egyszerűen rossz ránézni a képkockákra. És akkor még nem is említettem a bődületesen rossz vágásokat, valamint a minősíthetetlen "színészi alakításokat" - esküszöm, ha van horror, amelyben egy karakter halálát azért várod, mert az őt alakító színész olyan tragikusan alakít, akkor az bizony az Ampulla.


De lássuk a cselekményt: az alapfelállás még hagyján, ebben volt potenciál és egy rövid ideig még érdekes is tud lenni. De nagyon hamar felütik a fejüket a várva várt klisék: mert ugye kell egy kötelező karakter, akit mélységesen lehet utálni, és még egy kisebb fordulat féleséget is beleerőltettek a végére. Ám ez ahelyett, hogy valamicskét emelt volna a színvonalon, inkább csak izzadságszagúbbá tette a filmet.

Ha pedig valaki gore rajongó, és a cselekményt átolvasva lelkesen állna neki, ki kell, hogy ábrándítsam: a szituációhoz képest eléggé visszafogottan kezelték ezt a részt is. Van jó pár felszisszenős jelenet, de sosem tolják bele az arcodba, egy idő után pedig már ezek a jelenetek is csupán csak mélységes közönyt váltanak ki a nézőből.

Ha eddig kihagytad, jól jártál. Ha beakarnád próbálni, ne tedd! Ajánlom helyette: Nine Dead, Kill Theory. Hidd el, jobban jársz velük!

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Found Footage filmek

The Poughkeepsie Tapes [2007]

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

Stephen King: Az / It [1990]