Knock Knock [2015]

Evan Webber (Keanu Reeves) az amerikai álmot éli: jó munkája van, boldog házasságban él, két szép gyermeke van, mindezt pedig egy gyönyörű házban teszi. Felesége és csemetéi elutaznak pár napra, Evan azonban kénytelen otthon maradni, hogy dolgozhasson. Az este folyamán két, bőrig ázott fiatal lány kopogtat be hozzá, mondván, hogy eltévedtek. A férfi megszánja őket, beengedi a lányokat a lakásába, majd ahogy zajlanak az események, a nyugisnak ígérkező estéből úgy lesz egy hármas szex. A két lány azonban másnap nem nagyon akar hazamenni, és pár dolog is kiderül róluk.

Alapvetően a Knock Knock legnagyobb baja, hogy elolvasod történetét, és centire pontosan kitudod találni, mire kell számítanod, az pedig jó eséllyel be is fog következni. Nincsenek különösebb meglepetések, váratlan fordulatok vagy mindent átértékelő csattanó: egy vegytiszta thriller, de sajnos az sem a jobb minőségből. Ez pedig egy névhez köthető főleg: Eli Roth.

No nem egy Hostel szintű vérengzést kell várni, de az őrület körülbelül ahhoz hasonlítható egy idő után. Az utolsó, cirka háromnegyed óráig még viszonylag "nyugis" körülmények közt folyik a cselekmény, azonban a játékidő második felére nagyon elborulnak az események. Egyik abszurd képkocka követi a másikat, de Roth ahelyett, hogy mindezzel fokozná az izgalmat, csak a néző idegrendszerével játszik, aki legszívesebben fogná, és kikapcsolná ezt a (bocsánat, de) szart.

Nem az adrenalint pumpálja, sokkal inkább a tűrőképességed feszegeti, kibírsz-e másfél órát Knock Knock címszó alatt. Sima, közepes, egyszer nézős thrillerként funkcionál egy jó darabig, majd elképesztő agymenésbe csap át, amely nagyon csúnyán lerontja az addig felépített, amúgy sem dicséretes nívóját. Átmegyünk túszfilmbe, a csajok szó szerint megőrülnek, de nem úgy, ahogy most így látatlanban elképzeled.

És valljuk be, a szereplők sem igyekeztek túlságosan. Keanu sosem volt egy áldott nagy tehetség, inkább tekintünk rá jól bevált, ismerős arcként, és színészi kvalitása sem itt szökkent a magasba. A két leányzó pedig egyenesen katasztrófa: Lorenza Izzo és Ana de Armas neve nem csodálom, ha nem cseng ismerősen, megnyugtatlak: nem is hallunk sokat róluk. Szépek, szépek, elnézegetjük őket egy némafilmben, vagy akár másban, mégis borzalmas, amit itt előadtak.

Az van, hogy Eli Roth gyógyszere elgurult. Megvolt a lehetőség a Knock Knock-ban, ha nem is az év thrillere, de egy egypatronos kísérlet még kikerekedhetett volna belőle. Így viszont lehúzhatjuk a wc-n, ez a film sajnos ugyanis pont oda való.