Blackhat [2015]
Kínában nem akármilyen hacker-támadás történik, amelynek következtében egy reaktor felrobban. A probléma megoldásához szükség van a börtönbüntetését töltő Nick Hathaway-re (Chris Hemsworth). Ha sikerrel jár, felfüggesztik a büntetését, ha nem, akkor irány vissza a kalitkába. Egy régi barátjával és annak húgával vág neki a korántsem egyszerű ügynek.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Michael Mann... Rossz nézni, hogy egy olyan embernek, akinek egy elképesztő Heat, egy pattanásig feszült The Insider, vagy egy remekbe szabott Collateral szerepel a filmográfiájában, most milyen szinten süllyed lefelé a lejtőn. A Miami Vice egy vicc volt, a Public Enemy-t sem a témája, sem a két főszereplő nem tudta megmenteni, és most itt van ez a Blackhat, ami... Na, essünk neki!
A Blackhat, ami Michael Mann mélypontja. Olyan film ez, amit minden gondolkozás nélkül belehetne rakni egy papírtokba, felcímkézni mondjuk 99 forinttal, és kirakni valamelyik országúti benzinkút egyik állványára. Nem vicc, a Blackhat majdhogynem minden ízében ezt a hatást váltja ki. Erről ugyan főleg a forgatókönyv tehet, de látszólag Mann sem erőlködött sokat azon, hogy valamicskét feldobja a kész végeredményt.
Morgan Davis Foehl első irományáról van szó, amelyet különféle filmszakokon elrettentést gyanánt lobogtatni lehetne. Egyrészt ott vannak a pocsék párbeszédek, amelyek sok esetben lazán ütik a röhejes szintet. A legnagyobb negatívum mégiscsak az, hogy nem sikerült izgalmat csempészni a filmbe, nem érezzük a dolgok súlyát. Pedig tudjuk, hogy nem kicsi a tét, de mégsem tudunk izgulni egy percig sem, annyira egysíkú, egyhangú és köldöknézős úton visz minket végig. Mint amikor felülsz egy hullámvasútra, amin nincsenek hullámok. És ha ez nem lenne elég, ott van az a bizonyos finálé, ami nem kicsit lett összecsapva, de az igazat megvallva engem ott már elengedett a film, és nem is csodálkoztam, hogy a befejezésnek sem sikerült menteni a dolgokat.
A film egyetlen (értsd: egyetlen egy) pozitívuma nem más, mint a szabadtéri, lövöldözős jelenet. Michael Mann-nek ez még szerencsére nagyon megy, és bár nem sikerült felérni a Heat felejthetetlen akciójelenetéhez, de mégis egyfajta felüdülés volt a Blackhat közben, hogy hoppá, ez a film ilyet is tud. Nagy kár, hogy a kamera annyit van rángatva, és sajnos nem csak ennél a pontnál, de nem ám. A 135 perc alatt a kamera szinte egyszer sem volt stabilan elhelyezve.
És ugyebár itt van nekünk Chris Hemsworth, mindenki kalapácsos istene, akinél unottabb játékot mostanság csak Nicolas Cage szokott produkálni. Bár Thor-ként jó, sőt, a Rush-ban is jó volt, de most már megnéznék tőle egy rendes alakítást is. Talán majd az In the Heart of the Sea.
Szóval, Kedves Michael Mann! Ideje lenne elkezdeni a nyugdíjas éveket, mert ez így már nem állapot. A Blackhat egy teljesen üres, egyhangú, monoton és minden lehetséges sablont felvonultató hacker-film, egyedi gondolatok és kreatív ötletek nélkül. Az Inherent Vice óta nem voltam ennyire büszke magamra, hogy végigbírtam ülni egy ennyire pocsék filmet.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Michael Mann... Rossz nézni, hogy egy olyan embernek, akinek egy elképesztő Heat, egy pattanásig feszült The Insider, vagy egy remekbe szabott Collateral szerepel a filmográfiájában, most milyen szinten süllyed lefelé a lejtőn. A Miami Vice egy vicc volt, a Public Enemy-t sem a témája, sem a két főszereplő nem tudta megmenteni, és most itt van ez a Blackhat, ami... Na, essünk neki!
A Blackhat, ami Michael Mann mélypontja. Olyan film ez, amit minden gondolkozás nélkül belehetne rakni egy papírtokba, felcímkézni mondjuk 99 forinttal, és kirakni valamelyik országúti benzinkút egyik állványára. Nem vicc, a Blackhat majdhogynem minden ízében ezt a hatást váltja ki. Erről ugyan főleg a forgatókönyv tehet, de látszólag Mann sem erőlködött sokat azon, hogy valamicskét feldobja a kész végeredményt.
Morgan Davis Foehl első irományáról van szó, amelyet különféle filmszakokon elrettentést gyanánt lobogtatni lehetne. Egyrészt ott vannak a pocsék párbeszédek, amelyek sok esetben lazán ütik a röhejes szintet. A legnagyobb negatívum mégiscsak az, hogy nem sikerült izgalmat csempészni a filmbe, nem érezzük a dolgok súlyát. Pedig tudjuk, hogy nem kicsi a tét, de mégsem tudunk izgulni egy percig sem, annyira egysíkú, egyhangú és köldöknézős úton visz minket végig. Mint amikor felülsz egy hullámvasútra, amin nincsenek hullámok. És ha ez nem lenne elég, ott van az a bizonyos finálé, ami nem kicsit lett összecsapva, de az igazat megvallva engem ott már elengedett a film, és nem is csodálkoztam, hogy a befejezésnek sem sikerült menteni a dolgokat.
A film egyetlen (értsd: egyetlen egy) pozitívuma nem más, mint a szabadtéri, lövöldözős jelenet. Michael Mann-nek ez még szerencsére nagyon megy, és bár nem sikerült felérni a Heat felejthetetlen akciójelenetéhez, de mégis egyfajta felüdülés volt a Blackhat közben, hogy hoppá, ez a film ilyet is tud. Nagy kár, hogy a kamera annyit van rángatva, és sajnos nem csak ennél a pontnál, de nem ám. A 135 perc alatt a kamera szinte egyszer sem volt stabilan elhelyezve.
És ugyebár itt van nekünk Chris Hemsworth, mindenki kalapácsos istene, akinél unottabb játékot mostanság csak Nicolas Cage szokott produkálni. Bár Thor-ként jó, sőt, a Rush-ban is jó volt, de most már megnéznék tőle egy rendes alakítást is. Talán majd az In the Heart of the Sea.
Szóval, Kedves Michael Mann! Ideje lenne elkezdeni a nyugdíjas éveket, mert ez így már nem állapot. A Blackhat egy teljesen üres, egyhangú, monoton és minden lehetséges sablont felvonultató hacker-film, egyedi gondolatok és kreatív ötletek nélkül. Az Inherent Vice óta nem voltam ennyire büszke magamra, hogy végigbírtam ülni egy ennyire pocsék filmet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.