La Isla Minima [2014]
Két madridi nyomozó a mocsaras, lápvidékes, isten háta mögötti kisvárosba utazik. Gyilkosság történt: valaki brutális kegyetlenséggel mészárolt le két helyi lányt.
.jpg)
Alberto Rodríguez filmjét sokan a tavalyi év egyik nagy tévés húzásához, a True Detective-hez hasonlítják. És nem lehet elvenni tőle, hogy nem csak témájában, de hangulatában, a nézőre telepsző, nyomasztó atmoszférájával bőven lehet párhuzamot vonni.
Sőt, a La Isla Minima sem kapkodja el a maga tempóját: kimért, precíz, lassan építkező történetet tár elénk, amely ha nem is a valaha volt legizgalmasabb nyomozás cselekményét mutatja be, de higgadt, türelmes filmnézőknek azért megér egy misét. A sztori szerint 1980-ban járunk. Ha nem is tolják egyenesen az arcunkba, de a háttérben ott van az a bizonyos korrajz, amellyel mi, nézők csak a nyomozópáros munkájára kiható nehézségek láttán szembesülünk főleg.
.jpg)
A film hátulütője, hogy a két nyomozót nem bontják ki annyira, hogy kellőképp megismerjük őket: tudjuk, hogy ők azok, akiknek rendet kell tenni, és talán egyedül, csakis emiatt vagyunk képesek velük szimpatizálni - azonosulni viszont már nem annyira. Karakter kibontás helyett inkább elmerülünk a történetben, a nyomozásban, amely valljuk be, nem találja fel a spanyol viaszt. Ezáltal meglehetősen száraz lesz a film, amit rettentően sajnálok, hiszen ilyen hangulatteremtéssel igazi mestermű születhetett volna - ám ez a hatás (részemről) elmaradt.
Muszáj megemlíteni a fényképezést, hiszen olyan szinten megadja a film alaphangulatát, hogy maximális kalaplengetés jár: több alkalommal csodálhatjuk meg nagy totálban ezt a bűzös, mocsaras vidéket, ahol ez a kis közösség tengeti a mindennapjait, és ahova ember nem szívesen akar eljutni.
Félreértés ne essék: a film jó, de bőven lehetett volna jobb is. Könnyen meglehet, hogy ez az én egyedi nyomorom, főleg, hogy a film besöpört 10, azaz tíz díjat a Goya-díjátadón, köztük a Legjobb Film, Rendezés és Forgatókönyvnek járót is egyben. Döcögős tempójáért, nem túl eredeti koncepciójáért megannyi minden kárpótol, de mégis hiányzik belőle az a plusz, ami miatt maradéktalanul tudnám szeretni.
.jpg)
Alberto Rodríguez filmjét sokan a tavalyi év egyik nagy tévés húzásához, a True Detective-hez hasonlítják. És nem lehet elvenni tőle, hogy nem csak témájában, de hangulatában, a nézőre telepsző, nyomasztó atmoszférájával bőven lehet párhuzamot vonni.
Sőt, a La Isla Minima sem kapkodja el a maga tempóját: kimért, precíz, lassan építkező történetet tár elénk, amely ha nem is a valaha volt legizgalmasabb nyomozás cselekményét mutatja be, de higgadt, türelmes filmnézőknek azért megér egy misét. A sztori szerint 1980-ban járunk. Ha nem is tolják egyenesen az arcunkba, de a háttérben ott van az a bizonyos korrajz, amellyel mi, nézők csak a nyomozópáros munkájára kiható nehézségek láttán szembesülünk főleg.
A film hátulütője, hogy a két nyomozót nem bontják ki annyira, hogy kellőképp megismerjük őket: tudjuk, hogy ők azok, akiknek rendet kell tenni, és talán egyedül, csakis emiatt vagyunk képesek velük szimpatizálni - azonosulni viszont már nem annyira. Karakter kibontás helyett inkább elmerülünk a történetben, a nyomozásban, amely valljuk be, nem találja fel a spanyol viaszt. Ezáltal meglehetősen száraz lesz a film, amit rettentően sajnálok, hiszen ilyen hangulatteremtéssel igazi mestermű születhetett volna - ám ez a hatás (részemről) elmaradt.
Muszáj megemlíteni a fényképezést, hiszen olyan szinten megadja a film alaphangulatát, hogy maximális kalaplengetés jár: több alkalommal csodálhatjuk meg nagy totálban ezt a bűzös, mocsaras vidéket, ahol ez a kis közösség tengeti a mindennapjait, és ahova ember nem szívesen akar eljutni.
Félreértés ne essék: a film jó, de bőven lehetett volna jobb is. Könnyen meglehet, hogy ez az én egyedi nyomorom, főleg, hogy a film besöpört 10, azaz tíz díjat a Goya-díjátadón, köztük a Legjobb Film, Rendezés és Forgatókönyvnek járót is egyben. Döcögős tempójáért, nem túl eredeti koncepciójáért megannyi minden kárpótol, de mégis hiányzik belőle az a plusz, ami miatt maradéktalanul tudnám szeretni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.