Foxcatcher [2014]
Az aranyérmes birkózó, Mark Schultz (Channing Tatum) álma válik valóra, amikor felkeresi őt a dúsgazdag John Du Pont (Steve Carell), a sportág nagy rajongója, hogy szívesen látná őt a birtokán, ahol ő edzené a srácot, és úgy körülbelül minden anyagi támogatást megadna neki. Mark számára idővel tisztázódik a kép, hogy Du Pont körül nincs minden rendben, később pedig testvére, és egykori edzője, David Schultz (Mark Ruffalo) is a birtokra kerül, a történet pedig egy végzetes tragédiával ér véget.
.jpg)
Bennett Miller nem a kapkodós filmjeiről ismert: ott volt a Capote, vagy a 2011-es év (szerintem) abszolút befutója, a Moneyball. Ezúttal is valós alapokhoz nyúlt, egy mély emberi dráma, a sport és egy tragikus gyilkosság hármasa áll össze a Foxcatcher égisze alatt.
Mégis úgy éreztem, miközben néztem a filmet, hogy oké, Miller elmeséli ezt nekünk, de sokszor nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a súlyos, nyomasztó atmoszféra megteremtésére a hosszan elnyújtott jelenetsorokkal, mintsem néhány konkrét motiváció megmagyarázása. Mi is volt John Du Pont baja? Skizofrén volt. Megtudjuk ezt a filmből? Nem. Csupán csak annyit, hogy egész életében az anyja árnyékában élt. Nyilván még így is ki lehetett sakkozni, hogy Du Pont gyógyszere nagyjából mi miatt gurul el, de ha egyszer elmesélünk egy valós történetet, akkor azt meséljük el rendesen. Nem kell a szánkba rágni, de ne is legyen ilyen távolságtartó velünk a film.
.jpg)
Így lesz a Foxcatcher-ből egy közel sem könnyen fogyasztható darab. Nagyon nehezen indul be a motor, az erőssége inkább a játékidő második felére jellemző, de még itt sem spóroltak a hosszú, 'semmi nem történik'-percekkel, egész egyszerűen csak sikerül pumpálni némi feszültséget a jelenetekbe, és úgy igazából itt kelti fel a figyelmünket a film.
A színészhármast úgy körülbelül mindenhol éltetik, és én sem tudok ezalól kivételt tenni. Channing Tatum zseniális, ezúttal nem macsó, nem komikus, hanem alakít, a csávó színészkedik, de még mekkorát. Mark Ruffalótól megszokhattuk már, hogy nem okoz csalódást, de az, hogy Steve Carrell ilyen kiválóan hozza a csendes őrültet, az tényleg meglepetés volt. Egy pillantással eladta a karaktert.
Sajnálom, hogy a Foxcatcher végül nem talált célba, pedig eléggé rá voltam készülve. Miller túl sok fontos dolog mellett elment, ellenben nem kevés felesleges perccel pakolta tele filmjét, okozva ezzel néhány unalmasabb momentumot. Hiába volt ott a hangulat végig, és hiába van pár erős jelenet, még a három óriási alakítás sem tudta ezt a filmet megmenteni - így a végeredmény közepesnél valamivel jobb lett csupán.
A film után azért érdemes megnézni ezt a videót.
.jpg)
Bennett Miller nem a kapkodós filmjeiről ismert: ott volt a Capote, vagy a 2011-es év (szerintem) abszolút befutója, a Moneyball. Ezúttal is valós alapokhoz nyúlt, egy mély emberi dráma, a sport és egy tragikus gyilkosság hármasa áll össze a Foxcatcher égisze alatt.
Mégis úgy éreztem, miközben néztem a filmet, hogy oké, Miller elmeséli ezt nekünk, de sokszor nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a súlyos, nyomasztó atmoszféra megteremtésére a hosszan elnyújtott jelenetsorokkal, mintsem néhány konkrét motiváció megmagyarázása. Mi is volt John Du Pont baja? Skizofrén volt. Megtudjuk ezt a filmből? Nem. Csupán csak annyit, hogy egész életében az anyja árnyékában élt. Nyilván még így is ki lehetett sakkozni, hogy Du Pont gyógyszere nagyjából mi miatt gurul el, de ha egyszer elmesélünk egy valós történetet, akkor azt meséljük el rendesen. Nem kell a szánkba rágni, de ne is legyen ilyen távolságtartó velünk a film.
Így lesz a Foxcatcher-ből egy közel sem könnyen fogyasztható darab. Nagyon nehezen indul be a motor, az erőssége inkább a játékidő második felére jellemző, de még itt sem spóroltak a hosszú, 'semmi nem történik'-percekkel, egész egyszerűen csak sikerül pumpálni némi feszültséget a jelenetekbe, és úgy igazából itt kelti fel a figyelmünket a film.
A színészhármast úgy körülbelül mindenhol éltetik, és én sem tudok ezalól kivételt tenni. Channing Tatum zseniális, ezúttal nem macsó, nem komikus, hanem alakít, a csávó színészkedik, de még mekkorát. Mark Ruffalótól megszokhattuk már, hogy nem okoz csalódást, de az, hogy Steve Carrell ilyen kiválóan hozza a csendes őrültet, az tényleg meglepetés volt. Egy pillantással eladta a karaktert.
Sajnálom, hogy a Foxcatcher végül nem talált célba, pedig eléggé rá voltam készülve. Miller túl sok fontos dolog mellett elment, ellenben nem kevés felesleges perccel pakolta tele filmjét, okozva ezzel néhány unalmasabb momentumot. Hiába volt ott a hangulat végig, és hiába van pár erős jelenet, még a három óriási alakítás sem tudta ezt a filmet megmenteni - így a végeredmény közepesnél valamivel jobb lett csupán.
A film után azért érdemes megnézni ezt a videót.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.