Az eltűnés sorrendjében / Kraftidioten [2014]

Nils Dickman, munkáját tekintve egy hókotró sofőrjeként tengeti mindennapjait a folytonos havazásra ítélt északon. Éli az egyszerű életét, még az Év Polgárának is megválasztják. Mindeközben fiát, aki akaratán kívül keveredett zűrös ügybe, elrabolják, és túladagoltatják vele a kábítószert. Nils szentül megvan róla győződve, hogy a srác soha életében nem drogozott, és valójában gyilkosság áldozata lett. Sikerül is elindulnia egy nyomon, a bosszúszomjas apa pedig amerre jár, hullákat hagy maga után, illetve el is tünteti azokat

De nem ilyen egyszerű történettel van dolgunk, szerencsére. Hiszen még a drogbáró sem annyira hülye - na jó, azért nem is egy észlény - hogy ne tűnne fel neki emberei eltűnése, így egyből a szerbekre gyanakszik, akikkel annak idején felosztották maguk közt a területet. Ebből indul az első konfliktus, de messze nem az utolsó. Hol van az még...

A norvég-svéd-dán koprodukcióban készült Kraftidioten tökéletes iskolapéldája annak, miért is szeretjük valójában az északról érkező filmeket. Egy nagyon precízen összerakott, komótos tempóval haladó, ám annál hangulatosabb thriller és fekete komédia keveréke. Mert igen, a humor is jelen van, de csak nagyon finoman beleillesztve egy adott jelenetbe. Nem fogod a térded csapkodva törölgetni a könnyeid a nevetéstől, maximum egy szolid nevetést sajtol csupán ki belőled, de pont elég ahhoz, hogy ebben a fagyos légkörben egy hangyányit oldjon a feszültségen. Emlékezetes karakterek, vicces elszólások, de mégsem felejted el közben, mire megy ki a játék.

A forgatókönyvért felelős Kim Fupz Aakeson nagyon kitett magáért: a sztori kellően komplex, de még sincs agyonbonyolítva, a szereplők közti félreértések pedig remekül csavarnak folyamatosan a cselekményen. Hans Petter Moland pedig remekül ledirigálta mindezt, megspékelve azzal a sajátos elemmel, hogy minden egyes haláleset után egy képkocka erejéig megemlékezünk az áldozatra egy fekete háttérre kiírt névvel, felette pedig egy kereszttel, esetleg egy Dávid-csillaggal - mikor melyikre van szükség ugye.

Egy komikus fűszerezéssel előadott bosszú-, és gengszterfilm keveréke. Mosolyogsz, miközben pontosan tudod, mire megy ki a játék, pedig az cseppet sem vicces. Legutóbb a Big Bad Wolves esetében tapasztalhattunk hasonlót, bizonyos szempontból a két film valahol hasonlít, hiszen mindamellett a brutalitással, a véresebb jelenetekkel itt sem spóroltak. Azt pedig garantálni tudom, hogy a legutolsó képkockát nem fogod zsebre tenni.