Kamuzsaruk / Let's Be Cops [2014]

Szóval röviden összefoglalva, a Let's Be Cops egyik klisét halmozza a másikra. Egy tipikus, egyszer nézhető komédiaként funkcionál, a jól bejáratott úton haladva végig, azon a bizonyos kitaposott ösvényen, egy olyan cselekménnyel, amit már milliószor láthattunk egyik-másik vígjátékban az elmúlt évtizedekben.
De... mégsem tudok olyan hú, de nagyon haragudni rá. Egyrészt az alacsonyra vett elvárások, amellyel nekiültem a filmnek, másfelől pedig amúgy sem vállal sokat. Elvan a maga kis világában, melyben igen otthonosan mozog. És most jön a lényeg: a poénok nagy része működik. Néhol ostoba, néhol gyenge, de voltak szituációk, amiken még én is tudtam nevetni, mosolyogni, pedig az én humor-barométerem nagyon ritkán éri el a szintet.
És ehhez elég rendesen hozzátett a két főszereplő, Jake Johnson és Damon Wayans Jr. (frankón azt hittem, hogy a másik Wayans az), akik közt nem csak, hogy működött a kémia, de a film szinte minden egyes percén érződik, hogy milyen jó hangulat dominálhatott a forgatáson.
És ezek után valljuk be, kaphatunk kismillió sablont, nulla eredetiséget, a világ összes B-kategóriás akció-vígjátékából összegyúrt főgonoszt, mégis egy többnyire kedvelhető, egyszer lazán leküldhető 100 perc lesz a végeredmény. Messze nem ez az év komédiája, sőt, az elmúlt éveké sem, nagy valószínűséggel soha az égvilágon nem nézném újra, de pont a nemes egyszerűsége miatt tudom azt mondani, hogyha egy könnyed kikapcsolódásra vágysz, de riasszon el például a Rotten Tomatoes 18%-os értékelése. A Let's Be Cops keveset markol, pont akkorát szakít. Persze simán kihagyható, nem vesztettél maradandó élményt, de elriasztani sem tudnék senkit.
6/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Regisztráció nélkül is hozzászólhatsz a bejegyzéshez.