The Signal [2014]

Két hacker srác, Jonah és Nic, valamint utóbbi barátnője, Haley egy riválisukat, Nomad-ot próbálják megtalálni, aki finoman szólva is egy zseni. Amikor beazonosítják a jelet, a helyszínre érve különös dolog történik: a fiatalok hirtelen egy laboratóriumban ébrednek fel, nem emlékeznek semmire, konkrét válaszokat nem kapnak, viszont egyre több furcsaság történik.

A 2011-es Love megvolt? Ha igen, akkor van egy támpontod, miszerint látni akarod-e a The Signal-t. Ugyan a Love valamivel gyengébb film, de egy az egyben visszaköszön William Eubank kézjegye. A lassítások, a zenék, na meg az a bizonyos What-The-Fuck érzés sem maradhat el ezúttal sem. Egy újabb elvont sci-fi, ahol mi, nézők pontosan annyit tudunk, mint hőseink, s bár a film egyik kérdést halmozza a másik után, végül nincs minden szál elvarrva. Kapunk ugyan magyarázatot a történtek egy részére, sőt, egy meglehetősen mindfuck fináléval is kedveskedtek nekünk, de összességében nagyon felemás érzéseket váltott ki belőlem a The Signal.

Egyik felem élvezte a film hangulatát, a látványt, a rejtélyes tálalást, míg a másik felem dühös volt, hogy miért van erre szükség? Főleg, miután a második felében, egy bizonyos pont után úgy, ahogy van, kezd szétesni a sztori. Ezt próbálták az utolsó jelenettel kompenzálni, helyrehozni, az pedig, hogy kinek mennyire jött be, ki mennyire számított rá, már más kérdés. Én akkor már úgy álltam hozzá: miattam már bármi jöhet.

A The Signal egyszer beszippant, egyszer nem tudsz vele mit kezdeni. Egyszer elgondolkodtat, de fél perc után rájössz, nem ér annyit agyalni rajt. Eubank nagyon ért a hangulat teremtéshez, tudja, hogyan kell a szemnek vizuális orgazmust előidézni, de azt még nem tanulta meg, hogyan készítsen olyan filmet, ami elejétől a végéig egyben marad. Tőlem csinálhatja az ehhez hasonló absztrakt sci-fi-ket, csak rakja össze tisztességesen, és esküszöm, én leszek az egyik legnagyobb rajongója.

6/10