Eastern promises - Gyilkos ígéretek [2007]

A szülésznő Anna (Naomi Watts) kezei között hal meg egy ismeretlen, orosz, tizennégy éves lány
szülés közben. A baba túléli, Anna pedig a lány naplóját felhasználva próbál hozzátartozók után nyomozni, hogy ne kerüljön árvaházba a csecsemő. A naplóban egy helyi étterem kártyáját találja, el is látogat a helyszínre, de ekkor még nem tudja, hogy az orosz maffiába botlott bele, akiknek nagyon kell az a napló.

David Cronenberg filmjeire érdemes odafigyelni: sokoldalú rendező, de egy dologban biztosak lehetünk, ha jegyet váltunk valamelyik filmjére: jó eséllyel nem egy szolid élményben lesz részünk. Az erőszak bizony az orrunk elé van tolva, aranytálcán, az Eastern Primises-ben például nem telik el három perc, máris elnyisszantanak egy torkot. Csak, hogy tudd, mire számíts.

Lényegében egy gengszterfilm, amelyben a cselekmény egyik oldalán az első bekezdésben leírtak folynak, míg a másikon a maffia sofőrje, Nikolai (Viggo Mortensen) éppen új fiú a csapatban, de jó esélyei vannak, hogy feljebb másszon a ranglétrán. Nem valami sima, egyszerű történetet kapunk, a végeredmény sokkal komplexebb, mint az elsőre látszik.


És itt térjünk is ki Mortensen-re, ha már megemlítettem. Nem semmi a fickó. Bírtam én az ezt megelőző Cronenberg-filmben, a History of Violence-ben, de itt engem személy szerint sokkal jobban meggyőzött. Való igaz, hogy egy egészen más karaktert játszik, de mintha hitelesebben elő tudta volna adni ezt a jéghideg figurát, akinek egy szimpla nézésétől is magad alá csinálsz. Nem szeretnél vele összefutni egy sötét utcán, nagyon nem.

És ha már színészek, akkor itt van továbbá Vincent Cassel, a nagy főnök fia. Nos, ő ebből a karakterből a lehető legtipikusabb fajtát hozza: a befolyásos apuci fia, aki dúskál a piában és a csajokban, hedonizmus van ezerrel, első ránézésre egy pojáca, de valójában egy eszeveszett vadállat. És még így is le a kalappal előtte, mert nagyon ment neki. Naomi Watts játékával sem volt különösebb probléma, ellenben a karaktere sokszor a lehető leghülyébb döntéseket hozza meg, amelyek hatására bár az izgalmasabb úton halad előre a sztori, de normális ember nem ugrálna ennyire egy ilyen helyzetben. Nem nagyon tudtam vele mit kezdeni sajnos, ahogyan a film befejezése is egy sokkal ütősebb variációért kiáltott. Nem nevezném rossz lezárásnak, de ennél valamivel többet vártam.

Végezetül csak annyit, hogyha eddig kihagytad és egy izgalmas thrillerre vágysz, akkor ne habozz tovább. Húsbamarkoló, olyan "Cronenberges" stílusban.

7/10


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Stephen King: Az / It [1990]

Hideg préda 2 / Fritt vilt 2 [2008]

Top 10: Found Footage filmek

The Poughkeepsie Tapes [2007]