DarkSide Joint

Egyből a Közönséges bűnözők utolsó mondata, de főleg az utolsó pár szó ugrott be, amikor kiderült néhány hete, hogy a szexuális zaklatás botrány miatt Kevin Spacey kikerül Ridley Scott új filmjéből. "...and like that... he's gone!" A dolgot bonyolította, hogy a film már készen volt, így a Spacey helyére választott Christopher Plummer-t a modern technika segítségével rakták bele, míg az öreg Kevin-t szó szerint kiradírozták. Úgyhogy itt az új trailer, amelyben már Plummer látható. A film cselekménye egy gyerekrablás körül zajlik, történetesen a világ egyik leggazdagabb emberének unokáját rabolják el, a zsíros váltságdíj reményében. Csakhogy az öreg nem igazán akar fizetni, míg a gyerek anyja próbálja rávenni őt. Egyébként Ridley Scott mostani munkáit, filmjeinek kritikai visszhangjait elnézve kíváncsi vagyok, hányan ugranának erre a mozira. Az biztos, hogy ez a cirkusz a film körül mindenképp megdobja kicsit a hype-ot.

És újra itt! Mint azt észrevettétek, az elmúlt hetekben nem voltam túl aktív, sőt, lassan egy hónapja egyetlen bejegyzés sem született. Ennek oka az időhiány volt. Alig tudtam néhány filmet megnézni, írni róluk pedig aztán pláne esélytelen küldetés lett volna. Rágódtam sokat, hogy mi legyen a blog sorsa, és elég komolyan fontolóra vettem, hogy végleg elbúcsúzom, mondván, ennek így semmi értelme. Végül úgy döntöttem, ideje egy vérfrissítést végezni, kezdve egy új külsővel, amelyet elsőre szokni kell még (a menü pl. elbújt, a Keresés mellé kattints!), de nem is végleges, lassacskán csiszolgatni fogom. Hogy több időm lesz-e a jövőben, az még sanszos, mindenesetre próbálom csinálni, ahogy tudom. Mégiscsak a hobbim a blogolás, a filmek úgyszintén, végleg abbahagyni egy konkrét érvágás lenne. Szóval kis megálló után most újra indul a Sötét Oldal. Nem feltétlenül ugyanabban a koncepcióban, mint eddig (lehet, hogy több lesz a hírezés, majd alakul). Ahogy az pedig minden design-váltásná...

Stuart Shepard (Colin Farrell) élete talán legrosszabb döntését lépte meg azzal, hogy felvette a telefont. Pedig csak A-ból B-be tartott New York utcáján, amikor az egyik, lebontás előtt álló telefonfülke megcsörrent, és kis vacilálás után felvette. Átlagos napnak indult, de Stuart számára rémálommá vált. Baromi egyszerű koncepcióval dolgozik A fülke, mégis egészen elképesztő módon sikerül elérnie a kívánt hatást. Két ember a vonal túlsó végein, és míg egyikük jellemét szépen, sorban sikerül megismernünk, addig a másik mindvégig egy fantom marad: csak azt tudjuk, hogy emberünknek rohadtul nem szabad lerakni a telefont, hiszen az végzetes következményekkel járhat. Mert az a valaki nem tréfál, nem egy szimpla telefonbetyár. Nem véletlenül választotta ki Stuart-ot, aki hamarosan egy olyan kelepcében találja magát, amilyenre nem számított. Joel Schumacher filmjei elég komoly zsákbamacskának számítanak, általában vagy jók, vagy rosszak, nagyjából fele-fele arányban. A fülke egy elég ...

Az igazat megvallva voltak némi fenntartásaim a filmmel kapcsolatban, ennek oka nem titkoltan a rendező személye: McG. Már eleve ez a név, de ezt hagyjuk, inkább az eddigi munkái voltak azok, amelyek után nem kimondottan nézőcsalogató az, ha a rendezőnél McG nevét látjuk. Aztán jött a kellemes csalódás. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak két jó horror-komédiát nézhetünk a közelmúltban, ráadásul mindkét film központi témája a bébiszitterkedés - ez volt ugye a Better Watch Out. És most itt a The Babysitter, amely még inkább rápakolt egy lapáttal: főhősünket, Cole-t, a fiatal srácot a szülei otthon hagyják, amíg ők hotel-terápiára mennek, hogy rendbe szedjék házasságukat. A fiú bébiszittere egyben a legjobb barátja is: Bee, a szőke, ügyeletes jócsaj az, aki megvédi a srácot az őt szivatóktól. Cole ugyanis az iskola örök céltáblája, de szerencsére mindig jön Bee, aki alaposan helyben hagyja a többieket. Ezen az estén azonban nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy eddig: Cole ugyanis olyat...

Egy ohiói kisvárosban egy fagyos hajnalon tömegek állnak sorban még nyitás előtt, hogy bejussanak az állásinterjúra. Felvillannak a reflektorok, egy fehér Mercedes áll meg tőlük nem messze. Aztán a tömegbe hajt. Sok halott, köztük egy kisbaba, és még több sebesült. A tettest nem kapták el. Pár évvel később a nyomozást irányító hekus, Bill Hodges (Brendan Gleeson) már nyugdíjba vonult, éli unalmas életét. Egyik nap különös e-mailt kap. A feladó: MM. A gázoló az, Mr. Mercedes, aki ezek után egyre jobban rászáll rászáll emberünkre, akit a zsaruvér nem hagy tovább nyugodni. A Mr. Mercedes nem a rejtélyre megy rá, hiszen már az első részben megtudjuk, kivel is van dolga Bill Hodges-nek: egy Brady Hartsfield nevű, lelkisérült srác. Piás anyjával él, aki pár pohár után szereti a kezét becsúsztatni fia nadrágjába. Brady egy műszaki áruházban dolgozik, kiváló munkaerő, ám időnként jégkrémes kocsiba pattan, hogy Hodges környékén árulja a fagyit. Ő az úgynevezett Mercis gyilkos, aki most úja...

Nyilván piszok nagy sablon kikiáltani egy filmről, pláne A remény rabjairól, de a barátságot, valamint magát a reményt ennél jobban nem igazán ábrázolta mozgóképes anyag, sem előtte, sem utána. Tökéletes alkotás lenne? Merész dolog rábökni ezt bármelyik filmre, még akkor is, ha az a film töretlenül áll az első helyen az IMBd 250-es listájának élén. Az biztos, hogy ezáltal ha nem is minden idők legjobb, de minden idők legnépszerűbb filmje. És ez nem véletlen. Láttam már kisebb koromban, tinédzser fejjel is párszor, és így, érettebb felfogással is újráztam néhányszor. Így volt ez a közelmúltban is. Hiába tudtam pontosan, mi fog történni, még így is maximálisan élveztem, a játékidő pedig pikkpakk elrepült. Amikor tényleg elég néhány pillanat, és máris "ott vagy" a filmben, egy másodpercre sem enged el, mert gondoskodik róla. Ahogyan arról is, hogy a végén még veled maradjon. Pedig megszámolni sem tudod, hányszor láttad. Andy Dufresne (Tim Robbins) története, akit felesége...

A legrosszabb filmek vélemény írás szempontjából, amelyek teljes közönnyel találnak be az embernél. Se nem jó, de nem is bántóan rossz, inkább csak: semmilyen. Na jó, Az elnémultak igazi baja, hogy unalmas. A legnagyobb erénye egyben a saját sírjának megásója is: nem próbál a jól bevált horror klisékkel operálni, mellőzi a jump scare elemeket, ez pedig valahol tényleg dicséretre méltó lenne, ám ezáltal mégis maga alatt vágta a fát, hiszen tényleg egy fájdalom nézni, ahogy vánszorog előre a cselekmény. Cselekményt mondtam volna? Erős túlzás, hiszen pusztán arról van szó, hogy egy kísérletnek lehetünk tanúi: egy sötét erők által megszállt lányt tanulmányoznak hőseink, mindent dokumentálva, egy erre a célra kialakított házban. De valóban megszállta valami a lányt, vagy csak mentálisan beteg? Szkeptikusok és a természetfeletti hívei is jelen vannak, és még ez is adhatna némi pluszt, de nem teszi. Volt egy alapötlet, ez látszik, de sajnos az is, hogy az égvilágon semmit nem tudtak ...